2015. december 12., szombat

12. Fejezet


- Josh Evans –

Halkan süvítő szél szétborzolta a hajamat, de ezzel foglalkoztam legkevésbé. Kezemhez már nem egy ember élete ragadt. Fájt, hogy ezt kell tennem, de egyszerűen muszáj. A tenyeremre pillantottam, ahol a vörös ragadós vér, befestette az egészet. Felemelve azt jobban szemügyre vettem és nagyot sóhajtva hanyatlottam egy székre. A kezeim közé temettem az arcomat és halkan adtam engedélyt forró könnycseppjeimnek. Egyszerűen már fizikailag fájt az egész élet. Túl sok a titok, amiket nem árulhatok el. A szívemen mintha egy mázsa súly lógna, és nem eresztene. Már egyszerűen belefáradtam ebbe az egész életbe. Minden túl van bonyolítva, semmi sem olyan, mint azt néhányan hiszik.
Elegem volt mindenből. Anyám kitagadott, miután megtudta, hogy mit dolgozok, apám meg eleve szart az egész családra. Egyedül már a húgom maradt számomra és persze Del. Ő lehel belém életet, és nem tudnám nélküle elképzelni az életemet. De nem tud a húgomról, nem is ismeri… vagyis de, csak ez bonyolult, az a baj, hogy még engem is alig ismer. Azt hiszi, egy normális srác vagyok, mikor koránt sem az vagyok, akinek látszom. Csak egy álca, ami segít elbújni a kegyetlen világ elől. És akárminek lehet nevezni, hogy becsapom Delt, de nem tudnám neki elmondani az összes piszkos kis titkomat.
Könnyeimet letöröltem és felnéztem a most csillagos égre. Mélyen magamba szippantottam az esti levegőt és hagytam, hogy nyugodtan szét áradjon a testemben. Lehunytam a szemeimet és elmerültem az emlékeimbe.

„Idegesen téptem a hajamat, miközben azon rágódtam, hogy mit is tettem. Éppen ebben a pillanatban tettem pecsétet a sorsomra. Arcomat hideg vízzel megmostam és nyúzottan néztem a tükörképemre, mely nem sok jót utalt. Kezeimről lemostam a vörös bélyeget és pánikszerűen kezdtem beszappanozni. Menekültem a sorsom elől, a kínzó sors elől. Nem bírtam már az egészet. Kivert az ideg és ez még egy lapáttal rátett az egészre, hogy most már új munkám is van.
 - Josh? – lépett be Mad egy édes mosoly kíséretében. Kék szemei bájosan csillogtak, míg barna egyenes haja tökéletesen keretezte gyönyörű arcát. – Jól vagy? – érintette meg a kezemet. Tekintetemet az övéibe fúrtam és minden fájdalmamat elárultam neki. 
 - Elegem van Mad… mindenből – lehelem megtörve, de a tudat, hogy mit tettem vele, még jobban megemésztett. Erőt véve magamon csak megráztam a fejemet és erősen magamhoz húztam törékeny testét. Nádszál vékony derekát egy kézzel körbe tudtam fogni. Magas volt, és gyönyörű, akár egy földre szállt angyal. – Szeretlek, ugye tudod? –simítottam meg selyem puhaságú arcát. Fehér porcelán bőrét egy enyhe pír festette be, mitől egy kaján vigyor kenődött az arcomra és minden gondomat elfeledtette, abba a percben.
 - Tudom – kuncogott fel. Csilingelő hangja zene volt füleimnek. – De te is tudod, hogy én is szeretlek nem? – vezette apró ujjait a mellkasomra.
 - Igen tudom – leheltem vékony bőrére. Csókokkal halmoztam el, selymes bőrét, míg végül ajkaira nem tapadtam. Csókunkat a bejárati ajtó csengője zavarta meg. Mad gyermeki mosollyal az arcán elment az ajtóhoz, mikor meghallottam az Ő hangját.
 - Ki maga? – lepődött meg barátnőm. Kisiettem az ajtóhoz és ott állt egy bőrdzsekiben és egy cicanadrágban Kitty.
 - Valaki – felelte durván. Szemei vörösek voltak és látszódott rajta, hogy nem volt éppen józan. – Josh itt van? – szavai lomhán hagyták el a száját, alig lehetett érteni a mondandóját.
 - Kitty veled meg mi a franc történt? –vezettem be a szobába. – Jól vagy? – fogtam a kezeim közé az arcát.
 - Ki ez Josh? – nézett rám ijedten Mad.
 - Egy régi ismerős – néztem a szőke lányra.  Egy régi ismerős.”


Szemeim kipattantak Madre gondolván. Szívem kihagyott egy ütemet, de gondolataimat múltbeli szerelmemről, Delre vezettem. Felálltam, utam már egészen hozzá vezetett. Lakásához érve, egy mély lélegzetvétel mellett becsengettem. Nem telt sok időbe, míg az ki nem nyílt. Barátnőm kócos hajjal és egy szál pólóban nyitotta ki az ajtót. Fáradt barna szemei, kíváncsian vizslattak, míg egész testével hozzám nem simult. Egyszerre tört fel belőlünk egy megkönnyebbült sóhaj.
Mad kék szemei már nem kísértettek, mert tudtam, hogy Ő már a múlt, míg Del a jelen.
 - Hol voltál? – kérdezte felpillantva rám. Barna haját oldalra söpörtem, míg az ajtót bezárva, az ölembe kaptam könnyű testét.
 - Dolgom volt – szívtam magamba kellemes illatát. – Volt valami érdekes? – fektettem le az ágyra.
 - Tudják, hogy van egy besúgó – nyögte ki, mikor ajkaimmal a nyakára tapadtam. Nem tudtam másra koncentrálni, csakis tökéletes testére. Ajkaimmal az övéire tapadtam és egy édes csókba forrtunk össze. Kis karjaival körül ölelte a testemet és magához húzva kerekedett felém. – Hiányoztál – feküdt a mellkasomra.


 - Tudod, hogy te is nekem, kicsim – cirógattam meg az arcát. Ha elveszíteném, azt nem élném túl. Mióta velem van, már nem kell a múlton rágódnom, már nem érdekel, hogy mi volt régen csak a jelen, amiben benne van Ő.
De mégis bennem lappang egy megemésztő érzés, tudom, vagyis sejtem, hogy el fog hagyni lesz itt valami, ami nem hagy nyugodni. Végül csak arra eszméltem fel, hogy már reggel van és a lágy sugarak melengetik a lábamat. Nyögdécselve fordultam a másik oldalamra, ahol egy halk kuncogás mellet, az ajkaimra tapadt „valaki”. Nevetve húztam magamhoz, mire ő csak kapálózva, próbált menekülni. Magam alá gyűrve egy puszit nyomtam az orra hegyére és már mentem is fürdő szobába. Teljesen megbabonáz ez a lány, egyszerűen megrészegít maga a tudat, hogy itt van mellettem és az enyém.
Miután megmosakodtam egy tiszta pólót kaptam magamra és már a konyhában is termettem mellette. Kávéját szürcsölgetve pillantott rám. Telt ajkain egy csibészes mosoly játszott, ami engem is megmosolyogtatott.
Mögé állva csak egy apró nedves csókot hagytam fedetlen vállán. Arca egy perc alatt váltott mályvaszínűvé, és kételkedve lesett rám. Barna íriszei pajkosan csillogtak, míg megterített az asztalon. Szemeimet nem tudtam levenni formás fenekéről, és hosszú vékony lábairól. Barna sötét loknijai a szemébe lógtak, és kezével igazgatta el azokat, kinyúlt fehér pólóm egészen a térde közepéig ért, így láttatni engedte szép lábait.
De annak ellenére, hogy itt állt mellettem, gondolataim elkószáltak egy ugyanilyen széplányra, aki a múltamban szerepelt.
Hasonlítottak.
Kivéve Del barna, míg Mad kék szemei különböztették meg őket. Ahogyan figyeltem Delanit, szívem megsajdult. Alig tud, rólam valamit mégis megbízik bennem, és ezt tiszteltem benne legjobban.
 - Elkalandoztál – hallottam meg magam mögül édes hangját. Apró ujjai sötét tincsim közt kószáltak, amiket egy lágy mosollyal díjaztam. – Jó étvágyat – nyomott egy apró csókot az ajkaimra. Szemeimmel még utána néztem, és mélyet sóhajtva magamban elhatároztam, hogy nem számolok be neki a „sötét” múltamról.


Sziasztok!
Na most kicsit beújítottam, remélem tetszik egy kis "betekintő" Josh elméjébe. Izgatott vagyok, hogy kinek mi a véleménye erről a részről! Nagyon remélem hagytok magatok után egy kis nyomot! Egy hét emberek, már csak egy hét és szünet! Köszönöm az új feliratkozót! 
Puszi Kira!

Ut.: Kérlek hagyj magad után egy kis nyomot! :)




2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tetszett a rész.:D Jó ötlet,hogy Josh szemszögéből mutattad a dolgokat. Várom a kövi részt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszi, aranyos vagy! Hétvégén hozom.
      Puszi Kira!

      Törlés