A házamban először leültettem egy kanapéra a barátomat
és egy sokkal kényelmesebb ruhába bujtattam a testemet. Egy kék blézert kaptam
magamra alá, pedig egy fehér pólót, amit beletűrtem kék farmeromba. Hajamat egy
kócos kontyba rendeztem néhány tincset szándékosan elől hagyva.
Beleléptem a cipőmbe és Josh elé léptem, aki csendben
figyelte a képeimet, amelyek (mint általában) a komódomon hevertek. Néhány
anyával és apával, de a legtöbbön, mégis Josh-sal és Mike-kal álltam. Mosolyom
lefagyott és a nappalimban álldogáló fiút kezdtem némán bámulni, annyira
beleillet ebbe az egész helyzetbe, mintha a lakásomba festették volna.
Lehunytam a szemeimet és Harryvel való utamra gondoltam, amit annyira élveztem
és egyszer sem jutott az eszembe Josh, akkor most miért zaklat ennyire a
gondolat, hogy Ninával láttam csókolózni?
Én tehetek bármit, de tőle tiltsak el minden nőnemű
egyedet? Önző vagyok erre már úgy harmadikosan rájöttem, hisz én miket művelek?
Csókolózok Harryvel és közben Josh-ról álmodozom. Tudtam, hogy ez így nem lesz
jó, de mégsem tettem semmit. Választanom kell. Ő vagy a zöld szemű srác.
- Indulunk? –
szólt közbe semleges hanggal. Torkom azonnal elszorult és egy mély levegő vétel
mellett léptünk ki a hűvös Londoni levegőre.
Cipőm sarka kopogott a szürke, kemény betonon, melyen
már nem csak elszórtan helyezkedtek el mély kátyúk. Lábam alá nézve szedegettem
azokat, de voltam olyan ügyes, hogy az egyikről nem vettem tudomást tehát a
földön végeztem kiszakadt nadrággal és sajgó sarokkal. Felszisszenve kaptam a
kezemet a fájó pontra, Josh azonnal mellettem termett és felkapart a földről.
Zöldesbarna szemei aggodalmasan villogtak a félhomályban, amiben ballagtunk.
Sötét még nem volt, de a nap már rég a horizont alá bukott. Az ég Angliához
híven, szürkén húzódott el a fejünk felett esőt öntve magából. A hó már rég
eltűnt a szemünk elől. A karácsonyi hangulatot keltő fehér buckák összeolvadtak
és hatalmas pocsolyákat tettek ki az útszéleken. Persze a hideg nem tűnt el.
- Figyelj a
lábad alá – rázott ki gondolataim kusza menetéből. – Még eltöröd valamidet –
nyúlt a kezemért, de rá sem tekintve húzódtam el forró testétől. Fizikai
fájdalmat okozott a távolság, amit közénk húztam és ezt Josh is érezte. –
Megmagyaráznád, hogy mi bajod?
- Kérlek… -
nyögtem ki fejemet az ég felé fordítva, ahonnan kis cseppekben hullt az eső.
- Del, mire
kérsz? Összezavarsz, egyik percben megcsókolsz, majd mit látok? Harryvel
hancúrozol egy kocsiban. Döntsd már el, hogy kit akarsz!
- Szerinted én
tudom? – csattantam fel és egy lépést tettem felé. – Szerinted ha tudnám, hogy
kit is akarok valójában akkor cikáznék én köztetek?
- Neked áll
följebb?
Szemeimet azonnal lesütöttem és nem is tudom, hogy mi
vezérelt rá, de az ölelésébe vetettem magamat. Karjai közt elvesztem, míg
fejemet a nyakába fúrva ejtettem meg pár könnyet, amik nem akartak a helyükön
maradni. Térdeim megremegek, mikor illata az orromba kúszott. Részegítő.
- Mi van veled,
Del?
- Jobb kérdés
mi van velünk Josh? – duruzsoltam a fülébe. – Nem akarlak elveszíteni, pont
most, amikor minden összeomlik körülöttem – bújtam még mélyebben az ölelésébe.
- Barátok? –
simította meg az arcomat. Szavait kegyetlenül gyötrődve ejtette ki dús ajkain,
melyek most is egy szenvedélyes csókra csábítottak. Bár mikor nem? Közelébe
érve csakis felejthetetlen csókjára tudok gondolni, de józan eszem
megakadályozott abban, hogy valami orbitális hülyeséget kövessek el.
- Ühüm…
Ezután tenyerei közé kapta az enyéimet és egy lágy
csókot lehelt rájuk, gyomrom összeugrott és próbáltam észben tartani az előző
párbeszédünket. Barátok. Semmi több,
csak két legjobb barát.
- Menjünk, mert
elkésünk – húzott maga után és egy kedves mosolyt erőltetett gyönyörű arcára.
Persze figyeltünk a környezetünkre, így két leopárdhoz hasonlóan surrantunk be
a hatalmas bézs színű épületbe, amiről sokan azt se tudták, hogy éppen micsoda.
Beérve azonnal megcsapott a fahéj és a narancs
jellegzetes párosának illata, karácsony révén minden kollégánk kezében egy hatalmas bögre pihent. Gőze lassan terítette
be az aulát, ahol emberek tömkelege hemzsegett. A terem közepén egy hatalmas
fenyőfa feszített. Zöld ágain fényes, csillogó vöröslő játékok lógtak, tövében
pedig pár tökéletesen becsomagolt ajándék hevert.
Kollégáink azonnal ránk kapták a tekintetüket,
mihelyst beléptünk a meleg épületbe. Arcukon döbbenet futott át és próbálták
felfogni azt, hogy mit keresünk mi itt.
Egy apró test száguldott felénk és végül a mellettem
álló srác nyakában kötött ki. Vékony derekáról azonnal felismertem Milát, aki
magát meg sem hazudtolva egy mini fekete ceruzaszoknyát és egy mellig kigombolt
fehér inget viselt, mellén az LSA kokárdáját viselve.
- De jó, hogy
itt vagytok! Annyira hiányoztatok – persze szavait nem nekem címezte sokkal
inkább Joshnak, aki nem tudta eldönteni, hogy most ölelje vissza, puszilja meg
vagy tolja el magától a ficánkoló lányt. – Nagyon jól nézel ki – kezdett neki a
tipikus flörtnek, amit mindig megejtett, ha Josh a közelében volt. Persze ez
már hozzá nőtt az imidzséhez. Megforgattam a szemeimet és az órára pillantva
elállt a lélegzetem. Már rég a megbeszélt helyen kellett volna lennünk, karjaimat
Josh tenyere köré fontam és egy erős rántással húztam el onnan. Értetlen
tekintetét azonnal megkaptam, de az órára mutatva azonnal leesett neki is.
Lábainkat kapkodva siettünk az úti célunk felé.
Átvágva a hosszú, szűk folyosón azonnal egy kereszteződéshez
értünk, innen jobbra fordulva egy nagyobb aulán vágtunk át. Karácsonyi díszek
lógtak le mindenhonnan, fenyőfák illata lengte körbe a teret. Az üres folyosók
zengtek a lépteinktől és átkoztam Mr. Jonest, hogy ilyen messzire kellett
helyeznie azt a fránya megbeszélő termet, vagy mit. Josh mellettem lihegve
szedte hosszú lábait és csak ekkor tűnt fel előttünk a keresett mahagóni ajtó.
Egy hatalmas koszorú feküdt a faragott csodán és persze egy ne zavarj tábla
helyezkedett el annak közepén.
Egy mély lélegzetet véve megnéztem magamat a csillogó
ajtóban és elszörnyedve vettem észre zilált külsőmet. Hajamat kibontottam és
ujjaimmal próbáltam megzabolázni zavart tincseimet, míg ruhámat igazgattam
magamon. Josh karomat megfogva kopogott kettőt és behúzott maga után.
Sejtettem, hogy a megbeszélés már nagyban folyni fog,
mégsem számítottam ennyi öltönyös alakra. Ki sem tűntek a tömegből egyforma
fekete zakók és nyakkendők pillantottak vissza ránk, Mellettem Josh megfeszült
és megbánva pillantott felpattanó vörös fejű főnökünkre. Arca izzott a dühtől
és kidüledező szemekkel szelte a levegőt köztünk. Akár a füléből még füst is
szállhatott volna fel, meglehetősen zabos volt a késésünk miatt.
- Hol voltak
maguk? – sziszegte fogait megcsikorgatva. Homloka verejtékezett és csillogó
cseppekbe rendeződve folytak végig az arcán. Haja zilált volt, nem egyszer
nyúlhatott oda a kezeivel, és persze öltönye nem volt kifogástalan, mint a
helyet foglaló urak többségének. Hónalja alatt egy fekete folt díszelgett,
mikor a terembe egyáltalán nem volt meleg, sőt talán hűvösnek lehetett mondani
az időjárást.
- Elnézést a
késésért… - kezdett Josh a magyarázkodásnak, de egy úr félbeszakította és
kéjesen vigyorgott ránk.
Kedves olvasóim!
Itt is lennék a következő fejezettel. Az előző részhez egy roppantul aranyos kommentet kaptam, ami kedvre derített, így meg is hoztam a következő részt! Mivel a történetet befejeztem, nyugalom még nem ez az utolsó rész, de közeleg a vég, sajnos.
De még nem búcsúzkodok, mivel befejeztem a történetet a részek nem fognak mostantól késni, ezerszer átolvastam minden részt és csak reménykedni tudok benne, hogy tetszeni fog nektek a vége. Áá ne szaladjunk ennyire előre! Köszönöm a pipákat és remélem írtok ez alá a rész alá is egy kis szösszenetet. Nem ez a legeseménydúsabb rész, amit valaha írtam, de a következőkben lesz még elég akció, ígérem! Addig is további szép napot Mindenkinek!
Puszi Kira!
Ut.: a képen Josh látható ;)
Szia!
VálaszTörlésElőször is örülök neki,hogy elolvastad a kis irományomat,és írtál is vissza.Elgondolkodtam azon,hogy Joshnak milyen karaktert is szántál,és,hogy milyen is valójában a személyisége,és hát rá kellett jönnöm,hogy bizony azért mindent megtenne azért akit szeret,ugyan zűrös múltja lehetett,de tényleg meg akar változni.
Másodszorra a rész is jól sikerült,kicsit rövid lett,de kellenek ilyen részek is.Bár erősen meglepődtem,hogy barátok lettek újra,de én örülök neki,mert úgy gondolom,hogy ők inkább legjobb barátokként jobban összeillenek(nem csak Harry miatt).
ui. Mindjárt vége a történetnek?Lesz második évad?
xoxo
Kriszti
Kedves Kriszti!
TörlésIgen elolvastam a "kis" iromanyodat és roppantul jól estek a szavaid. Igen Josh tényleg Mindenre képes lenne Delért, talán ezért is szerettem meg Ennyire :)
Na igen... hát a sztori a végéhez közeledik ha jol tudom még három rész es egy epilógus. Második évadot nem tervezek, de meg bármi változhat, ha lenne olvasó akit erdekelne talán ;)
Puszil Kira!
Szia!
VálaszTörlésNagy kár lenne abbahagyni.Engem minden esetre megfogtál és biztosan olvasnám tovább Harry és Del történetét,szívesen.
Azért remélem bátorkodsz folytatni,mert én személy szerint még nem érzem,hogy ez a vég lenne.(persze te vagy az író,nincs beleszólásom),de szívesen olvasnék még bonyodalmakat,meg ami kell.De ez 100%-ig a te döntésed.Mindenesetre rám számíthatsz,ha az olvasókról van szó.
xx
Kriszti
Szia!
TörlésHát nem is tudom sok ideje zaklat ez a kérdés, hisz magam is gondolkoztam a válaszon és általában a nem tudom mellett tettem le a voksomat :)
Most szeretnék egy kicsit a másik tortenetemre koncentrálni, de ki tudja mit hoz a jövő vagy éppen a nyár!
Nagyon aranyos vagy és szörnyen jól estek a szavaid!
Puszil Kira!
Szia!
VálaszTörlésIgen nehéz kérdés lehet.Megértem.
Ahogy gondolod,minden esetre én biztos az első olvasók közt lennék.(ez egy kicsit nyalizósan hangzik,nem annak szántam).
Sok sikert a továbbiakhoz!
xx
Kriszti
Szia!
TörlésNyugi nem vettem annak :D! Nagyon köszönöm ;)
Kira!