25. Fejezet

A házamban először leültettem egy kanapéra a barátomat és egy sokkal kényelmesebb ruhába bujtattam a testemet. Egy kék blézert kaptam magamra alá, pedig egy fehér pólót, amit beletűrtem kék farmeromba. Hajamat egy kócos kontyba rendeztem néhány tincset szándékosan elől hagyva.

Beleléptem a cipőmbe és Josh elé léptem, aki csendben figyelte a képeimet, amelyek (mint általában) a komódomon hevertek. Néhány anyával és apával, de a legtöbbön, mégis Josh-sal és Mike-kal álltam. Mosolyom lefagyott és a nappalimban álldogáló fiút kezdtem némán bámulni, annyira beleillet ebbe az egész helyzetbe, mintha a lakásomba festették volna. Lehunytam a szemeimet és Harryvel való utamra gondoltam, amit annyira élveztem és egyszer sem jutott az eszembe Josh, akkor most miért zaklat ennyire a gondolat, hogy Ninával láttam csókolózni?

Én tehetek bármit, de tőle tiltsak el minden nőnemű egyedet? Önző vagyok erre már úgy harmadikosan rájöttem, hisz én miket művelek? Csókolózok Harryvel és közben Josh-ról álmodozom. Tudtam, hogy ez így nem lesz jó, de mégsem tettem semmit. Választanom kell. Ő vagy a zöld szemű srác.

 - Indulunk? – szólt közbe semleges hanggal. Torkom azonnal elszorult és egy mély levegő vétel mellett léptünk ki a hűvös Londoni levegőre.

Cipőm sarka kopogott a szürke, kemény betonon, melyen már nem csak elszórtan helyezkedtek el mély kátyúk. Lábam alá nézve szedegettem azokat, de voltam olyan ügyes, hogy az egyikről nem vettem tudomást tehát a földön végeztem kiszakadt nadrággal és sajgó sarokkal. Felszisszenve kaptam a kezemet a fájó pontra, Josh azonnal mellettem termett és felkapart a földről. Zöldesbarna szemei aggodalmasan villogtak a félhomályban, amiben ballagtunk. Sötét még nem volt, de a nap már rég a horizont alá bukott. Az ég Angliához híven, szürkén húzódott el a fejünk felett esőt öntve magából. A hó már rég eltűnt a szemünk elől. A karácsonyi hangulatot keltő fehér buckák összeolvadtak és hatalmas pocsolyákat tettek ki az útszéleken. Persze a hideg nem tűnt el.

 - Figyelj a lábad alá – rázott ki gondolataim kusza menetéből. – Még eltöröd valamidet – nyúlt a kezemért, de rá sem tekintve húzódtam el forró testétől. Fizikai fájdalmat okozott a távolság, amit közénk húztam és ezt Josh is érezte. – Megmagyaráznád, hogy mi bajod?

 - Kérlek… - nyögtem ki fejemet az ég felé fordítva, ahonnan kis cseppekben hullt az eső.

 - Del, mire kérsz? Összezavarsz, egyik percben megcsókolsz, majd mit látok? Harryvel hancúrozol egy kocsiban. Döntsd már el, hogy kit akarsz!

 - Szerinted én tudom? – csattantam fel és egy lépést tettem felé. – Szerinted ha tudnám, hogy kit is akarok valójában akkor cikáznék én köztetek?

 - Neked áll följebb?

Szemeimet azonnal lesütöttem és nem is tudom, hogy mi vezérelt rá, de az ölelésébe vetettem magamat. Karjai közt elvesztem, míg fejemet a nyakába fúrva ejtettem meg pár könnyet, amik nem akartak a helyükön maradni. Térdeim megremegek, mikor illata az orromba kúszott. Részegítő.

 - Mi van veled, Del?

 - Jobb kérdés mi van velünk Josh? – duruzsoltam a fülébe. – Nem akarlak elveszíteni, pont most, amikor minden összeomlik körülöttem – bújtam még mélyebben az ölelésébe.

 - Barátok? – simította meg az arcomat. Szavait kegyetlenül gyötrődve ejtette ki dús ajkain, melyek most is egy szenvedélyes csókra csábítottak. Bár mikor nem? Közelébe érve csakis felejthetetlen csókjára tudok gondolni, de józan eszem megakadályozott abban, hogy valami orbitális hülyeséget kövessek el.

 - Ühüm…

Ezután tenyerei közé kapta az enyéimet és egy lágy csókot lehelt rájuk, gyomrom összeugrott és próbáltam észben tartani az előző párbeszédünket. Barátok. Semmi több, csak két legjobb barát.

 - Menjünk, mert elkésünk – húzott maga után és egy kedves mosolyt erőltetett gyönyörű arcára. Persze figyeltünk a környezetünkre, így két leopárdhoz hasonlóan surrantunk be a hatalmas bézs színű épületbe, amiről sokan azt se tudták, hogy éppen micsoda.

Beérve azonnal megcsapott a fahéj és a narancs jellegzetes párosának illata, karácsony révén minden kollégánk kezében egy hatalmas bögre pihent. Gőze lassan terítette be az aulát, ahol emberek tömkelege hemzsegett. A terem közepén egy hatalmas fenyőfa feszített. Zöld ágain fényes, csillogó vöröslő játékok lógtak, tövében pedig pár tökéletesen becsomagolt ajándék hevert.

Kollégáink azonnal ránk kapták a tekintetüket, mihelyst beléptünk a meleg épületbe. Arcukon döbbenet futott át és próbálták felfogni azt, hogy mit keresünk mi itt.

Egy apró test száguldott felénk és végül a mellettem álló srác nyakában kötött ki. Vékony derekáról azonnal felismertem Milát, aki magát meg sem hazudtolva egy mini fekete ceruzaszoknyát és egy mellig kigombolt fehér inget viselt, mellén az LSA kokárdáját viselve.

 - De jó, hogy itt vagytok! Annyira hiányoztatok – persze szavait nem nekem címezte sokkal inkább Joshnak, aki nem tudta eldönteni, hogy most ölelje vissza, puszilja meg vagy tolja el magától a ficánkoló lányt. – Nagyon jól nézel ki – kezdett neki a tipikus flörtnek, amit mindig megejtett, ha Josh a közelében volt. Persze ez már hozzá nőtt az imidzséhez. Megforgattam a szemeimet és az órára pillantva elállt a lélegzetem. Már rég a megbeszélt helyen kellett volna lennünk, karjaimat Josh tenyere köré fontam és egy erős rántással húztam el onnan. Értetlen tekintetét azonnal megkaptam, de az órára mutatva azonnal leesett neki is. Lábainkat kapkodva siettünk az úti célunk felé.

Átvágva a hosszú, szűk folyosón azonnal egy kereszteződéshez értünk, innen jobbra fordulva egy nagyobb aulán vágtunk át. Karácsonyi díszek lógtak le mindenhonnan, fenyőfák illata lengte körbe a teret. Az üres folyosók zengtek a lépteinktől és átkoztam Mr. Jonest, hogy ilyen messzire kellett helyeznie azt a fránya megbeszélő termet, vagy mit. Josh mellettem lihegve szedte hosszú lábait és csak ekkor tűnt fel előttünk a keresett mahagóni ajtó. Egy hatalmas koszorú feküdt a faragott csodán és persze egy ne zavarj tábla helyezkedett el annak közepén.

Egy mély lélegzetet véve megnéztem magamat a csillogó ajtóban és elszörnyedve vettem észre zilált külsőmet. Hajamat kibontottam és ujjaimmal próbáltam megzabolázni zavart tincseimet, míg ruhámat igazgattam magamon. Josh karomat megfogva kopogott kettőt és behúzott maga után.

Sejtettem, hogy a megbeszélés már nagyban folyni fog, mégsem számítottam ennyi öltönyös alakra. Ki sem tűntek a tömegből egyforma fekete zakók és nyakkendők pillantottak vissza ránk, Mellettem Josh megfeszült és megbánva pillantott felpattanó vörös fejű főnökünkre. Arca izzott a dühtől és kidüledező szemekkel szelte a levegőt köztünk. Akár a füléből még füst is szállhatott volna fel, meglehetősen zabos volt a késésünk miatt.

 - Hol voltak maguk? – sziszegte fogait megcsikorgatva. Homloka verejtékezett és csillogó cseppekbe rendeződve folytak végig az arcán. Haja zilált volt, nem egyszer nyúlhatott oda a kezeivel, és persze öltönye nem volt kifogástalan, mint a helyet foglaló urak többségének. Hónalja alatt egy fekete folt díszelgett, mikor a terembe egyáltalán nem volt meleg, sőt talán hűvösnek lehetett mondani az időjárást.

 - Elnézést a késésért… - kezdett Josh a magyarázkodásnak, de egy úr félbeszakította és kéjesen vigyorgott ránk. 

Kedves olvasóim!

Itt is lennék a következő fejezettel. Az előző részhez egy roppantul aranyos kommentet kaptam, ami kedvre derített, így meg is hoztam a következő részt! Mivel a történetet befejeztem, nyugalom még nem ez az utolsó rész, de közeleg a vég, sajnos. 

De még nem búcsúzkodok, mivel befejeztem a történetet a részek nem fognak mostantól késni, ezerszer átolvastam minden részt és csak reménykedni tudok benne, hogy tetszeni fog nektek a vége. Áá ne szaladjunk ennyire előre! Köszönöm a pipákat és remélem írtok ez alá a rész alá is egy kis szösszenetet. Nem ez a legeseménydúsabb rész, amit valaha írtam, de a következőkben lesz még elég akció, ígérem! Addig is további szép napot Mindenkinek!

Puszi Kira!

Ut.: a képen Josh látható ;)