Reggel az első gondolat, ami megfordult a fejemben az
Harry volt és randevú. Mivel nem rendelkeztem egy legjobb barátnővel, akivel
ilyenkor beszélgetni szokás magamra maradtam. Mindig is vágytam egy lányra, aki
mellettem lenne bármikor, ha szükségem lenne rá, mégsem rendelkeztem egyetlen
egy barátnővel sem.
Ha volt is barátom az mindig hímnemű volt, valamiért a
fiúkkal mindig jobban kijöttem, mint a saját nememmel. Ezt bizonyítja Josh és
Houston is, de Josht csak nem hívhatom fel „randi ügy miatt”, mikor azt sem
tudom, hogy akkor most mi is van közöttünk. Houstonnak meg már így is sok dolga
volt, nem akartam elárasztani még a saját gondjaimmal. Így tehát egyedül
maradtam a tehetetlenségemmel. Az idő viszont kegyetlenül loholt előre engem
meg sem kérdezve, alig eszméltem fel és már kettőt ütött az óra. Eszeveszett
kapkodás mellett rohantam a fürdőbe, hogy valami elfogadható külsőt varázsoljak
magamra. Gyors fürdés után a sminkes asztalkámhoz siettem, ahol felkentem
valamit az arcomra. Miután a kozmetikumokkal végeztem a ruhásszekrényem elé
sasszézva kezdtem kidobálni annak tartalmát. Nem sokára, mintha bomba robbant
volna úgy nézett ki a szobám. Egyik ruhát sem találtam megfelelőnek, mert nem
is akartam ribanccá válni, de egy bálba sem készültem éppen.
Végül egy bézs nadrág és egy fehér blúz mellett tettem
le a voksomat. Magamra ráncigáltam a ruhadarabokat és pár utolsó simítás után
csöngettek. Az órámra pillantva, mosolyogva konstatáltam, hogy pontosan hármat
ütött. Mintha komolyan hamarabb érkezne, majd mikor pontosan három lesz,
becsönget. Simán kinéztem ezt Harryből, de nem tettem szóvá, egyáltalán nem
kívánkoztam zavarba hozni a göndör hajú fiút.
Az ajtó elé ugráltam és egy utolsó pillantást vetve a
tükörképemre kitártam az ajtót, ahol Harry várt rám. Egy halványkék inget
viselt szövetkabátja alatt. Egy barna sál elegánsan volt a nyaka köré tekerve,
úgy nézett ki, mint egy modell, akit épp egy címlapfotózásról loptak volna el.
Háta mögül egy csokrot húzott elő és szerényen
mosolyogva nyomta azt az orrom alá. Haja tökéletesen állt a feje tetején,
látszott, hogy levágatta csak azért, hogy jól mutasson előttem, vagyis
reménykedtem benne, hogy azért.
- Szia! –
köszöntem halkan, a csokrot elvettem tőle és beinvitáltam a házamba. – Remélem
így jó leszek – mutattam végig magamon. Tekintete követte az ujjaimat és lassan
vezette végig azt rajtam. Elégedetten elmosolyodott és bólintott.
- Nem is
lehetnél jobb – ejtett meg egy bókot. Arcom azonnal vörössé változott, de
megőriztem a hidegvéremet és egy köszönömöt elmormolva vázába helyeztem a
gyönyörű rózsákat.
- Hova is
megyünk? – pillantottam hátra, mikor magamra próbáltam ráncigálni a kabátomat,
szerencsére úriember módjára segített a helyzetemen.
- Majd meglátod
– nyomott egy puszit az arcomra. – Remélem nem vagy fázós fajta – eresztett be
a kocsijába. Homlokom ráncba borult és értetlenül fordultam felé, reméltem,
hogy elárulja hova visz engem, de csalódnom kellett, egy apró információ
morzsával sem szolgált.
- Remélem,
azért nem rabolsz el – nevettem fel, homlokomat az üvegnek döntve.
- Arra semmi
szükség, magadtól is velem jönnél – röhögött fel, mire csak egy szúrós
pillantást lövelltem felé. Kedve nem hagyott alább, de nem is bántam, mert egy
kis idő múlva együtt kezdtünk röhögcsélni rajtam. A városból lassacskán
kiértünk és gyorsan száguldoztunk az autópályán. Harry egyik könyökét kidugta
az ablakon és egészen úgy mutatott, mint egy tinisztár egy hülye romantikus
komédiából. Haját a szél összevissza csapkodta, míg a kocsi motorjának halk
moraja adott egy kis háttérzajt. Elvesztem a látványában és ezt nem sokára ő is
észrevette, de nem tett egoista megjegyzést csupán szerényen elmosolyodott.
Ahogyan haladtunk egyre messzebb a várostól úrrá lett
rajtam egy furcsa érzés, mintha a láncaimat szaggatták volna, melyek eddig nem
engedtek sehova sem. A gyermekkorom óta rajtam heverő láncok, melyek elvették
tőlem a szabadságomat. Nem volt gyerekkorom, folyamatosan a családunk
megélhetésén és Mike-on való aggódásom nem tette lehetővé azt, hogy éljek. Nem
jártam a barátnőimmel vásárolni, nem moziztam semmit sem csináltam azon kívül,
hogy a testvéremmel a falon lévő penészcsíkokat számoltam. Tanultam és tanultam
a céljaimat próbáltam megvalósítani, hogy egy olyan várost csináljak Londonból,
amilyen régen volt. Sosem aggódtam a pasi ügyeken, mert nem voltam soha
szerelmes, nem akartam, hogy időt pazaroljak ilyen tini dolgokra, de úgy
látszik nem menekülhettem el az érzés elől. Mert kettő is letámadott mondhatni
egy időben.
Nincs ehhez tapasztalatom, hisz csak most kezdtem
kapizsgálni a szerelem szó jelentését. Érdekes módon érzéseim folyamatosan
változnak, kavarognak bennem. Egyik percben úgy érzem Josh a mindenem, majd ez
egyszerűen semmivé foszlik és megjelenik előttem Harry és persze ez fordítva
is. Szeretnék mindkettejükkel lenni, de ez szörnyű dolog lenne, kijátszanám
őket és persze saját magamnak is rosszat tennék. El kell döntenem, hogy ki
mellett akarok lenni, de kezdem azt érezni, hogy ez nem az én döntésem.
Nem én fogok dönteni, hisz Harryvel csak azért lóghatok,
mert ez a terv része, hogy közelebb kerüljek Kirkhez. Ha lebuktatom őket, Harry
még csak rám se fog nézni, meg fog vetni akárcsak Houston.
Lehunytam a szemeimet és kiűztem a rossz gondolatokat
az elmémből, nem akartam ezen rágódni most, amikor boldognak kéne lennem. Végül
egy sóhajtás mellett visszanéztem a városra, mely már csak apró pontocska volt
a távolban. Harryre néztem. Nem mozdult, tekintetét keményen az úton tartotta,
miközben elhaladtunk a zöldellő táj mellett.
- Merre
megyünk? – kíváncsiskodtam. Arcára egy hatalmas mosoly ült ki, de nem válaszolt
csak megvonta a vállát.
- Kiderül egy
kicsit később – pillantott rám egy pillanatra. Durcásan összefontam a karjaimat
és próbáltam nagyon dühös arcot vágni. – Látom, nem szereted a meglepetéseket –
nevetett fel.
- Szeretni,
szeretem csak általában túl kíváncsi a természetem. Kiskoromban is, ha anyám
hozott valami ajándékot, akkor mindig kikutattam és úgy egy héttel ezelőtt
megtudtam, hogy mi volt az. Testvérem mindig szidott emiatt, de hát ilyen
vagyok – kuncogtam fel.
- Josh? –
nézett rám majd vissza az útra. Ja persze azt hiszi Josh a testvérem.
- Igen – néztem
ki az ablakon. Ha tudná az igazat, nem hiszem, hogy itt ülne mellettem.
- Nagyon
szeretitek, egymást látom, ahogyan rád néz. Mint egy tigris, aki védi a saját
dolgát. Gondolom nem nagyon rajong az ötletért, hogy velem lógj – nevetett fel.
Testem megfeszült, de próbáltam nyugalmat erőltetni magamra.
- Nem igazán.
Tudod olyan védelmező típus, nem szereti ha fiú van a közelemben – túrtam hátra
előre eső tincseimet.
- Értem.
Megmertem rá esküdni, hogy érezte nem akarok erről a
témáról beszélgetni. Josh nevétől már összeugrik a gyomrom. Remélem nem látszik
az arcomról az érzelmek hada, mely ostromolja a testemet.
- És mit szólt
mindenki Lionel megjelenésére, mind olyan nyugodtnak tűntek - váltottam témát.
Lassan tapogatóztam a válaszaim felé, nem csináltam feltűnően.
- Igazából
nagyjából mindenki sejtette, hogy van egy másik gyerek rajtam kívül. Apám azért
tett pár félreérthetetlen megjegyzést, így nem érte őket nagy meglepetésként a
felbukkanása.
- Nem rossz fiú
– bukott ki belőlem, mire rám kapta a tekintetét.
- Ne mond, hogy
ilyen gyorsan lecserélsz – nevetett fel.
- Nem úgy
értettem – köhintettem zavartan. -, de olyan rossznak festetted le, mikor nem
is rossz fiú. Szerintem aranyos – mentegetőztem. Harry csak felsóhajtott és
hagyott egy kis szüntetet, de végül válaszolt.
- Mindennél
jobban szeretem Lionelt. Ő nem rossz, nem azt akartam, hogy ezt hidd, de ő más,
Del. Nem olyan, mint én. Ő nem kapott édesanyánk jójából, csak apám
gonoszságából. De igazad van tényleg aranyos fiú, persze a maga módján – túrt
bele a hajába. Nem feszítettem tovább a húrt, inkább kibámultam az ablakon.
A kocsi lassulni kezdett és egy gyönyörű mező mellett
álltunk meg, ahol kocsik hada nézett egy domboldal felé. A kisebb „hegyen” egy
hatalmas vászonhelyezkedett el, amin már megjelent pár betű és kép. A
felismerés villámként csapott a testembe. Kiugrottam a kocsiból és hitetlenül
meredtem a kivetítőre. Egy moziba hozott. Szerelmetesen néztem az engem
vizslató fiúra, aki mihelyst meglátta mimikámat, elröhögte magát. Karjaiba
vetettem magamat és egy csókot csentem tőle.
- Köszönöm –
susogtam a fülébe és egy végső csókot leheltem a nyakára.
- Semmiség –
legyintett és a kocsiba vezetve leültetett az anyósülésre.
Nem is figyeltem a filmre, csupán az érzésre.
Gyomromban kergették egymást a furcsábbnál furcsább érzelmek. Mondhatni
liftezett a gyomrom. Szerintem minden lány álma az, hogy egy ilyen helyre vigye
őt a szerelme, hogy együtt a naplementébe figyeljék a kivetítőt és néha egy-egy
csókot lopjanak egymástól.
Visszafelé vezető úton az arcomról nem lehetett
letörölni a vigyort. A lakásomhoz érve egy utolsó pecsétet tettünk az estére,
nevetve váltunk el egymástól, de hangom elhalt, mikor megpillantottam az ajtóm
előtt ácsorgó fiút.
Gúnyos mosolyától kirázott a hideg. Harry már elment
így nem láthatta Josht. Sóhajtva eresztettem be a házba, ahol kényelmesen
foglalt helyet a kanapémon.
- Látom jól
szórakoztál – fűzte hozzá szórakozottan.
- Te sem
panaszkodhatsz, vagy emlékeztesselek a csókodra Ninával? – förmedtem rá. Némán
bólintott. – Mit akarsz?
- Az igazat
megvallva téged, de most nem ezért jöttem – megjegyzése egy mosolyt csalt az
arcomra, de nem akartam megtörtnek látszani. – Mr. Jones beszélni szeretne
velünk, már beszámoltam neki a bálról, de direkt kihangsúlyozta, hogy
mindenkivel beszélni szeretne a főhadiszálláson – dőlt hátra a kanapémon és egy
fáradt pillantást vetett a plafonra.
Kedves Olvasóim!
Egy kis késéssel meg is érkeztem a következő fejezettel! Nagyon szépen köszönöm a 19 feliratkozót és a pipákat is! Imádlak benneteket!
Kérlek írd le a véleményedet!
Puszi Kira!
Szia!
VálaszTörlésTegnap este kezdtem el olvasni a blogodat,és meg kell mondjam nagyon megtetszett,kedvem támadt nyomon követni.
Rengeteg blogot olvastam/olvasok és mindig örülök,ha találok egy jót,csak a várakozás nem tartozik az erényeim közé,de senki sem tökéletes,és persze egy jó résznek mindenki örül.:)
Ha nem bánod leírnám mi fogott meg benne.Mert eddig én nem találtam amit kifogásolni lehetne.(nem vagyok szakértő meg semmi,csak néha túl kritikus).
Kezdeném azzal,hogy maga a címe a blognak megragadta a figyelmemet,ugyanis egy másik blogon böngésztem amikor megláttam a blogodat a cserék közt.Már régebben is el szerettem volna kezdeni olvasni,de nem jutottam el odáig.
Valamint maga a fejléc is nagyon hívogató.Nekem legalábbis ezek fontos szempontok,szeretem ha a színek összhangban vannak.:)Jól eltaláltad.
Magáról a történetről.Már maga a kis ízelítő is felkeltette a figyelmemet,mert mindig is érdekeltek az ilyen nyomozós dolgok,(mit ne mondjak terveim közt volt kém táborba menni.)
Ahogy azonban elkezdtem olvasni a történetet,még jobban tetszett a történet,és szívesen kezdtem el olvasni míg éjnek évadán végeztem vele,sajnálatomra. Delanie Fosphor,mint főszereplőt is megkedveltem,bár számomra eleinte kicsit fura volt,hogy ilyen hamar megbízott Harryben a maffia fiában.Bár hát nem csodálkozom. Harry karaktere viszont nagyon magával ragadott(mint általában.:*).Különösen dominált nálam,hogy bár a maffia fia,de ilyen "tiszta" maradt,és udvarias. Josh.Őt eleinte kedveltem,de valahogy utána már nem annyira kicsit ellenszenvessé vált nekem ahogy haladtak előre a dolgok.
Plusz nekem tetszik az is,hogy a két fiú közt milyen ellentétek vannak,félre ne értsd de valahogy kedvelem a szerelmi háromszögeket,de csak a történetekben.
Mindent összegezve gratulálok,nekem nagyon elnyerte a tetszésemet az írásod,és szerintem megnyertél még egy olvasót.:) Csak így tovább,ne keseredj el ha nincs ihleted,majd lesz aki igazi olvasó itt marad.Remélem sikerült kicsit feldobnom a napod.
A hosszú kifejtésért pedig előre is elnézést,de el tud eredni a nyelvem,és remélem nem írtam semmi elkeserítőt,minden esetre biztatás céljából írtam ezt a szösszenetet.
xoxo
Kriszti(avagy névtelen)
Kedves Kriszti!
TörlésÚristenem... igazából már akkor megörültem, mikor megpillantottam azt, hogy valaki írt egy kommentet. A véleményedet olvasva az arcomon egy hatalmas mosoly terült el, annyira aranyos vagy! Egyszerűen annyira jól estek a szavaid, köszönöm.
Hát igen Josh, annyira senkinek sem szimpatikus, mikor én imádom azt a fiút. Harry pedig csak úgy jött, szerettem volna egy kicsit másabb karakter alkotni és nagyon jól esett az, hogy megkedvelted őt. Szavakhoz sem jutok, még egyszer köszönöm, hogy írtál feldobtad vele az egész napomat!!! Ígérem sietek a következő résszel!
Puszi Kira!