24. Fejezet

Reggel az első gondolat, ami megfordult a fejemben az Harry volt és randevú. Mivel nem rendelkeztem egy legjobb barátnővel, akivel ilyenkor beszélgetni szokás magamra maradtam. Mindig is vágytam egy lányra, aki mellettem lenne bármikor, ha szükségem lenne rá, mégsem rendelkeztem egyetlen egy barátnővel sem.

Ha volt is barátom az mindig hímnemű volt, valamiért a fiúkkal mindig jobban kijöttem, mint a saját nememmel. Ezt bizonyítja Josh és Houston is, de Josht csak nem hívhatom fel „randi ügy miatt”, mikor azt sem tudom, hogy akkor most mi is van közöttünk. Houstonnak meg már így is sok dolga volt, nem akartam elárasztani még a saját gondjaimmal. Így tehát egyedül maradtam a tehetetlenségemmel. Az idő viszont kegyetlenül loholt előre engem meg sem kérdezve, alig eszméltem fel és már kettőt ütött az óra. Eszeveszett kapkodás mellett rohantam a fürdőbe, hogy valami elfogadható külsőt varázsoljak magamra. Gyors fürdés után a sminkes asztalkámhoz siettem, ahol felkentem valamit az arcomra. Miután a kozmetikumokkal végeztem a ruhásszekrényem elé sasszézva kezdtem kidobálni annak tartalmát. Nem sokára, mintha bomba robbant volna úgy nézett ki a szobám. Egyik ruhát sem találtam megfelelőnek, mert nem is akartam ribanccá válni, de egy bálba sem készültem éppen.

Végül egy bézs nadrág és egy fehér blúz mellett tettem le a voksomat. Magamra ráncigáltam a ruhadarabokat és pár utolsó simítás után csöngettek. Az órámra pillantva, mosolyogva konstatáltam, hogy pontosan hármat ütött. Mintha komolyan hamarabb érkezne, majd mikor pontosan három lesz, becsönget. Simán kinéztem ezt Harryből, de nem tettem szóvá, egyáltalán nem kívánkoztam zavarba hozni a göndör hajú fiút.

Az ajtó elé ugráltam és egy utolsó pillantást vetve a tükörképemre kitártam az ajtót, ahol Harry várt rám. Egy halványkék inget viselt szövetkabátja alatt. Egy barna sál elegánsan volt a nyaka köré tekerve, úgy nézett ki, mint egy modell, akit épp egy címlapfotózásról loptak volna el.

Háta mögül egy csokrot húzott elő és szerényen mosolyogva nyomta azt az orrom alá. Haja tökéletesen állt a feje tetején, látszott, hogy levágatta csak azért, hogy jól mutasson előttem, vagyis reménykedtem benne, hogy azért.

 - Szia! – köszöntem halkan, a csokrot elvettem tőle és beinvitáltam a házamba. – Remélem így jó leszek – mutattam végig magamon. Tekintete követte az ujjaimat és lassan vezette végig azt rajtam. Elégedetten elmosolyodott és bólintott.

 - Nem is lehetnél jobb – ejtett meg egy bókot. Arcom azonnal vörössé változott, de megőriztem a hidegvéremet és egy köszönömöt elmormolva vázába helyeztem a gyönyörű rózsákat.

 - Hova is megyünk? – pillantottam hátra, mikor magamra próbáltam ráncigálni a kabátomat, szerencsére úriember módjára segített a helyzetemen.

 - Majd meglátod – nyomott egy puszit az arcomra. – Remélem nem vagy fázós fajta – eresztett be a kocsijába. Homlokom ráncba borult és értetlenül fordultam felé, reméltem, hogy elárulja hova visz engem, de csalódnom kellett, egy apró információ morzsával sem szolgált.

 - Remélem, azért nem rabolsz el – nevettem fel, homlokomat az üvegnek döntve.

 - Arra semmi szükség, magadtól is velem jönnél – röhögött fel, mire csak egy szúrós pillantást lövelltem felé. Kedve nem hagyott alább, de nem is bántam, mert egy kis idő múlva együtt kezdtünk röhögcsélni rajtam. A városból lassacskán kiértünk és gyorsan száguldoztunk az autópályán. Harry egyik könyökét kidugta az ablakon és egészen úgy mutatott, mint egy tinisztár egy hülye romantikus komédiából. Haját a szél összevissza csapkodta, míg a kocsi motorjának halk moraja adott egy kis háttérzajt. Elvesztem a látványában és ezt nem sokára ő is észrevette, de nem tett egoista megjegyzést csupán szerényen elmosolyodott.

Ahogyan haladtunk egyre messzebb a várostól úrrá lett rajtam egy furcsa érzés, mintha a láncaimat szaggatták volna, melyek eddig nem engedtek sehova sem. A gyermekkorom óta rajtam heverő láncok, melyek elvették tőlem a szabadságomat. Nem volt gyerekkorom, folyamatosan a családunk megélhetésén és Mike-on való aggódásom nem tette lehetővé azt, hogy éljek. Nem jártam a barátnőimmel vásárolni, nem moziztam semmit sem csináltam azon kívül, hogy a testvéremmel a falon lévő penészcsíkokat számoltam. Tanultam és tanultam a céljaimat próbáltam megvalósítani, hogy egy olyan várost csináljak Londonból, amilyen régen volt. Sosem aggódtam a pasi ügyeken, mert nem voltam soha szerelmes, nem akartam, hogy időt pazaroljak ilyen tini dolgokra, de úgy látszik nem menekülhettem el az érzés elől. Mert kettő is letámadott mondhatni egy időben.

Nincs ehhez tapasztalatom, hisz csak most kezdtem kapizsgálni a szerelem szó jelentését. Érdekes módon érzéseim folyamatosan változnak, kavarognak bennem. Egyik percben úgy érzem Josh a mindenem, majd ez egyszerűen semmivé foszlik és megjelenik előttem Harry és persze ez fordítva is. Szeretnék mindkettejükkel lenni, de ez szörnyű dolog lenne, kijátszanám őket és persze saját magamnak is rosszat tennék. El kell döntenem, hogy ki mellett akarok lenni, de kezdem azt érezni, hogy ez nem az én döntésem.

Nem én fogok dönteni, hisz Harryvel csak azért lóghatok, mert ez a terv része, hogy közelebb kerüljek Kirkhez. Ha lebuktatom őket, Harry még csak rám se fog nézni, meg fog vetni akárcsak Houston.

Lehunytam a szemeimet és kiűztem a rossz gondolatokat az elmémből, nem akartam ezen rágódni most, amikor boldognak kéne lennem. Végül egy sóhajtás mellett visszanéztem a városra, mely már csak apró pontocska volt a távolban. Harryre néztem. Nem mozdult, tekintetét keményen az úton tartotta, miközben elhaladtunk a zöldellő táj mellett.

 - Merre megyünk? – kíváncsiskodtam. Arcára egy hatalmas mosoly ült ki, de nem válaszolt csak megvonta a vállát.

 - Kiderül egy kicsit később – pillantott rám egy pillanatra. Durcásan összefontam a karjaimat és próbáltam nagyon dühös arcot vágni. – Látom, nem szereted a meglepetéseket – nevetett fel.

 - Szeretni, szeretem csak általában túl kíváncsi a természetem. Kiskoromban is, ha anyám hozott valami ajándékot, akkor mindig kikutattam és úgy egy héttel ezelőtt megtudtam, hogy mi volt az. Testvérem mindig szidott emiatt, de hát ilyen vagyok – kuncogtam fel.

 - Josh? – nézett rám majd vissza az útra. Ja persze azt hiszi Josh a testvérem.

 - Igen – néztem ki az ablakon. Ha tudná az igazat, nem hiszem, hogy itt ülne mellettem.

 - Nagyon szeretitek, egymást látom, ahogyan rád néz. Mint egy tigris, aki védi a saját dolgát. Gondolom nem nagyon rajong az ötletért, hogy velem lógj – nevetett fel. Testem megfeszült, de próbáltam nyugalmat erőltetni magamra.

 - Nem igazán. Tudod olyan védelmező típus, nem szereti ha fiú van a közelemben – túrtam hátra előre eső tincseimet.

 - Értem.

Megmertem rá esküdni, hogy érezte nem akarok erről a témáról beszélgetni. Josh nevétől már összeugrik a gyomrom. Remélem nem látszik az arcomról az érzelmek hada, mely ostromolja a testemet.

 - És mit szólt mindenki Lionel megjelenésére, mind olyan nyugodtnak tűntek - váltottam témát. Lassan tapogatóztam a válaszaim felé, nem csináltam feltűnően.

 - Igazából nagyjából mindenki sejtette, hogy van egy másik gyerek rajtam kívül. Apám azért tett pár félreérthetetlen megjegyzést, így nem érte őket nagy meglepetésként a felbukkanása.

 - Nem rossz fiú – bukott ki belőlem, mire rám kapta a tekintetét.

 - Ne mond, hogy ilyen gyorsan lecserélsz – nevetett fel.

 - Nem úgy értettem – köhintettem zavartan. -, de olyan rossznak festetted le, mikor nem is rossz fiú. Szerintem aranyos – mentegetőztem. Harry csak felsóhajtott és hagyott egy kis szüntetet, de végül válaszolt.

 - Mindennél jobban szeretem Lionelt. Ő nem rossz, nem azt akartam, hogy ezt hidd, de ő más, Del. Nem olyan, mint én. Ő nem kapott édesanyánk jójából, csak apám gonoszságából. De igazad van tényleg aranyos fiú, persze a maga módján – túrt bele a hajába. Nem feszítettem tovább a húrt, inkább kibámultam az ablakon.

A kocsi lassulni kezdett és egy gyönyörű mező mellett álltunk meg, ahol kocsik hada nézett egy domboldal felé. A kisebb „hegyen” egy hatalmas vászonhelyezkedett el, amin már megjelent pár betű és kép. A felismerés villámként csapott a testembe. Kiugrottam a kocsiból és hitetlenül meredtem a kivetítőre. Egy moziba hozott. Szerelmetesen néztem az engem vizslató fiúra, aki mihelyst meglátta mimikámat, elröhögte magát. Karjaiba vetettem magamat és egy csókot csentem tőle.

 - Köszönöm – susogtam a fülébe és egy végső csókot leheltem a nyakára.

 - Semmiség – legyintett és a kocsiba vezetve leültetett az anyósülésre.

Nem is figyeltem a filmre, csupán az érzésre. Gyomromban kergették egymást a furcsábbnál furcsább érzelmek. Mondhatni liftezett a gyomrom. Szerintem minden lány álma az, hogy egy ilyen helyre vigye őt a szerelme, hogy együtt a naplementébe figyeljék a kivetítőt és néha egy-egy csókot lopjanak egymástól.

Visszafelé vezető úton az arcomról nem lehetett letörölni a vigyort. A lakásomhoz érve egy utolsó pecsétet tettünk az estére, nevetve váltunk el egymástól, de hangom elhalt, mikor megpillantottam az ajtóm előtt ácsorgó fiút.

Gúnyos mosolyától kirázott a hideg. Harry már elment így nem láthatta Josht. Sóhajtva eresztettem be a házba, ahol kényelmesen foglalt helyet a kanapémon.

 - Látom jól szórakoztál – fűzte hozzá szórakozottan.

 - Te sem panaszkodhatsz, vagy emlékeztesselek a csókodra Ninával? – förmedtem rá. Némán bólintott. – Mit akarsz?

 - Az igazat megvallva téged, de most nem ezért jöttem – megjegyzése egy mosolyt csalt az arcomra, de nem akartam megtörtnek látszani. – Mr. Jones beszélni szeretne velünk, már beszámoltam neki a bálról, de direkt kihangsúlyozta, hogy mindenkivel beszélni szeretne a főhadiszálláson – dőlt hátra a kanapémon és egy fáradt pillantást vetett a plafonra. 

Kedves Olvasóim!

Egy kis késéssel meg is érkeztem a következő fejezettel! Nagyon szépen köszönöm a 19 feliratkozót és a pipákat is! Imádlak benneteket! 

Kérlek írd le a véleményedet!

Puszi Kira!

23. Fejezet

Ahogy kiderült a Steewens megnevezésnél rám is, és Joshra is gondolt egyaránt, tehát megjelentünk hajnali háromkor a megbeszélt helyen. Tenyerem izzadt, de próbáltam palástolni az izgalmamat.

Rettegtem attól, hogy talán kitudódott az ügyünk és éppen a kivégzésemre jöttem el.

Az ajtó hirtelen kivágódott és Kirk bicegett be rajta nyomában Greggel. A hűvös szél azonnal utat talált magának és az eddig csendben ücsörgő bagázson lassan végigszánkózott. Izzadságtól csöpögő tincseimen jólesően táncolt végig a szél, és egy mély sóhajt megeresztve emeltem fel kissé homályos tekintetemet.

Kirk, mint azt már megszokhattuk tökéletesen festett. Fekete öltönye helyett egy most egy tweed fazonúban jelent meg. Nadrágja tökéletesen passzolt zakójához, kifogástalan volt a megjelenése. Kezeivel hátra simította őszülő tincseit és végre megszólalt recsegő hangján.

 - Örülök, hogy mind eljöttetek, ugyanis egy roppantul fontos dologról kell beszélnünk – igazította meg zöld kockás nyakkendőjét. – A francia maffia vezér meglátogat bennünket egy bál nevében, ahogy azt megszokhattuk – tette hozzá sürgősen. – Ebben az évben a válság ellenére ugyanúgy megtisztel minket a jelenlétével. Viszont nem bízhatunk meg benne, senkiben sem, aki részt fog venni ezen a bálon. Résen kell lennünk emberek, ezért is hívtam össze a legjobbjaimat és persze a két hölgyet is – pillantott rám és Ninára nyájasan. – Jean pontosan tisztában van azzal, hogy előnyben van. A szállítmány nagy részét megszerezte – köhécselt zavartan és egy éles pillantást vetett a mellette helyet foglaló Gregre.  – A bál tavasz első hetén kerül megrendezésre, tehát van még egy kis időnk a felkészülésre. Meglepetésszerűen akarom elkapni – csapta össze a tenyereit. -, hogy ne számítson a támadásra. Ha pedig megvan a szállítmány már a miénk, és újra a markunkban tudhatjuk a világ elsőszámú dílervárosának a címét – vigyorodott el megvillantva fehér porcelán fogait.

Megborzongtam a gondolatra. Kirk egyszerűen rémisztő hatással volt minden emberre, bárki, aki csak a közelébe merészkedett megbánta. Az emberek félnek tőle ezért nem mer senki sem fellázadni ellene, de mi Josh-sal és az LSA-jel megállítjuk Kirket és egy jobb várost csinálunk Londonból, vagyis ez a terv. Ebből mennyi fog sikerülni? Nem tudhatjuk, de reménykedünk bene, hogy a mi támadásunk is pont olyan tökéletesre lesz csiszolva, mint az övéké.

 - A bálra persze párokban jelenünk meg, először diplomatikus módon kényszerítem majd arra, hogy adja át a drogot, ha mégsem teszi meg, mi felkészültünk a csatára – mosolyodott el hűvösen. – Az viszont más kérdés, hogy ők is fel lesznek e készülve.

 - Lehet sejtik, hogy ezt tervezed, apám – szólalt meg Harry. Nem akartam rá nézni, akár el is sírhattam volna magamat a látványán. A jó és kedves Harry nem áshatja magát ilyen ügyekben, mégis már benne volt az egész testével és már nem menekülhetett sehova. – Felkészülhetnek az esetleges támadásra.

 - Fiam nem ismered Jeant, én igen és pontosan tudom, hogy egy pohár whisky és egy jó minőségű szivarral már meg lehet vesztegetni. Számíthat ránk, de nem tud vele mit kezdeni, ahhoz túlságosan is buta. Jószívű – hangjából csöpögött az undor. Megborzongtam és lassan tudatosulni kezdett bennem, hogy előttem egy hidegvérű gyilkos ült. – Egy vezér, pedig nem lehet jószívű, itt kezdődik a Francia maffia bukása – kacagott fel és egy kis fáziskéséssel mindenki követte a példáját. – A többi megbeszélésre újra kijelölöm a jelenlevőket – állt fel és kiitta poharának utolsó pár kortyát. – Majd még találkozunk – sétált az akasztóhoz, ahol magára kapta fekete kabátját és egy színpadias mosoly mellett elhagyta az épületet.

Az egész bagázs szedelőzködni kezdett Kirk távozása után. Josh egy pillantásra sem méltatva engem lelépett Ninával karöltve, de engem ez már nem tudott meglepni, ha annyira szeretne, nem játszaná a sértődött kisfiút, hanem a sarkára állva harcolna értem. Lehet, kissé önző vagyok, jó nem kicsit, hanem nagyon, de most nem? Miért próbálja fitogtatni, hogy nem érez irántam semmit, mikor minden tettével pont az ellenkezőt mutatja. Bevallom, nem esik jól, ha Ninával van, de már belefáradtam ebbe a macska egér játékba.

A kabátomért nyúltam, mikor valaki mögém állva leszedte azt és felsegítette. Leheletét éreztem a nyakamnak csapódni, amitől látványosan megborzongtam, tudtam, hogy ki áll mögöttem.

 - Köszi – leheltem halkan és próbáltam elkerülni a tekintetét. Kilépve a hideg utcára testemen végig futkosott a hideg.

 - Áll még az a randi? – pillantott rám fél szemével. Arca pirosan ragyogott a hidegben, zöld szemeivel egyetemben.

 - Ha te meg nem gondoltad magadat – villantottam meg mosolyomat.

 - Soha.

Felnevettem, de hangom azonnal el is halt, mert megláttam a távolban Josht és Ninát, ahogy egymásba gabalyodva álltak egy fa tövében. Szívemen egy hatalmasat csavarintottak, kiszorítva belőle mindent. Lassan elhomályosult előttem minden, de Harry előtt próbáltam összekaparászni maradék erőmet. Egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra és beszálltam a göndör hajú srác mellé a kocsiba. Lelki szemeim előtt lebegett a kép, arról, hogy Nina hosszú, vékony ujjait, Josh göndör hajába fúrja. Lehunytam a szemeimet, nem akartam rájuk gondolni, nem akartam arra gondolni, hogy azokat az ajkakat reggel még én csókoltam és nem Ő.

Harry ujjai lassan szántották fel a bőrömet a kezemen. Ajkaim közt egy halk sóhaj halt el.

 - Valami baj van?

 - Nem, nincs semmi – suttogtam vissza és fejemet a vállának hajtva hagytam, hogy pár percig kényeztessenek ujjai. – Mehetünk.

Bólintott, majd a kulcsokat a kis lyukba helyezve gázt adott a motornak és már száguldottunk is a házamhoz. A lakáshoz érve egy mosolyt küldtem Harrynek, aki csak maga elé bámult. Kiszálltam a kocsiból és az ajtó felé vettem az irányt, viszont tenyere, mely a csuklóm köré fonódott megakadályozott a mozgásban.

Szemeimet rávezettem és smaragdjai közt elveszve forrtunk össze egy csókba. Már nem érdekelt se Josh, se Nina, csakis Harry uralta elmém minden egyes szegletét. Hajába vezettem az ujjaimat, amivel egy halk morgást eredményeztem. Testével a falnak taszított és mohón tapad ajkaimra. Azonnal visszacsókoltam és hagytam, hogy kezei körbebarangolják a testemet. Csak levegőt venni váltunk el, de utána máris egymásra tapadtunk, mint két kiéhezett oroszlán egy darab húsra.

Harry elszakad tőlem és pihegve fúrta az arcát a nyakamba.

 - A holnap megfelel neked? – susogta a fülembe. Egy percre megfeledkeztem arról, hogy miről is beszél, de hamar észbe kaptam és eszeveszett bólogatásba kezdtem. – Értem, akkor holnap itt leszek érted háromra – lehelt egy nedves csókot az orrom hegyére. Szívem egy óriásit dobbant cselekedetére.

 - Én is – makogtam fel sem fogva a szavaimat. Valami halandzsát elmormoltam és már be is szaladtam a lakásomba. Hátamat a falnak vetettem és egy mély levegő vétel mellett a hajamba vezettem az ujjaimat. Ott kezdődött a baj, hogy magam se igazodtam ki az érzéseimen. Nem tudtam, hogy melyik fiú kell most nekem Josh vagy Harry? Lehet egyáltalán egyszerre két embert szeretni?

Meglepetésemre a szobám nem volt feltúrva és minden ugyanúgy hevert, mint, délelőtt mikor elhagytam azt. A szobámba beérve erőtlenül hanyatlottam az ágyamra és nem gondolva semmire, hagytam, hogy az álommanók egy sokkal édesebb világba repítsenek.

Kedves Olvasóim!

És itt is vagyok egy újabb résszel. Uhm remélem tetszik nektek és pipáltok, feliratkoztok és persze komiztok. Nyugodtan írjatok, nem haapok, de tényleg :D

Egy kemény héten vagyok túl, mert kedves tanáraim nem nagyon akarták megkönnyíteni a dolgunkat, na mindegy. De mindjárt tavaszi szünet, úgyhogy gyerünk emberek csak egy fél hetet kell kibírnunk!

Ha tetszik a rész, vagy ha nem, írd le a véleményedet ;)

Puszi Kira!

22. Fejezet

Meg sem vártam, hogy megszólaljon, elmém ahhoz már túlságosan is elborult. Megráztam a fejemet, magamra kaptam a kabátomat és már kint tapostam a lucskos havat, mely színét elvesztve hevert az út szélén.

Hogy rosszul esett e az, hogy Josh inkább Kitty-nek adott igazat, mintsem nekem? Igen rosszul esett. Mert nem tudtam elképzelni, hogy ezek ennyire jól ismerjék egymást, de akkor miért néznek egymásra gyűlölködve? Egyáltalán ki az a Kitty?

Tisztában vagyok azzal, hogy Josh hazudott akkor, mikor azt mondta, hogy a barátnője vagy mije volt. Van ezeknek egy zűrös, közös múltjuk, amit nem nagyon akaróddzanak elmondani nekem.

Ahogy lassan megközelítettem a Bárt szívem vad kalapálásba kezdett. Felejteni akartam és erre talán a legjobb gyógyír Harry volt. Beléptem a dohos épületbe, ahol mint általában pár folytonos vendég és néhány tag beszélgetett egy habzó sör mellett.

A sötét falakról hámlott a vakolat. Az asztalok rozsdásak és piszkosak voltak, ahogy a székek is. A fejünk fölött nyöszörögve pörgött egy ventilátor, míg mellette egy lámpa pislákolt. Értettem, hogy az emberek miért is kerülik el annyira ezt a helyet. Már maga a kiírás, hogy Stewart’s Bar vészjóslóan nézett ki nem, hogy a belseje.

Gyorsan a helyemre surrantam és tekintetemmel valamilyen ismerőst kerestem, de senki nem volt itt. Se Greg, aki általában itt tengette a napjait, vagy éppen Kirk seggét nyalta, de még Houstont sem láttam sehol. Egy pincérnő sasszézott mellém, akinek azonnal feladtam a rendelésemet, mikor kivágódott az ajtó. A kis csengő leszakadt a plafonról és csörömpölve zuhant a földre. Először csönd, majd egyszerre kaptunk a fegyverünkhöz és szegeztük a megérkező fiúra, aki nem volt más mint Lionel.

Fehér mosolyát megvillantva lépegetett be a bárba, nem foglalkozva a rászegeződő fegyverekkel. Azonnal elraktam fekete bestiámat és visszatértem kávém fogyasztásához, mikor egy test csapódott be mellém. Unottan pillantottam fel. Sötét szőke hajában néhol erősen feketés csíkok is elhelyezkedtek, egészen olyan hatása volt a hajának mintha melíroztatta volna. Mélyzöld szemével kíváncsian vizslatott, ám kisfiús tekintetéhez egyáltalán nem illet arrogáns mosolya. Hosszú szempillái majd’ felértek a szemöldökéig, igazán jóképű volt a maga módján.

Egyetlen egy dolog fúrta az oldalamat, mintha meg sem lepődtek volna a többiek azon, hogy Kirknek van egy eltitkolt fia. Normálisan viselték, hogy tegnap még csak egy, ma meg már kettő fiú arroganciáját kell elviselniük, mintha természetes lenne az, hogy naponta bejelentenek egy ilyen hírt. De ez volt az Alvilág. Itt semmi sem volt normális vagy természetes, itt ez a két szó nem is létezik, mint a mennyben a pokol vagy fordítva.

 - Hello – köszönt hátra dőlve a székén, hangja selymes volt mégis figyelmet parancsoló. Különös, hogy egy 16 éves fiú ilyen tekintéllyel rendelkezzen, az ember akaratlanul behódol neki. Volt benne valami, lehet a hangjában vagy testtartásában, ami mássá tette Őt.

 - Szia – szürcsölgettem a kávémat. Tekintetünk találkozott és arcom magától vált pirossá, képén egy önelégült mosoly jelent meg, mire én újra a kávémnak szenteltem minden figyelmemet. – Hol van mindenki? – váltottam gyorsan témát, nehogy megjegyezze pillanatnyi zavaromat.

 - Valahol.

 - Bővebben? – forgattam meg a szemeimet, mire egy újabb mosollyal nyugtázott.

 - Nem tudom, hogy bízhatok e benned – vont vállat lazán. Szemeim elkerekedtek, mikor az ajtó kitárult.

Előbb hiányolt emberek egyszerre özönlöttek be a bárba és mind helyet foglalva kezdtek komoly diskurálásba. Harry göndör fürtjeit azonnal kiszúrtam, a pultnak dőlve figyelte az apját, akinek a megérkezésével az egész helyiség elcsendesült. Harry egy egyszerű fehér inget kapott magára, melyet egészen a nyaka tövéig begombolt, míg lábán egy fekete nadrág feszült. Hatalmasat nyelve vezettem le róla tekintetemet. Nem sokkal ezután Josh is megérkezett. Gyors körszemle után, hogy itt talál e – és ki is szúrt -, már ment is a szokásos társaságához, azaz Ninához és Adamhez. Egy nagy kört alkottak Kirk körül, mikor valaki egy széket húzott az asztalunkhoz. Lionel felhorkant majd bátyjára emelte méregzöld tekintetét. Szó szerint megmérgezte az embereket a tekintetével.

 - Szervusz Del – szólalt meg Harry. Szemeimet rá kaptam és egy szerény mosollyal ajándékozott meg. – Hogy vagy?

 - Köszi, öhm… elég jól… vagyis nem, mindegy jól vagyok – legyintettem égő fejjel. Hámlott a bőr a képemről, mintha egy kemencébe mártott vassal simogatnák az arcomat. Felnevetett, majd öccsére pillantott, aki látszólag jól szórakozott zavaromon.

 - Kifejezett aranyosnak is lehet nevezni, ha elpirul – mosolyodott el bájosan utánozva engem.

 - Lionel! – hördült fel Harry.

 - Mi van? Nem mondhatom el a véleményemet? Bocs már bátyus, de ahogy tudom, nem jártok csak egyszer lefeküdtetek. Még nem a tied – nevetett fel gúnyosan. Megmerevedtem és szúrósan pillantottam a vihogó fiúra.

 - Ilyen nem is…

 - Bocs, hogy megzavarom a családi traccs partit, de Kirk mindenkit maga köré hivatott – jelent meg mellettünk Josh és egy gúnyos mosollyal ajándékozott meg, majd már ment is vissza a helyére. Szívem azonnal összeszorult, végül egy nem érdekel egyik sem, mondattal megráztam a fejemet és a többiekre néztem.

 - Ez ki volt? – kérdezte Lionel.

 - A bátyám, nem a legkedvesebb ember a világon, de ha megismered, nem tudsz tőle elszakadni – álltam fel, mire Harry azonnal mellettem termett. – Igen? Akarsz valamit? – vágtam hozzá nem túl kedvesen, amitől az arca azonnal lángba is borult.

 - Bocs, hogy nem hívtalak, de elég sok zavaros dolog van most a maffiában – sóhajtotta ujjait a hajába vezetve. – Találkozhatnánk valamikor, nem? – mosolyodott el szégyenlősen.

 Lassan odanyúlt a kezemért, bőröm felpezsdül és meg sem gondolva semmit, ajkaimat lassan az övéire tapasztottam. Először lefagyott, de végül kezeit derekam köré csavarva testéhez húzta az enyémet. Minden porcikánk érintkezett, a levegő megrekedt a tüdőmbe és nem vettem tudomást a minket leső emberekről, egyedül mámorító csókjára bírtam koncentrálni. Akár egy selymes toll érintése, de annál is puhábbak voltak dús ajkai. Mámoromban lubickolva, merültem el annak habjai közt, nem akartam, hogy véget érjen a csókunk, de a levegő félbeszakított minket. Az oxigén keményen ütközött tüdőm falának, egy másodpercre nem kaptam levegőt, de érintése kijózanított.

 - Ezt egy igennek veszem – vigyorodott el és egy utolsó puszit nyomott az orromra.

Kirk egy éjfekete, bársonyból készült öltönyt viselt, alatta egy szürke selyem mellénnyel. Mellkasánál az egyik zsebből egy vörös K. S. monogramú zsebkendő lógott ki. Nyakát egy ugyanolyan színű és anyagú vérvörös, selyem nyakkendő keretezte, mint a zsebkendő a mellényébe. Élére vasalt bársonyos nadrágja és lakk cipője már csak hab volt a tortán. Ősztincseit hátrazselézte, amikben azért még ott volt pár barnás hajtincs. Messziről érezni lehetett rajta a jó minőségű szivar tömény, de édeskés illatát, nem beszélve a rum gumis szagáról.

 - Akkor Greg, Wayne, Steewens és a fiaim, itt este hajnali háromkor – aztán felállt.

Az akasztóhoz vonult, ahol magára kapta a fekete szövetkabátját és egy utolsó pillantást vetett a társaságra majd a fia felé fordult.

 - Akkor itt 3-kor – kapta magára fedora fazonú kalapját, majd egy biccentéssel le is lépett. 



Kedves Olvasóim!
Tadamm! Meg is jött a legújabb rész! Eh... ám mégsem vagyok megelégedve, és végre valahogyan össze tudtam szedni a gondolataimat a bloggal kapcsolatban. Haladtam egy kicsit a sztorival és meg is támadott az ihlet. 
Ez a fejezet nem lesz a kedvencem, de majd beindulnak újra a történések. Bocsánat ezeket a hatalmas csúszásokat és egyszerűen megakadtam. Nem tudom, hogy még mennyi rész maradt hátra, de nem több szerintem 10-nél. Úgyhogy még nem lesz vége. Remélem azért tetszik valakinek ez a pici részecske és hagy valami jelet maga után, egyáltalán jár-e errefelé valaki :DD.
Remélem igen! Élvezzétek ezt a kis "szünetet".
További szép délutánt Mindenkinek!
Kira!

Sajnálom, avagy egy kisebb szünet

Drága Olvasóim!
Ahogy azt a címben is olvashattátok, a blog egy kisebb szünetre vonul.
Hogy miért?
Nem is tudom, az ihlet egy kissé elhagyott. Kell egy kis idő, hogy újra gondoljam a történetet és folytatni tudjam. De mielőtt valaki úgy gondolná, hogy vége a történetnek, csak egy dolgot mondok NEM NINCS VÉGE, CSUPÁN EGY KIS IDEIG SZÜNETEL. Kell ez a kis szünet, hogy előre haladjak a sztorival és legyen pár rész előre megírva.
Persze nagyon sajnálom. Szörnyen érzem magamat emiatt, de csak egyet kérek... ne pártoljatok el tőlem. A történet megígérem, hogy folytatódni fog csak egy kis pihenőre vonul, velem az élén. Most egy ideig a másik blogomra fogok koncentrálni, amit megtekinthettek ITT.
Igazából sejtelmem sincs, hogy meddig tart, majd ez a szünet. Lehet csak pár hét, de lehet, hogy egy hónap múlva térek csak vissza, de megpróbálok hamar jönni az új résszel.
Még egyszer elmondom, hogy szégyenkezem emiatt, de nincs más választásom! Köszönöm azért a megértéseteket, vagyis remélem megértetek :)
Puszil Mindenkit Kira!

21. Fejezet

Ujjaim ragadtak a vörös folyadéktól, elegem volt ebből az egészből. Bevágtam magam mögött az ajtót, Houston tekintete megtalált. Elnyomta lassan füstölgő csikkjét és felém fordult, kitárta karjait. Kérdés nélkül vetettem magamat közéjük, mentolos illata azonnal körbe lengett, megnyugtatott, heves szívverésem lassanként normalizálódott.

April üres fekete tekintete még mindig előttem lebegett, de próbáltam elűzni a gondolataimból. Megérdemelte, gondoltam. A kocsiba lépve leültem az anyósülésre, míg homlokomat az üvegnek támasztottam. Hirtelen elfogott az álmosság és már csak arra keltem, hogy a saját ágyam besüpped mellettem. Szemeimet felnyitottam és Josh aggódó tekintetébe ütköztem. Ujjait az arcomra simította és egy lágy csókot lehelt a homlokomra, bensőm megremegett.

Lihegtem az érzés hatására, elfelejtettem Harryt, mindenkit. Egyedül Josh arcát láttam magam előtt.

 - Jól vagy? – susogta a fülembe. Érdes hangjától kirázott a hideg.

 - Persze – vágtam rá, abban reménykedve, hogy nem hallotta meg remegő hangszálaim adta reszketeg hangocskát, de mielőtt felülhettem volna rám mordult.

 - Mi történt? Miért volt feltúrva a házad? – vonta föl sűrű szemöldökét. – Del, mit nem mondasz el nekem? – nem volt időm meggondolni a válaszomat, ugyanis a szavak kibuktak belőlem.

 - Valaki követ – kis hatásszünet. -, már egy ideje folyton a nyomomba van valamilyen kapucnis alak, folyamatosan el fut előlem, de azt tudom, hogy kék szeme van és szőke haja. Láttam. De ha ez nem elég, mindig, amikor hazajövök ez vár rám – mutattam körbe a romokba heverő szobára. Kezeim remegtek, nem akartam látni, hogy milyen képet is mutathatok magamról.

 - Miért nem szóltál, Del ez komoly…

 - Félek! – tört ki belőlem a hisztérikus zokogás. – Josh, én félek – ismertem be leszegve a fejemet, barna tincseim az arcomba hullottak, de puha ujjaival eltűntette azokat az arcomból. – Olyan sok minden történt, egyszerűen ez nekem túl sok. Itt van a maffia, anya megkerülése, a követőm és persze te. Josh nekem te nagyon sokat jelentesz… - de a mondatomat nem tudtam befejezni, mert ajkai éhesen tapadtak az enyémekre. Egyszerre szakadt fel belőlünk egy nyögés féle, szobám falai közt visszhangzottak a hangok. Beletúrt a hajamba és lassan olvadtak össze kiéhezett ajkaink. Nem bírtam betelni érintésével, de egyszerre csak megjelent előttem Ő. Zöld szemei riasztóan villogtak lehunyt szemeim előtt. Akaratlanul löktem el magamtól Josht, aki meghökkenve ugrott talpra. Szemei szomorúan csillogtak, fájt ránéznem. Rendet teremtett göndör tincsei között és megköszörülve a torkát kissé hátratántorodott.

Szemeimet lehunytam. Bensőmet kaparászó szörnyecske nem nyugodott meg, hosszú körmeit kieresztve vagdosta beleimet. Elfordítottam a fejemet és felkászálódtam az ágyamról, kissé megszédültem, de Josh készségesen kapott derekam után. Nem bírtam ránézni, így gyengéden ellöktem magamtól és a fürdőbe vettem az irányt. Gyors zuhany után magamra kaptam egy farmert és egy hozzá passzoló flanelinget, melyet betűrtem a nadrágomba. Kiérve a szobám kezdte a régiformáját visszakapni, a földön heverő ruhakupacok szépen egymásmellé helyezve sorakoztak a szekrényemben. Josh a földön guggolt egy repedezett képet szorongatva a kezében, a mi képünk. Még régen készült, talán nem sokkal azután, hogy megismerkedtünk egymással. Josh bozontos göndör haja sokkal hosszabb volt, mint most. A képen zöldnek tűnő szemei játékosan csillogtak, míg kezeit derekam köré fonta.

Most mégis kettőnk között egy hatalmas törésvonal húzódott. Barátom kezében a kép remegett, mellé ültem és elvettem tőle a törött képet.

 - Megjavítom – leheltem szomorúan. Rám emelte zöldesbarna tekintetét és kedvesen elmosolyodott.

 - Nekem is meg van ez a kép – mutatott az említett tárgyra. – Ha kell, odaadom – ajánlotta fel készségesen, de a fejemet rázva szorítottam magamhoz az enyémet. A meghitt pillanatot az ajtó zörgése zavarta meg, Josh felpattant és a faajtóhoz sietett. Kikukucskált az egyik résen, teste menten megfeszült és élesen szívta magába a levegőt. – Mr. Jones az – fordult felém. Szemeim elkerekedtek és értetlenül meredtem a srácra.

 - Mit keres itt? – tápászkodtam fel. A kezemben tartogatott fényképet az éjjeliszekrényemre raktam és mellé sétáltam. – Te hívtad ide? – kérdeztem halkan, hogy a kint álldogáló férfi meg ne hallja, hogy vannak bent.

 - Gondolom egy rutin vizsgálatra jött…

 - Bárki észreveheti őt! Mi lett volna akkor ha Houston itt lett volna, vagy még rosszabb Harry! – csúszott ki a számon. Gúnyosan nézett rám, majd egy vállrándítással letudta a dolgot. Az ajtót kinyitotta, mire a pufók úr, akár egy feketepárduc besurrant a szobába, mögötte hűn követte a szőke Kitty.

Kék szemeit rám emelte és hihetetlen sebességgel járta át a testemet a hűs borzongás. Utáltam ezt a lányt és még mindig izgatott az a kérdés, hogy ki ő egyáltalán. Ajkait egy gúnyos mosolyra húzta és hosszú körmeivel beletúrt szőke loboncaiba. Követte Mr. Jonest, aki nyugodtan terpeszkedetett el a kanapémon.

 - Mit keresnek maguk itt? – kérdeztem feszengve helyet foglalva szemben velük.

 - Delani – ciccegett főnököm. – Ne légy türelmetlen – mosolyodott el. Hűvös mosolyától felfordult a gyomrom, akaratlanul kaptam Josh kezei után, aki látszólag megmerevedett érintésem alatt. Izmai pattanásig feszültek, de arcáról semmit sem lehetett leolvasni. – Csak látogatóba jöttünk – tette hozzá maga mellé invitálva Kittyt. – Érdekel, hogy hogy álltok a tervünkkel.

Szemeim elkerekedtek és kezeimet magam előtt rázva mutogattam azt, hogy fogja be a száját. Nem voltunk itt biztonságban, bárhol lehetett egy bolha, ami lehallgatja a beszélgetésünket. Ezen nem is csodálkoznék azok után, hogy a folyamatosan feltúrják a szobámat. Valaki gyanakszik és ezt nem is próbálja palástolni. Értetlenül meredtem a főnökömre, mire ez a nagy lazaság? Hova tűnt az a megfontolt és elővigyázatos Mr. Jones? Mintha direkt akarna bevonszolni a koporsómba, mely már kiásva várja a holttestemet.

 - Uram – kezdett neki Josh semleges hanglejtéssel. Arra gondolt, amire én. Nem vagyunk biztonságban. – Nagyon köszönjük a látogatását, de most nem érünk rá – magyarázkodott. – Delnek ma sok dolga van, ma nem ér rá arra, hogy meglátogassa az anyját – improvizált. Elmosolyodtam és hatalmas késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, de türtőztettem a vágyaimat. Megráztam a fejemet és a fürdőbe mentem, ahol egy apró papírra ráfirkantottam egy helyet és egy dátumot. Visszasétáltam és Mr. Jones tenyerébe helyeztem azt. Szemeit rám emelte és ekkor tudatosult bennem, hogy nem volt józan. Pupillái hatalmasra tágultak és homályos tekintettel meredt rám. Szívem kihagyott egy ütemet és a mellette helyet foglaló lányra pillantottam. Oldalra döntötte a fejét és érdeklődve pillantott főnököm kezébe nyomott papírfecnire. Bólintott és kivezette a lakásomból. Karon ragadtam Josht az utcára vezettem ki. A hűvös levegő arcon csapott, összehúztam magamon a kabátomat és bár felé vettem az irányt.

 - Mr. Jones nem volt józan – feleltem megpróbálva palástolni reszkető fogaimat.

 - Tudom.

 - Tudom? Ennyi? Josh, Kitty tette ezt vele, esküszöm az a lány bűzlik nekem – fortyogtam és ingerülten néztem nyugodt barátomra.

 - Én nem éreztem, be van dugulva az orrom – fűzte hozzá szórakozottan.

 - Ez nem vicces! – csattantam fel.

 - Del, nem Kitty volt azt tudom. Figyelj, jobban ismerem őt mindenkinél, ő nem tenne ilyet soha – megragadta a csuklómat és maga felé fordította az arcomat.

 - Nem bízhatunk senkiben – ráztam a fejemet makacsul. – Csak is saját magunkban Josh, bárki elárulhat minket – simítottam meg bőrét, mely most holtsápadtan meredt rám.

 - Ő nem – eresztett el. – Ismerem…

 - Na és? Mit számít az? Én is ismerlek téged, mégis meglepetéseket okozol nekem nap, mint nap! – sziszegtem. – Mit számít az ismertség? Hmm? Semmit! Nem bízok meg benne és megígérem, hogy a dolgok után járok.

Körmeimet a tenyerembe vájtam. Bőröm megrepedt és ereimből apró folyamokban folyni kezdett a vörös folyadék, felszisszentem. Josh levezette a szemeit a tenyeremhez és megdöbbenve tapasztalta, hogy piros vér csepeg le az öklömről. Nem érdekelt, hogy Josh bízik Kittyben, nekem bűzlött a lány már messziről is. Valamit tervezett, de ki fogom deríteni és le fogom buktatni, akár az életem árán is. 

Drága Olvasóim!

Huh, nagyon szépen köszönöm a 17 feliratkozót! Egyszerűen fantasztikusak vagytok :D és persze nagyon szépen köszönöm a sok pipát és a kommentet, ismételjem még, hogy imádlak benneteket? 

Kis késéssel megérkezett a 21. Fejezet. Egy ideig ihlet hiányban szenvedtem és ráfogtam az egészet a vizsgákra, de szerencsére ma megláttam egy apró fénysugarat, amely megvilágosított. Próbálok rendszeresen hozni részeket, de egy-egy kisebb csúszást nézzetek el nekem. Két hét és újra minden rész szombatonként fog érkezni, nagy reményeim szerint :)

Ha tetszett a rész pipálj és komizz és ne felejts el feliratkozni, ha elérjük a 20 feliratkozót egy kis meglepivel rukkolok elő nektek. Addig is mindenkinek további szép napot ;)

Puszil Mindenkit Kira!!!

20. Fejezet

 - Ennyi lenne? – kérdezte gúnyosan. – Két szép szeméért elhagysz engem, nem jelent számodra semmit a barátságom… a szerelmem? – értetlenkedett elvetve most már minden gúnyos megjegyzését, csupán a fájdalom uralkodott hangja felett. – Delani én szeretlek, úgy, ahogy ő sosem tudna… kérlek, Del ne taszíts el magadtól! Azt mondtad szeretsz! Nem lehetséges, hogy egy este alatt megváltozzanak az érzéseid, lehet, hogy ez az idióta bevéste magát neked, de ez csak fellángolás! – csattant idegesen.

 - Zavarodott vagyok Josh… az érzelmeim kuszák – túrtam a hajamba. – De ez nem fontos, az ügyet kell első helyre rakni, a többi az másodlagos – eresztettem meg egy sóhajtást.

 - Elfelejtettél mindent mi? Elvakított a szerelem? Már nem is fontos, hogy két éven át a legjobbat akartam neked? Hogy melletted álltam mindenben! Del, ez nem csak az ügyről szól – lépett közelebb. Közelsége akaratom ellenére megbénított, az előbbi elszántságom, miszerint Harryt ilyen rövid idő alatt jobban megszerettem, mint Josht, gyorsan szertefoszlott. – Már az eleje óta szerettelek, nem csak barátilag, segítettél megfeledkezni a múltamban történt dolgokról. Mindig is több voltál a szemembe, mint puszta barát. Először talán úgy gondoltam bepróbálkozok, de láttam a szemedben, hogy ez nálad puszta barátság, így megállítottam magamat. Próbáltalak elfelejteni, mindenkivel lefeküdtem, hogy elűzzelek a gondolataimból, de nem sikerült. Csak te lebegtél előttem, végül láttam nem nagyon érdekelnek a fiúk, kicsit megnyugodtam, nem bírtam volna elviselni, hogy mással vagy. Istenem, Del… szeretlek! Mennyiszer ismételjem még el, hogy megpusztulok érted? – állt meg előttem pár lépéssel Josh. Szavai szívembe vájták magukat, gyötört a bűntudat. Sosem vettem figyelmet Josh érzéseiről, nem hittem, hogy valaha többnek is fog látni, mint puszta barát, és mégis. Az elejétől fogva többnek tartott egy legjobb barátnál. Felnéztem engem vizslató zöldesbarna szemeibe és egyszerűen eltaszítottam magamtól. Éreztem a testemet szaggató fájdalmat, a gyötrő bűntudatot, mely lassan aprította apró darabokra testem minden porcikáját. Tudtam, hogy rosszul cselekszem azzal, hogy a hozzám legközelebb álló embert taszítom el magamtól, mégsem tudtam egyszerűen az ölelésébe vetni magamat.

Becsaptam az ajtót és fejemet az ajtónak vetve kezdtem végeláthatatlan zokogásba. Könnyeim forró vonatként szántották fel vöröslő arcomat. Hangom elhalt, csak bámultam kifelé az ablakon, éreztem elbasztam az életemet.

Másnap azonnal a kis bárba vezetett az utam. Nem akartam munkába menni, de kötelességem volt. Bántam mindent, azt hogy hagytam, hogy a testemen eluralkodjon a vágy és megcsókoljam Harryt, bántam azt, hogy Josht egy szó nélkül eltaszítottam magamtól. A legfontosabb embert az életemben. Lehajtott fejjel ballagtam, a hó teljesen eláztatta a hajamat, míg kabátomon meg-meg szállt pár nagyobb darabka hópehely. Belépve meghallottam a szokásos csilingelést a fejem fölött. Azonnal kiszúrtam Josht, arcát tenyerein tartva hallgatta, ha jól tudom Adam beszámolóját valamiről, mellette Nina teljesen rámászva vihogott. Megforgattam a szemeimet és Houston felé vettem az irányt, egy fiatal sráccal beszélgetett. Göndör, szőkésbarna fürtjei édesen kunkorodtak a fején, nem tudta elrejteni előbukkanó gödröcskés mosolyát. Annyira hasonlított Harryre, mindene pont olyan volt, csak zöld szemei csillogtak másképp. Harry íriszei inkább a smaragdokhoz hasonlítottak, míg az előttem helyet foglaló fiúnak sokkal sötétebb árnyalatú szeme volt. Méregzöld szemei kíváncsian fürkésztek. Apró gödröcskéje vermet ásott magának, arcának egyik oldalán. Édes látványt nyújtott és biztos voltam benne, hogy ő Lionel akar lenni. Elmémben akaratlanul egy kopasz és gonosz tekintetű férfiként képzeltem el, nem pedig egy ártatlan tekintetű fiatal fiúnak.

Testvére sármjából, mondhatni túl sokat örökölt. Viszont azonnal szemet ütött hajának gyengéd árnyalata, mely nem gesztenyebarnán, hanem kissé szőkésen csillogott a mesterséges fényben.

 - Öhm – köszörülte meg a torkát. Mély hangja körbezengte a területet, tökéletesen tisztába volt erejével, és nem félt azt fitogtatni mások előtt. – Lionel Styles vagyok, Kirk másik fia, akiről az egész maffia ma szerzett tudomást – vigyorodott el büszkén. Ártatlan fiúról szőtt gondolatmenetemet azonnal elvetettem.

 - Jaj Josh! – viháncolt mögöttem Nina, aki nem éppen rejtegette bájait a fiú előtt. Josh mégsem tett semmit, csak unottan bámult maga elé, akaratlanul is, de elmosolyodtam. – Nem lenne kedved, elmenni ma valamerre? – mászott közelebb ex-barátomhoz. Barna haja a szemébe lógott és kacér pillantásokat lövellt a göndör hajú fiúnak. – Csak feledés céljából… tisztában vagyok, hogy a Mad ügy…

 - Ki ne mond a nevét! – sziszegte feszülten Josh és egy szempillantás alatt távozott a helyiségből. Nem tétlenkedtem azonnal utána futottam, de nem tudtam eltekinteni attól a kapucnis alaktól, aki – miután meglátott -, gyors szaladásba kezdett. Most mégsem foglalkoztam vele, csupán egy személy lebegett lelki szemeim előtt és az nem más, mint Josh.

 - Josh! – kiáltottam utána. Zöldesbarna tekintete azonnal megtalálta az enyémeket és kedvesen elmosolyodott. – Jól vagy? – lihegtem elé érve, nem bírtam elviselni, hogy karomon végig futott a libabőr pusztán a közelségétől.

 - Ja, nem kellett volna utánam futnod – vont vállat. Mintha a tegnapi nap meg sem történt volna, úgy beszélt velem, mint annak idején, mikor csak barátság volt köztünk. Szörnyen esett közömbös hanglejtése, de mit is hittem azok után, hogy kegyetlenül eltaszítottam magamtól?

 - Én sajnálom – nyögtem ki egy kis habozás után. Nem szólt semmit, csak megvonta a vállát, elmosolyodott. – Josh… - kaptam a kezei után, melyeken az apró izomkötegek menten megfeszültek.

 - Del ez mind nem szükséges – tépte ki azonnal a tenyerét az enyémekből. – Megértettem, hogy nem kellek neked – sóhajtotta szomorúan figyelve egy csupasz fát. A hó hirtelen eleredt és azonnal beterítette Josh sötétbarna haját, mesébe illő látvány volt. Nem bírtam uralkodni a testemen, torkom elszorult és keserűen elmosolyodva fújtam ki bent tartott levegőmet.

 - Ki az a Mad? – csusszant ki a számon. Szemeit azonnal rám kapta és feszülten kezdett babrálni kabátja ujjával. Nem bírtam tovább figyelni merev testtartását, így meleg tenyereim közé szorítottam a hidegtől pirosra fagyott ujjait.  Egy perc alatt ellazult és hálásan nézett fel a szemeimbe.

 - Egy lány volt – suttogta maga elé meredve, mintha csak felidézné a jelenetet maga előtt. – Még régen, mielőtt ez az egész szarság elkezdődött volna – magyarázta a hajába túrva. – Ő volt a mindenem, de tényleg, egyszerűen képtelen lettem volna nélküle megélni, mégis én sodortam a vesztébe – búgta mélyen. Többet nem mondott, csak álltunk egymás kezét szorongatva, magunk elé bambulva. Gyomromban növekvő görcsről nem tudtam megfeledkezni, egyszerűen fájt a tudat, hogy volt rajtam egy másik szerelme is. Önző vagyok, tudom.

Nem mozdultunk meg, a hópelyhek kezdték teljesen eláztatni a hajamat. Josh átható zöldesbarna tekintete nem hagyott nyugton, remegve szakítottam meg a pillantásunkat. Mély lélegzetet vett és eleresztette a kezemet, a hideg azonnal ostrom alá vette vöröslő ujjaimat, így kabátom zsebébe rejtettem azokat. Egyszerűen megfordul és hatalmas léptekkel elfutott előlem, megrökönyödve néztem távolodó alakját, melyet nem sokkal ezután el is nyelt a hó kavalkád.

 - Del, mennünk kéne – szólalt meg mögöttem Houston. Teljesen megfeledkeztem, hogy miért vagyok itt, hogy nekem az a feladatom, hogy leleplezzem őket. Nem kezdhetem el siratni az életemet, valakinek sokkal rosszabb, mint nekem, és ezt kell megakadályoznom. Ha mindennek vége sirathatom majd szerelmi életemet, de nem most. Arcomra egy kemény maszkot kaptam és egy mosolyt varázsoltam az arcomra, megfordultam és a szőke mellé beszállva engedtem, hogy elvezessen valahová. – Először egy pasihoz megyünk, már vagy három adagját nem fizette ki Aprilnek, ezen most változtatunk – lépett a gázpedálra. Egy hatalmasat nyelve próbáltam lenyelni a keserű ízt, mely otthont ütött a számba. – Nyugi nem lesz semmi baj – mosolyodott el keserűen képemet meglátva. -, kemény csaj vagy te – nevetett fel, mire az arcomon megjelent egy apró mosolyféleség.

Nem beszéltünk többet, én kibámultam az ablakon, Houston pedig az utat figyelte, nem sokára egy vörös téglával kirakott sorház mellett parkoltunk le. Londonnak a szegény negyedében jártunk, itt még aprócska nyomát sem láttam a fényűző életmódnak, amit a belvárosban folytattak az emberek. A hó hatalmas kupacokban hevert az út szélén, vagy pedig el sem kotorták az útról. A fehér anyag nem látszott ki a koszból sárgás és fekete színben pompázott néhol viszont vörös foltok is felbukkantak rajta. Megembereltem magamat és a kopott falú házhoz ballagtam, Houstont követve. Becsöngetett és egy feketébe burkolózott lány tekintett vissza ránk.

 - Mit keresel itt? – nyögte ki rekedtesen. Fekete haja hatalmas gubancokban lógott a fején, nem beszélve temérdek mennyiségű zsírról, amin akár egy rántott csirkét is meglehetett volna sütni. Fekete szemében egy csepp emberiséget sem tudtam kihalászni, fekete szemgolyói üresen meredtek barátomra. Erős smink fedte az arcát, egy szóval rettenetesen nézett ki. – Úgy tudom Greg engem bízott meg azzal, hogy itt árusítsak – sziszegte fogcsikorgatva.

 - Ja, csak eléggé szar vagy, értesült arról, hogy már öt csomag anyagért nem kaptunk pénzt, tudsz valamit erről? – nézett rá unottan.

 - Nem – vágta rá kapásból. Houston bólintott és beljebb lépett a házba arrébb taszítva a csajt. – Hova a faszomba mész? – ordított rá ijedten. Be akartam lépni, de azonnal rám vetette magát.

 - April ereszed el, vagy értesül erről Greg – közölte nyugodtan Houston és az asztal felé bökött, ahol mindent az a bizonyos fehér por borított. Az asztal egyik sarkában szép kis csíkokba volt rendezve a cocain, ijedten néztem a drogra, úgy festhettem, mint egy idióta amatőr, mikor már ezerszer volt ilyen dolog a kezemben.

 - Mit akarsz Houston? Hmm? – engedett el azonnal, ajkai remegtek akárcsak egész teste.

 - Nem emlékszel, hogy jár el Greg az ilyenekkel szemben? Nem emlékszel a beszámolóra? Ha te is igényled az anyagot, fizetsz érte – sziszegte előkapva fegyverét. - Jogom van szétloccsantani a fejedet – folytatta gúnyosan mosolyogva. -, miért ne tegyem meg? – biztosította ki a fegyverét.

 - Houston… - borult térdre a csaj. – Kérlek…

 - Ne engem kérj, April – hadonászott a fekete fegyverrel a kezében. – Mi lett belőled? Egy ribanc – köpte felé a szavakat. 

 - Houston – szóltam rá megemelve a hangomat. Mindketten rám kapták a tekintetüket. – Vedd el a pénzt és menjünk – ragadtam kézen. Nem akartam, hogy embert öljön, mert tudtam, hogy akkor már nem lesz menekvés számára, élete végéig a börtönben fog poshadni, amit persze nem engedhetek meg.

 - Nincs pénzem – motyogta April reszketve a félelemtől.

 - Akkor meg nincs menekvés – húzta meg a ravaszt, mely némán eresztette ki golyóját és azonnal a lány fejébe véste magát. Tekintete elhomályosult és élettelenül dőlt előre. A szőnyeg, amin a teste hevert kezdett vöröses árnyalatot felvenni, haja ragadt a piros folyadéktól. Lefagyva néztem a halott lányt és nem akartam felfogni, hogy ezt Houston tette. – Gyere – ragadott kézen, de azonnal kirántottam a kezéből az enyémet. Undorodtam tőle. – Del…

 - Mit tettél? – nyöszörögtem a lány felé bukdácsolva. – És a családja? Mi van ha van testvére, vagy szerelme? Ez nem te vagy – szörnyülködtem, szerintem jogosan. De szőke barátom meg sem rezdült.

 - Aki belép a maffiába, annak már nincs se családja, se szerelme senkije sincs. Aki belép a maffiába, az így végzi, Del. Mind halálra vagyunk ítélve vagy a börtönben poshadunk meg vagy lelőnek, vagy öngyilkosak leszünk – nevetett fel szórakozottan. – Nekünk már nincs életünk – ejtette ki a kezéből a fegyvert és nyugodtan kisétált a szobából, ott hagyva kavargó gondolataimmal. 



Kedves Olvasóim!
Késéssel, de megérkezett a következő fejezet, ahogy említettem nagyon le vagyok maradva ezzel a történettel, így most egy kis ideig lehet, hogy késni fog a folytatás. Annyira sajnálom, de nincs időm írni. Most is csak röptében publikálom a megírt részt, remélem azért tetszeni fog ektek a rész és hagytok magatok után egy kis nyomot. Kérlek...
Puszi Kira!

Késés

Kedves Olvasóim!

Ahogyan a címben is olvashattátok a rész késni fog. Nagyon sajnálom, hogy már megint késni fog a folytatás, de egyszerűen nem volt időm megírni azt a nyamvadt részt. Folyamatosan tanulnom kell és ne feledkezzünk meg a szóbeli vizsgákról sem. Sajnálom de teljesen el vagyok havazva, de megígérem, hogy a következő hét folyamán megírom. A felével már készen vagyok, de nem akarok egy összecsapott munkával megjelenni, így remélem érthető miért fogok késni. 
Ha vége ennek "vizsga időszaknak" megígérem újra rendszeresen fognak jönni a részek, remélem azért nem pártoltok el tőlem és marad még pár olvasóm. :)Ne feledjétek imádlak titeket!
Jövő héten jön a következő.

Puszi Kira!