- Ennyi lenne? – kérdezte gúnyosan. – Két szép szeméért elhagysz engem, nem jelent számodra semmit a barátságom… a szerelmem? – értetlenkedett elvetve most már minden gúnyos megjegyzését, csupán a fájdalom uralkodott hangja felett. – Delani én szeretlek, úgy, ahogy ő sosem tudna… kérlek, Del ne taszíts el magadtól! Azt mondtad szeretsz! Nem lehetséges, hogy egy este alatt megváltozzanak az érzéseid, lehet, hogy ez az idióta bevéste magát neked, de ez csak fellángolás! – csattant idegesen.
- Zavarodott
vagyok Josh… az érzelmeim kuszák – túrtam a hajamba. – De ez nem fontos, az
ügyet kell első helyre rakni, a többi az másodlagos – eresztettem meg egy
sóhajtást.
- Elfelejtettél
mindent mi? Elvakított a szerelem? Már nem is fontos, hogy két éven át a
legjobbat akartam neked? Hogy melletted álltam mindenben! Del, ez nem csak az
ügyről szól – lépett közelebb. Közelsége akaratom ellenére megbénított, az
előbbi elszántságom, miszerint Harryt ilyen rövid idő alatt jobban
megszerettem, mint Josht, gyorsan szertefoszlott. – Már az eleje óta
szerettelek, nem csak barátilag, segítettél megfeledkezni a múltamban történt
dolgokról. Mindig is több voltál a szemembe, mint puszta barát. Először talán
úgy gondoltam bepróbálkozok, de láttam a szemedben, hogy ez nálad puszta
barátság, így megállítottam magamat. Próbáltalak elfelejteni, mindenkivel
lefeküdtem, hogy elűzzelek a gondolataimból, de nem sikerült. Csak te lebegtél
előttem, végül láttam nem nagyon érdekelnek a fiúk, kicsit megnyugodtam, nem
bírtam volna elviselni, hogy mással vagy. Istenem, Del… szeretlek! Mennyiszer
ismételjem még el, hogy megpusztulok érted? – állt meg előttem pár lépéssel
Josh. Szavai szívembe vájták magukat, gyötört a bűntudat. Sosem vettem
figyelmet Josh érzéseiről, nem hittem, hogy valaha többnek is fog látni, mint
puszta barát, és mégis. Az elejétől fogva többnek tartott egy legjobb barátnál.
Felnéztem engem vizslató zöldesbarna szemeibe és egyszerűen eltaszítottam
magamtól. Éreztem a testemet szaggató fájdalmat, a gyötrő bűntudatot, mely
lassan aprította apró darabokra testem minden porcikáját. Tudtam, hogy rosszul
cselekszem azzal, hogy a hozzám legközelebb álló embert taszítom el magamtól,
mégsem tudtam egyszerűen az ölelésébe vetni magamat.
Becsaptam az ajtót és fejemet az ajtónak vetve kezdtem
végeláthatatlan zokogásba. Könnyeim forró vonatként szántották fel vöröslő
arcomat. Hangom elhalt, csak bámultam kifelé az ablakon, éreztem elbasztam az
életemet.
Másnap azonnal a kis bárba vezetett az utam. Nem
akartam munkába menni, de kötelességem volt. Bántam mindent, azt hogy hagytam,
hogy a testemen eluralkodjon a vágy és megcsókoljam Harryt, bántam azt, hogy
Josht egy szó nélkül eltaszítottam magamtól. A legfontosabb embert az
életemben. Lehajtott fejjel ballagtam, a hó teljesen eláztatta a hajamat, míg
kabátomon meg-meg szállt pár nagyobb darabka hópehely. Belépve meghallottam a
szokásos csilingelést a fejem fölött. Azonnal kiszúrtam Josht, arcát tenyerein
tartva hallgatta, ha jól tudom Adam beszámolóját valamiről, mellette Nina teljesen
rámászva vihogott. Megforgattam a szemeimet és Houston felé vettem az irányt,
egy fiatal sráccal beszélgetett. Göndör, szőkésbarna fürtjei édesen kunkorodtak
a fején, nem tudta elrejteni előbukkanó gödröcskés mosolyát. Annyira
hasonlított Harryre, mindene pont olyan volt, csak zöld szemei csillogtak
másképp. Harry íriszei inkább a smaragdokhoz hasonlítottak, míg az előttem
helyet foglaló fiúnak sokkal sötétebb árnyalatú szeme volt. Méregzöld szemei
kíváncsian fürkésztek. Apró gödröcskéje vermet ásott magának, arcának egyik
oldalán. Édes látványt nyújtott és biztos voltam benne, hogy ő Lionel akar
lenni. Elmémben akaratlanul egy kopasz és gonosz tekintetű férfiként képzeltem
el, nem pedig egy ártatlan tekintetű fiatal fiúnak.
Testvére sármjából, mondhatni túl sokat örökölt.
Viszont azonnal szemet ütött hajának gyengéd árnyalata, mely nem
gesztenyebarnán, hanem kissé szőkésen csillogott a mesterséges fényben.
- Öhm –
köszörülte meg a torkát. Mély hangja körbezengte a területet, tökéletesen
tisztába volt erejével, és nem félt azt fitogtatni mások előtt. – Lionel Styles
vagyok, Kirk másik fia, akiről az egész maffia ma szerzett tudomást –
vigyorodott el büszkén. Ártatlan fiúról szőtt gondolatmenetemet azonnal
elvetettem.
- Jaj Josh! –
viháncolt mögöttem Nina, aki nem éppen rejtegette bájait a fiú előtt. Josh
mégsem tett semmit, csak unottan bámult maga elé, akaratlanul is, de
elmosolyodtam. – Nem lenne kedved, elmenni ma valamerre? – mászott közelebb
ex-barátomhoz. Barna haja a szemébe lógott és kacér pillantásokat lövellt a
göndör hajú fiúnak. – Csak feledés céljából… tisztában vagyok, hogy a Mad ügy…
- Ki ne mond a
nevét! – sziszegte feszülten Josh és egy szempillantás alatt távozott a
helyiségből. Nem tétlenkedtem azonnal utána futottam, de nem tudtam eltekinteni
attól a kapucnis alaktól, aki – miután meglátott -, gyors szaladásba kezdett.
Most mégsem foglalkoztam vele, csupán egy személy lebegett lelki szemeim előtt
és az nem más, mint Josh.
- Josh! –
kiáltottam utána. Zöldesbarna tekintete azonnal megtalálta az enyémeket és
kedvesen elmosolyodott. – Jól vagy? – lihegtem elé érve, nem bírtam elviselni,
hogy karomon végig futott a libabőr pusztán a közelségétől.
- Ja, nem
kellett volna utánam futnod – vont vállat. Mintha a tegnapi nap meg sem történt
volna, úgy beszélt velem, mint annak idején, mikor csak barátság volt köztünk.
Szörnyen esett közömbös hanglejtése, de mit is hittem azok után, hogy
kegyetlenül eltaszítottam magamtól?
- Én sajnálom –
nyögtem ki egy kis habozás után. Nem szólt semmit, csak megvonta a vállát,
elmosolyodott. – Josh… - kaptam a kezei után, melyeken az apró izomkötegek
menten megfeszültek.
- Del ez mind
nem szükséges – tépte ki azonnal a tenyerét az enyémekből. – Megértettem, hogy
nem kellek neked – sóhajtotta szomorúan figyelve egy csupasz fát. A hó hirtelen
eleredt és azonnal beterítette Josh sötétbarna haját, mesébe illő látvány volt.
Nem bírtam uralkodni a testemen, torkom elszorult és keserűen elmosolyodva
fújtam ki bent tartott levegőmet.
- Ki az a Mad?
– csusszant ki a számon. Szemeit azonnal rám kapta és feszülten kezdett
babrálni kabátja ujjával. Nem bírtam tovább figyelni merev testtartását, így
meleg tenyereim közé szorítottam a hidegtől pirosra fagyott ujjait. Egy perc alatt ellazult és hálásan nézett fel
a szemeimbe.
- Egy lány volt
– suttogta maga elé meredve, mintha csak felidézné a jelenetet maga előtt. –
Még régen, mielőtt ez az egész szarság elkezdődött volna – magyarázta a hajába
túrva. – Ő volt a mindenem, de tényleg, egyszerűen képtelen lettem volna
nélküle megélni, mégis én sodortam a vesztébe – búgta mélyen. Többet nem
mondott, csak álltunk egymás kezét szorongatva, magunk elé bambulva. Gyomromban
növekvő görcsről nem tudtam megfeledkezni, egyszerűen fájt a tudat, hogy volt
rajtam egy másik szerelme is. Önző vagyok, tudom.
Nem mozdultunk meg, a hópelyhek kezdték teljesen
eláztatni a hajamat. Josh átható zöldesbarna tekintete nem hagyott nyugton,
remegve szakítottam meg a pillantásunkat. Mély lélegzetet vett és eleresztette
a kezemet, a hideg azonnal ostrom alá vette vöröslő ujjaimat, így kabátom
zsebébe rejtettem azokat. Egyszerűen megfordul és hatalmas léptekkel elfutott
előlem, megrökönyödve néztem távolodó alakját, melyet nem sokkal ezután el is
nyelt a hó kavalkád.
- Del, mennünk
kéne – szólalt meg mögöttem Houston. Teljesen megfeledkeztem, hogy miért vagyok
itt, hogy nekem az a feladatom, hogy leleplezzem őket. Nem kezdhetem el siratni
az életemet, valakinek sokkal rosszabb, mint nekem, és ezt kell
megakadályoznom. Ha mindennek vége sirathatom majd szerelmi életemet, de nem
most. Arcomra egy kemény maszkot kaptam és egy mosolyt varázsoltam az arcomra,
megfordultam és a szőke mellé beszállva engedtem, hogy elvezessen valahová. –
Először egy pasihoz megyünk, már vagy három adagját nem fizette ki Aprilnek,
ezen most változtatunk – lépett a gázpedálra. Egy hatalmasat nyelve próbáltam
lenyelni a keserű ízt, mely otthont ütött a számba. – Nyugi nem lesz semmi baj
– mosolyodott el keserűen képemet meglátva. -, kemény csaj vagy te – nevetett
fel, mire az arcomon megjelent egy apró mosolyféleség.
Nem beszéltünk többet, én kibámultam az ablakon,
Houston pedig az utat figyelte, nem sokára egy vörös téglával kirakott sorház
mellett parkoltunk le. Londonnak a szegény negyedében jártunk, itt még aprócska
nyomát sem láttam a fényűző életmódnak, amit a belvárosban folytattak az
emberek. A hó hatalmas kupacokban hevert az út szélén, vagy pedig el sem
kotorták az útról. A fehér anyag nem látszott ki a koszból sárgás és fekete
színben pompázott néhol viszont vörös foltok is felbukkantak rajta.
Megembereltem magamat és a kopott falú házhoz ballagtam, Houstont követve.
Becsöngetett és egy feketébe burkolózott lány tekintett vissza ránk.
- Mit keresel
itt? – nyögte ki rekedtesen. Fekete haja hatalmas gubancokban lógott a fején,
nem beszélve temérdek mennyiségű zsírról, amin akár egy rántott csirkét is
meglehetett volna sütni. Fekete szemében egy csepp emberiséget sem tudtam
kihalászni, fekete szemgolyói üresen meredtek barátomra. Erős smink fedte az
arcát, egy szóval rettenetesen nézett ki. – Úgy tudom Greg engem bízott meg
azzal, hogy itt árusítsak – sziszegte fogcsikorgatva.
- Ja, csak
eléggé szar vagy, értesült arról, hogy már öt csomag anyagért nem kaptunk
pénzt, tudsz valamit erről? – nézett rá unottan.
- Nem – vágta
rá kapásból. Houston bólintott és beljebb lépett a házba arrébb taszítva a
csajt. – Hova a faszomba mész? – ordított rá ijedten. Be akartam lépni, de
azonnal rám vetette magát.
- April ereszed
el, vagy értesül erről Greg – közölte nyugodtan Houston és az asztal felé
bökött, ahol mindent az a bizonyos fehér por borított. Az asztal egyik sarkában
szép kis csíkokba volt rendezve a cocain, ijedten néztem a drogra, úgy
festhettem, mint egy idióta amatőr, mikor már ezerszer volt ilyen dolog a
kezemben.
- Mit akarsz
Houston? Hmm? – engedett el azonnal, ajkai remegtek akárcsak egész teste.
- Nem
emlékszel, hogy jár el Greg az ilyenekkel szemben? Nem emlékszel a beszámolóra?
Ha te is igényled az anyagot, fizetsz érte – sziszegte előkapva fegyverét. - Jogom
van szétloccsantani a fejedet – folytatta gúnyosan mosolyogva. -, miért ne
tegyem meg? – biztosította ki a fegyverét.
- Houston… -
borult térdre a csaj. – Kérlek…
- Ne engem
kérj, April – hadonászott a fekete fegyverrel a kezében. – Mi lett belőled? Egy
ribanc – köpte felé a szavakat.
- Houston –
szóltam rá megemelve a hangomat. Mindketten rám kapták a tekintetüket. – Vedd
el a pénzt és menjünk – ragadtam kézen. Nem akartam, hogy embert öljön, mert
tudtam, hogy akkor már nem lesz menekvés számára, élete végéig a börtönben fog
poshadni, amit persze nem engedhetek meg.
- Nincs pénzem
– motyogta April reszketve a félelemtől.
- Akkor meg
nincs menekvés – húzta meg a ravaszt, mely némán eresztette ki golyóját és
azonnal a lány fejébe véste magát. Tekintete elhomályosult és élettelenül dőlt
előre. A szőnyeg, amin a teste hevert kezdett vöröses árnyalatot felvenni, haja
ragadt a piros folyadéktól. Lefagyva néztem a halott lányt és nem akartam felfogni, hogy ezt Houston tette. – Gyere – ragadott kézen, de azonnal kirántottam
a kezéből az enyémet. Undorodtam tőle. – Del…
- Mit tettél? –
nyöszörögtem a lány felé bukdácsolva. – És a családja? Mi van ha van testvére,
vagy szerelme? Ez nem te vagy – szörnyülködtem, szerintem jogosan. De szőke
barátom meg sem rezdült.
- Aki belép a
maffiába, annak már nincs se családja, se szerelme senkije sincs. Aki belép a
maffiába, az így végzi, Del. Mind halálra vagyunk ítélve vagy a börtönben
poshadunk meg vagy lelőnek, vagy öngyilkosak leszünk – nevetett fel
szórakozottan. – Nekünk már nincs életünk – ejtette ki a kezéből a fegyvert és
nyugodtan kisétált a szobából, ott hagyva kavargó gondolataimmal.
Kedves Olvasóim!
Késéssel, de megérkezett a következő fejezet, ahogy említettem nagyon le vagyok maradva ezzel a történettel, így most egy kis ideig lehet, hogy késni fog a folytatás. Annyira sajnálom, de nincs időm írni. Most is csak röptében publikálom a megírt részt, remélem azért tetszeni fog ektek a rész és hagytok magatok után egy kis nyomot. Kérlek...
Puszi Kira!
Kedves Olvasóim!
Késéssel, de megérkezett a következő fejezet, ahogy említettem nagyon le vagyok maradva ezzel a történettel, így most egy kis ideig lehet, hogy késni fog a folytatás. Annyira sajnálom, de nincs időm írni. Most is csak röptében publikálom a megírt részt, remélem azért tetszeni fog ektek a rész és hagytok magatok után egy kis nyomot. Kérlek...
Puszi Kira!
Jó lett! ��
VálaszTörlésKöszönöm :)))
Törlés