Meg sem vártam, hogy megszólaljon, elmém ahhoz már túlságosan is elborult. Megráztam a fejemet, magamra kaptam a kabátomat és már kint tapostam a lucskos havat, mely színét elvesztve hevert az út szélén.
Hogy rosszul esett e az, hogy Josh inkább Kitty-nek
adott igazat, mintsem nekem? Igen rosszul esett. Mert nem tudtam elképzelni,
hogy ezek ennyire jól ismerjék egymást, de akkor miért néznek egymásra
gyűlölködve? Egyáltalán ki az a Kitty?
Tisztában vagyok azzal, hogy Josh hazudott akkor,
mikor azt mondta, hogy a barátnője vagy mije volt. Van ezeknek egy zűrös, közös
múltjuk, amit nem nagyon akaróddzanak elmondani nekem.
Ahogy lassan megközelítettem a Bárt szívem vad
kalapálásba kezdett. Felejteni akartam és erre talán a legjobb gyógyír Harry
volt. Beléptem a dohos épületbe, ahol mint általában pár folytonos vendég és
néhány tag beszélgetett egy habzó sör mellett.
A sötét falakról hámlott a vakolat. Az asztalok
rozsdásak és piszkosak voltak, ahogy a székek is. A fejünk fölött nyöszörögve
pörgött egy ventilátor, míg mellette egy lámpa pislákolt. Értettem, hogy az
emberek miért is kerülik el annyira ezt a helyet. Már maga a kiírás, hogy Stewart’s Bar vészjóslóan nézett ki nem,
hogy a belseje.
Gyorsan a helyemre surrantam és tekintetemmel
valamilyen ismerőst kerestem, de senki nem volt itt. Se Greg, aki általában itt
tengette a napjait, vagy éppen Kirk seggét nyalta, de még Houstont sem láttam
sehol. Egy pincérnő sasszézott mellém, akinek azonnal feladtam a rendelésemet,
mikor kivágódott az ajtó. A kis csengő leszakadt a plafonról és csörömpölve
zuhant a földre. Először csönd, majd egyszerre kaptunk a fegyverünkhöz és
szegeztük a megérkező fiúra, aki nem volt más mint Lionel.
Fehér mosolyát megvillantva lépegetett be a bárba, nem
foglalkozva a rászegeződő fegyverekkel. Azonnal elraktam fekete bestiámat és
visszatértem kávém fogyasztásához, mikor egy test csapódott be mellém. Unottan
pillantottam fel. Sötét szőke hajában néhol erősen feketés csíkok is
elhelyezkedtek, egészen olyan hatása volt a hajának mintha melíroztatta volna.
Mélyzöld szemével kíváncsian vizslatott, ám kisfiús tekintetéhez egyáltalán nem
illet arrogáns mosolya. Hosszú szempillái majd’ felértek a szemöldökéig, igazán
jóképű volt a maga módján.
Egyetlen egy dolog fúrta az oldalamat, mintha meg sem
lepődtek volna a többiek azon, hogy Kirknek van egy eltitkolt fia. Normálisan
viselték, hogy tegnap még csak egy, ma meg már kettő fiú arroganciáját kell
elviselniük, mintha természetes lenne az, hogy naponta bejelentenek egy ilyen
hírt. De ez volt az Alvilág. Itt semmi sem volt normális vagy természetes, itt
ez a két szó nem is létezik, mint a mennyben a pokol vagy fordítva.
- Hello –
köszönt hátra dőlve a székén, hangja selymes volt mégis figyelmet parancsoló.
Különös, hogy egy 16 éves fiú ilyen tekintéllyel rendelkezzen, az ember
akaratlanul behódol neki. Volt benne valami, lehet a hangjában vagy
testtartásában, ami mássá tette Őt.
- Szia –
szürcsölgettem a kávémat. Tekintetünk találkozott és arcom magától vált
pirossá, képén egy önelégült mosoly jelent meg, mire én újra a kávémnak
szenteltem minden figyelmemet. – Hol van mindenki? – váltottam gyorsan témát,
nehogy megjegyezze pillanatnyi zavaromat.
- Valahol.
- Bővebben? –
forgattam meg a szemeimet, mire egy újabb mosollyal nyugtázott.
- Nem tudom,
hogy bízhatok e benned – vont vállat lazán. Szemeim elkerekedtek, mikor az ajtó
kitárult.
Előbb hiányolt emberek egyszerre özönlöttek be a bárba
és mind helyet foglalva kezdtek komoly diskurálásba. Harry göndör fürtjeit azonnal
kiszúrtam, a pultnak dőlve figyelte az apját, akinek a megérkezésével az egész
helyiség elcsendesült. Harry egy egyszerű fehér inget kapott magára, melyet
egészen a nyaka tövéig begombolt, míg lábán egy fekete nadrág feszült.
Hatalmasat nyelve vezettem le róla tekintetemet. Nem sokkal ezután Josh is
megérkezett. Gyors körszemle után, hogy itt talál e – és ki is szúrt -, már
ment is a szokásos társaságához, azaz Ninához és Adamhez. Egy nagy kört
alkottak Kirk körül, mikor valaki egy széket húzott az asztalunkhoz. Lionel
felhorkant majd bátyjára emelte méregzöld tekintetét. Szó szerint megmérgezte
az embereket a tekintetével.
- Szervusz Del
– szólalt meg Harry. Szemeimet rá kaptam és egy szerény mosollyal ajándékozott
meg. – Hogy vagy?
- Köszi, öhm… elég
jól… vagyis nem, mindegy jól vagyok – legyintettem égő fejjel. Hámlott a bőr a
képemről, mintha egy kemencébe mártott vassal simogatnák az arcomat.
Felnevetett, majd öccsére pillantott, aki látszólag jól szórakozott zavaromon.
- Kifejezett
aranyosnak is lehet nevezni, ha elpirul – mosolyodott el bájosan utánozva
engem.
- Lionel! –
hördült fel Harry.
- Mi van? Nem
mondhatom el a véleményemet? Bocs már bátyus, de ahogy tudom, nem jártok csak
egyszer lefeküdtetek. Még nem a tied – nevetett fel gúnyosan. Megmerevedtem és
szúrósan pillantottam a vihogó fiúra.
- Ilyen nem is…
- Bocs, hogy
megzavarom a családi traccs partit, de Kirk mindenkit maga köré hivatott –
jelent meg mellettünk Josh és egy gúnyos mosollyal ajándékozott meg, majd már
ment is vissza a helyére. Szívem azonnal összeszorult, végül egy nem érdekel
egyik sem, mondattal megráztam a fejemet és a többiekre néztem.
- Ez ki volt? –
kérdezte Lionel.
- A bátyám, nem
a legkedvesebb ember a világon, de ha megismered, nem tudsz tőle elszakadni –
álltam fel, mire Harry azonnal mellettem termett. – Igen? Akarsz valamit? –
vágtam hozzá nem túl kedvesen, amitől az arca azonnal lángba is borult.
- Bocs, hogy
nem hívtalak, de elég sok zavaros dolog van most a maffiában – sóhajtotta
ujjait a hajába vezetve. – Találkozhatnánk valamikor, nem? – mosolyodott el
szégyenlősen.
Lassan odanyúlt
a kezemért, bőröm felpezsdül és meg sem gondolva semmit, ajkaimat lassan az
övéire tapasztottam. Először lefagyott, de végül kezeit derekam köré csavarva
testéhez húzta az enyémet. Minden porcikánk érintkezett, a levegő megrekedt a
tüdőmbe és nem vettem tudomást a minket leső emberekről, egyedül mámorító
csókjára bírtam koncentrálni. Akár egy selymes toll érintése, de annál is
puhábbak voltak dús ajkai. Mámoromban lubickolva, merültem el annak habjai
közt, nem akartam, hogy véget érjen a csókunk, de a levegő félbeszakított
minket. Az oxigén keményen ütközött tüdőm falának, egy másodpercre nem kaptam
levegőt, de érintése kijózanított.
- Ezt egy
igennek veszem – vigyorodott el és egy utolsó puszit nyomott az orromra.
Kirk egy éjfekete, bársonyból készült öltönyt viselt,
alatta egy szürke selyem mellénnyel. Mellkasánál az egyik zsebből egy vörös K.
S. monogramú zsebkendő lógott ki. Nyakát egy ugyanolyan színű és anyagú vérvörös,
selyem nyakkendő keretezte, mint a zsebkendő a mellényébe. Élére vasalt
bársonyos nadrágja és lakk cipője már csak hab volt a tortán. Ősztincseit
hátrazselézte, amikben azért még ott volt pár barnás hajtincs. Messziről érezni
lehetett rajta a jó minőségű szivar tömény, de édeskés illatát, nem beszélve a
rum gumis szagáról.
- Akkor Greg,
Wayne, Steewens és a fiaim, itt este hajnali háromkor – aztán felállt.
Az akasztóhoz vonult, ahol magára kapta a fekete
szövetkabátját és egy utolsó pillantást vetett a társaságra majd a fia felé
fordult.
- Akkor itt
3-kor – kapta magára fedora fazonú kalapját, majd egy biccentéssel le is
lépett. Kedves Olvasóim!
Tadamm! Meg is jött a legújabb rész! Eh... ám mégsem vagyok megelégedve, és végre valahogyan össze tudtam szedni a gondolataimat a bloggal kapcsolatban. Haladtam egy kicsit a sztorival és meg is támadott az ihlet.
Ez a fejezet nem lesz a kedvencem, de majd beindulnak újra a történések. Bocsánat ezeket a hatalmas csúszásokat és egyszerűen megakadtam. Nem tudom, hogy még mennyi rész maradt hátra, de nem több szerintem 10-nél. Úgyhogy még nem lesz vége. Remélem azért tetszik valakinek ez a pici részecske és hagy valami jelet maga után, egyáltalán jár-e errefelé valaki :DD.
Remélem igen! Élvezzétek ezt a kis "szünetet".
További szép délutánt Mindenkinek!
Kira!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése