20. Fejezet

 - Ennyi lenne? – kérdezte gúnyosan. – Két szép szeméért elhagysz engem, nem jelent számodra semmit a barátságom… a szerelmem? – értetlenkedett elvetve most már minden gúnyos megjegyzését, csupán a fájdalom uralkodott hangja felett. – Delani én szeretlek, úgy, ahogy ő sosem tudna… kérlek, Del ne taszíts el magadtól! Azt mondtad szeretsz! Nem lehetséges, hogy egy este alatt megváltozzanak az érzéseid, lehet, hogy ez az idióta bevéste magát neked, de ez csak fellángolás! – csattant idegesen.

 - Zavarodott vagyok Josh… az érzelmeim kuszák – túrtam a hajamba. – De ez nem fontos, az ügyet kell első helyre rakni, a többi az másodlagos – eresztettem meg egy sóhajtást.

 - Elfelejtettél mindent mi? Elvakított a szerelem? Már nem is fontos, hogy két éven át a legjobbat akartam neked? Hogy melletted álltam mindenben! Del, ez nem csak az ügyről szól – lépett közelebb. Közelsége akaratom ellenére megbénított, az előbbi elszántságom, miszerint Harryt ilyen rövid idő alatt jobban megszerettem, mint Josht, gyorsan szertefoszlott. – Már az eleje óta szerettelek, nem csak barátilag, segítettél megfeledkezni a múltamban történt dolgokról. Mindig is több voltál a szemembe, mint puszta barát. Először talán úgy gondoltam bepróbálkozok, de láttam a szemedben, hogy ez nálad puszta barátság, így megállítottam magamat. Próbáltalak elfelejteni, mindenkivel lefeküdtem, hogy elűzzelek a gondolataimból, de nem sikerült. Csak te lebegtél előttem, végül láttam nem nagyon érdekelnek a fiúk, kicsit megnyugodtam, nem bírtam volna elviselni, hogy mással vagy. Istenem, Del… szeretlek! Mennyiszer ismételjem még el, hogy megpusztulok érted? – állt meg előttem pár lépéssel Josh. Szavai szívembe vájták magukat, gyötört a bűntudat. Sosem vettem figyelmet Josh érzéseiről, nem hittem, hogy valaha többnek is fog látni, mint puszta barát, és mégis. Az elejétől fogva többnek tartott egy legjobb barátnál. Felnéztem engem vizslató zöldesbarna szemeibe és egyszerűen eltaszítottam magamtól. Éreztem a testemet szaggató fájdalmat, a gyötrő bűntudatot, mely lassan aprította apró darabokra testem minden porcikáját. Tudtam, hogy rosszul cselekszem azzal, hogy a hozzám legközelebb álló embert taszítom el magamtól, mégsem tudtam egyszerűen az ölelésébe vetni magamat.

Becsaptam az ajtót és fejemet az ajtónak vetve kezdtem végeláthatatlan zokogásba. Könnyeim forró vonatként szántották fel vöröslő arcomat. Hangom elhalt, csak bámultam kifelé az ablakon, éreztem elbasztam az életemet.

Másnap azonnal a kis bárba vezetett az utam. Nem akartam munkába menni, de kötelességem volt. Bántam mindent, azt hogy hagytam, hogy a testemen eluralkodjon a vágy és megcsókoljam Harryt, bántam azt, hogy Josht egy szó nélkül eltaszítottam magamtól. A legfontosabb embert az életemben. Lehajtott fejjel ballagtam, a hó teljesen eláztatta a hajamat, míg kabátomon meg-meg szállt pár nagyobb darabka hópehely. Belépve meghallottam a szokásos csilingelést a fejem fölött. Azonnal kiszúrtam Josht, arcát tenyerein tartva hallgatta, ha jól tudom Adam beszámolóját valamiről, mellette Nina teljesen rámászva vihogott. Megforgattam a szemeimet és Houston felé vettem az irányt, egy fiatal sráccal beszélgetett. Göndör, szőkésbarna fürtjei édesen kunkorodtak a fején, nem tudta elrejteni előbukkanó gödröcskés mosolyát. Annyira hasonlított Harryre, mindene pont olyan volt, csak zöld szemei csillogtak másképp. Harry íriszei inkább a smaragdokhoz hasonlítottak, míg az előttem helyet foglaló fiúnak sokkal sötétebb árnyalatú szeme volt. Méregzöld szemei kíváncsian fürkésztek. Apró gödröcskéje vermet ásott magának, arcának egyik oldalán. Édes látványt nyújtott és biztos voltam benne, hogy ő Lionel akar lenni. Elmémben akaratlanul egy kopasz és gonosz tekintetű férfiként képzeltem el, nem pedig egy ártatlan tekintetű fiatal fiúnak.

Testvére sármjából, mondhatni túl sokat örökölt. Viszont azonnal szemet ütött hajának gyengéd árnyalata, mely nem gesztenyebarnán, hanem kissé szőkésen csillogott a mesterséges fényben.

 - Öhm – köszörülte meg a torkát. Mély hangja körbezengte a területet, tökéletesen tisztába volt erejével, és nem félt azt fitogtatni mások előtt. – Lionel Styles vagyok, Kirk másik fia, akiről az egész maffia ma szerzett tudomást – vigyorodott el büszkén. Ártatlan fiúról szőtt gondolatmenetemet azonnal elvetettem.

 - Jaj Josh! – viháncolt mögöttem Nina, aki nem éppen rejtegette bájait a fiú előtt. Josh mégsem tett semmit, csak unottan bámult maga elé, akaratlanul is, de elmosolyodtam. – Nem lenne kedved, elmenni ma valamerre? – mászott közelebb ex-barátomhoz. Barna haja a szemébe lógott és kacér pillantásokat lövellt a göndör hajú fiúnak. – Csak feledés céljából… tisztában vagyok, hogy a Mad ügy…

 - Ki ne mond a nevét! – sziszegte feszülten Josh és egy szempillantás alatt távozott a helyiségből. Nem tétlenkedtem azonnal utána futottam, de nem tudtam eltekinteni attól a kapucnis alaktól, aki – miután meglátott -, gyors szaladásba kezdett. Most mégsem foglalkoztam vele, csupán egy személy lebegett lelki szemeim előtt és az nem más, mint Josh.

 - Josh! – kiáltottam utána. Zöldesbarna tekintete azonnal megtalálta az enyémeket és kedvesen elmosolyodott. – Jól vagy? – lihegtem elé érve, nem bírtam elviselni, hogy karomon végig futott a libabőr pusztán a közelségétől.

 - Ja, nem kellett volna utánam futnod – vont vállat. Mintha a tegnapi nap meg sem történt volna, úgy beszélt velem, mint annak idején, mikor csak barátság volt köztünk. Szörnyen esett közömbös hanglejtése, de mit is hittem azok után, hogy kegyetlenül eltaszítottam magamtól?

 - Én sajnálom – nyögtem ki egy kis habozás után. Nem szólt semmit, csak megvonta a vállát, elmosolyodott. – Josh… - kaptam a kezei után, melyeken az apró izomkötegek menten megfeszültek.

 - Del ez mind nem szükséges – tépte ki azonnal a tenyerét az enyémekből. – Megértettem, hogy nem kellek neked – sóhajtotta szomorúan figyelve egy csupasz fát. A hó hirtelen eleredt és azonnal beterítette Josh sötétbarna haját, mesébe illő látvány volt. Nem bírtam uralkodni a testemen, torkom elszorult és keserűen elmosolyodva fújtam ki bent tartott levegőmet.

 - Ki az a Mad? – csusszant ki a számon. Szemeit azonnal rám kapta és feszülten kezdett babrálni kabátja ujjával. Nem bírtam tovább figyelni merev testtartását, így meleg tenyereim közé szorítottam a hidegtől pirosra fagyott ujjait.  Egy perc alatt ellazult és hálásan nézett fel a szemeimbe.

 - Egy lány volt – suttogta maga elé meredve, mintha csak felidézné a jelenetet maga előtt. – Még régen, mielőtt ez az egész szarság elkezdődött volna – magyarázta a hajába túrva. – Ő volt a mindenem, de tényleg, egyszerűen képtelen lettem volna nélküle megélni, mégis én sodortam a vesztébe – búgta mélyen. Többet nem mondott, csak álltunk egymás kezét szorongatva, magunk elé bambulva. Gyomromban növekvő görcsről nem tudtam megfeledkezni, egyszerűen fájt a tudat, hogy volt rajtam egy másik szerelme is. Önző vagyok, tudom.

Nem mozdultunk meg, a hópelyhek kezdték teljesen eláztatni a hajamat. Josh átható zöldesbarna tekintete nem hagyott nyugton, remegve szakítottam meg a pillantásunkat. Mély lélegzetet vett és eleresztette a kezemet, a hideg azonnal ostrom alá vette vöröslő ujjaimat, így kabátom zsebébe rejtettem azokat. Egyszerűen megfordul és hatalmas léptekkel elfutott előlem, megrökönyödve néztem távolodó alakját, melyet nem sokkal ezután el is nyelt a hó kavalkád.

 - Del, mennünk kéne – szólalt meg mögöttem Houston. Teljesen megfeledkeztem, hogy miért vagyok itt, hogy nekem az a feladatom, hogy leleplezzem őket. Nem kezdhetem el siratni az életemet, valakinek sokkal rosszabb, mint nekem, és ezt kell megakadályoznom. Ha mindennek vége sirathatom majd szerelmi életemet, de nem most. Arcomra egy kemény maszkot kaptam és egy mosolyt varázsoltam az arcomra, megfordultam és a szőke mellé beszállva engedtem, hogy elvezessen valahová. – Először egy pasihoz megyünk, már vagy három adagját nem fizette ki Aprilnek, ezen most változtatunk – lépett a gázpedálra. Egy hatalmasat nyelve próbáltam lenyelni a keserű ízt, mely otthont ütött a számba. – Nyugi nem lesz semmi baj – mosolyodott el keserűen képemet meglátva. -, kemény csaj vagy te – nevetett fel, mire az arcomon megjelent egy apró mosolyféleség.

Nem beszéltünk többet, én kibámultam az ablakon, Houston pedig az utat figyelte, nem sokára egy vörös téglával kirakott sorház mellett parkoltunk le. Londonnak a szegény negyedében jártunk, itt még aprócska nyomát sem láttam a fényűző életmódnak, amit a belvárosban folytattak az emberek. A hó hatalmas kupacokban hevert az út szélén, vagy pedig el sem kotorták az útról. A fehér anyag nem látszott ki a koszból sárgás és fekete színben pompázott néhol viszont vörös foltok is felbukkantak rajta. Megembereltem magamat és a kopott falú házhoz ballagtam, Houstont követve. Becsöngetett és egy feketébe burkolózott lány tekintett vissza ránk.

 - Mit keresel itt? – nyögte ki rekedtesen. Fekete haja hatalmas gubancokban lógott a fején, nem beszélve temérdek mennyiségű zsírról, amin akár egy rántott csirkét is meglehetett volna sütni. Fekete szemében egy csepp emberiséget sem tudtam kihalászni, fekete szemgolyói üresen meredtek barátomra. Erős smink fedte az arcát, egy szóval rettenetesen nézett ki. – Úgy tudom Greg engem bízott meg azzal, hogy itt árusítsak – sziszegte fogcsikorgatva.

 - Ja, csak eléggé szar vagy, értesült arról, hogy már öt csomag anyagért nem kaptunk pénzt, tudsz valamit erről? – nézett rá unottan.

 - Nem – vágta rá kapásból. Houston bólintott és beljebb lépett a házba arrébb taszítva a csajt. – Hova a faszomba mész? – ordított rá ijedten. Be akartam lépni, de azonnal rám vetette magát.

 - April ereszed el, vagy értesül erről Greg – közölte nyugodtan Houston és az asztal felé bökött, ahol mindent az a bizonyos fehér por borított. Az asztal egyik sarkában szép kis csíkokba volt rendezve a cocain, ijedten néztem a drogra, úgy festhettem, mint egy idióta amatőr, mikor már ezerszer volt ilyen dolog a kezemben.

 - Mit akarsz Houston? Hmm? – engedett el azonnal, ajkai remegtek akárcsak egész teste.

 - Nem emlékszel, hogy jár el Greg az ilyenekkel szemben? Nem emlékszel a beszámolóra? Ha te is igényled az anyagot, fizetsz érte – sziszegte előkapva fegyverét. - Jogom van szétloccsantani a fejedet – folytatta gúnyosan mosolyogva. -, miért ne tegyem meg? – biztosította ki a fegyverét.

 - Houston… - borult térdre a csaj. – Kérlek…

 - Ne engem kérj, April – hadonászott a fekete fegyverrel a kezében. – Mi lett belőled? Egy ribanc – köpte felé a szavakat. 

 - Houston – szóltam rá megemelve a hangomat. Mindketten rám kapták a tekintetüket. – Vedd el a pénzt és menjünk – ragadtam kézen. Nem akartam, hogy embert öljön, mert tudtam, hogy akkor már nem lesz menekvés számára, élete végéig a börtönben fog poshadni, amit persze nem engedhetek meg.

 - Nincs pénzem – motyogta April reszketve a félelemtől.

 - Akkor meg nincs menekvés – húzta meg a ravaszt, mely némán eresztette ki golyóját és azonnal a lány fejébe véste magát. Tekintete elhomályosult és élettelenül dőlt előre. A szőnyeg, amin a teste hevert kezdett vöröses árnyalatot felvenni, haja ragadt a piros folyadéktól. Lefagyva néztem a halott lányt és nem akartam felfogni, hogy ezt Houston tette. – Gyere – ragadott kézen, de azonnal kirántottam a kezéből az enyémet. Undorodtam tőle. – Del…

 - Mit tettél? – nyöszörögtem a lány felé bukdácsolva. – És a családja? Mi van ha van testvére, vagy szerelme? Ez nem te vagy – szörnyülködtem, szerintem jogosan. De szőke barátom meg sem rezdült.

 - Aki belép a maffiába, annak már nincs se családja, se szerelme senkije sincs. Aki belép a maffiába, az így végzi, Del. Mind halálra vagyunk ítélve vagy a börtönben poshadunk meg vagy lelőnek, vagy öngyilkosak leszünk – nevetett fel szórakozottan. – Nekünk már nincs életünk – ejtette ki a kezéből a fegyvert és nyugodtan kisétált a szobából, ott hagyva kavargó gondolataimmal. 



Kedves Olvasóim!
Késéssel, de megérkezett a következő fejezet, ahogy említettem nagyon le vagyok maradva ezzel a történettel, így most egy kis ideig lehet, hogy késni fog a folytatás. Annyira sajnálom, de nincs időm írni. Most is csak röptében publikálom a megírt részt, remélem azért tetszeni fog ektek a rész és hagytok magatok után egy kis nyomot. Kérlek...
Puszi Kira!