11. Fejezet

Este ugyanúgy, ahogy azt nem rég tettem, a kis bárba kellett mennem. Most sokkal többen voltak, mint múlt éjszaka. Kabátomat levettem és magamhoz húzva ültem le egy szabad helyre. Szemeimmel Josht kerestem, de nem találtam sehol. A kis bár, zengett az emberek zajától, mikor mellém ült valaki. Szemeim azonnal találkoztak az ő kékjeivel és elmosolyodva lélegeztem fel.

 - Szia – köszöntem halkan.

 - Helló – nézett rám, majd újra a tömegre. Értetlen tekintetemből szerintem rájött, hogy nem nagyon értem azt, hogy miért van ennyi ember itt. – Megbeszélés lesz, azután meg lehet menni, dolgozni – dőlt hátra.

Bólintottam és egy mély lélegzetet véve merültem el a gondolataimba. Nem nagyon tudtam, hogy hol van Josh nem mesélt semmit. Végül egy köhécselés mellett visszarázódtam a jelenbe.

 - Értesülést kaptam arról, hogy egy besúgó van köztünk! – kezdte bevezetés nélkül Greg. – Kirk is itt van – tette hozzá száraz hangon. És ekkor felváltotta Ő.

 - Kedves itt dolgozó emberek, ha valamelyikőtök itt egy kém… - vezette kezeit kopasz fejére. – Nem mondom, hogy jól fogja magát érezni – sziszegte. Szívem egy hatalmasat dobbant.

Pulzusom az egekbe szökött és testemet végig szántotta a libabőr. Valaki tudja, hogy van egy kém köztük. A félelem minden árnya fellélegzett bennem, de meg kellet tartanom a hidegvéremet.

 - Kifogjuk deríteni – tette hozzá és egy szempillantás múlva előrántotta a fegyverét és egy hangos puffanás mellett lelőtt egy embert. A vér, mely a lövés által loccsant ki a fejéből, apró pontokban díszítette a falat. Az élettelen test, pedig holtan zuhant a földre. – Rosszabbul fog járni az illető, azt garantálhatom – vette föl a kabátját és már el is tűnt a bárból.

Viszont senki sem lepődött meg, egy lenéző pillantást vetettek a testre és már tovább is léptek. Nem foglalkoztak vele. Csak én néztem bambán a barna hajú fiatal fiút, és majd megszakadt a szívem. Csak úgy játékból megölni egy embert? Milyen barbárság ez? Lehet, hogy volt családja, nekik mit mondanak? Vagy csak hagyják, hogy a család maguktól rájöjjenek? Valami furcsa érzés keringett bennem.  Fájt, mintha engem lőttek volna meg. Egy seb tátongott a szívem helyén. Nem is ismertem, de jobban fájt, mint saját magának.

 - Te ott! Töröld fel – dobott az arcomba egy piszkos törlőkendőt egy ember. Megalázva léptem oda, és ujjaimat a nyakához érintettem. Barna szemei üresen és fakón bámultak a falra. Lecsuktam a szemeit és egy néma ima mellett letöröltem a vérfoltokat, amik már egy egész tócsát kitettek a feje alatt. A testét, viszont nem tudtam már felemelni.

 - Hagyd! – szólt Houston. – Ez nem a te feladatod – húzott fel a földről. – Van, akinek ez a munkája ne te csináld ezt – rázta meg a fejét és elvezetett egy mosdókagylóhoz. – Megijedtél? – nézett rám. Hangja szokatlanul kedves volt, ami megmelengette a szívemet. – Meg kell szoknod a maffiában már csak minden ilyen – dőlt a falnak, mire csak bólintottam. Tudtam, hogy meg kell szoknom az egészet. Kifelé menet magamra kaptam a kabátomat, mikor egy ismeretlen személybe ütköztem. Szerencsére Houston keze megtartott, de szemeim így is arra az emberre fokuszálódtak. Göndör gesztenyebarna tincsei szépen keretezték az arcát, mire a felismerés villámként csapott belém. Ijedten léptem hátra kettőt, de még mindig ott állt. Tekintetünk egybe fonódott, és csak azt láttam, hogy smaragdzöld íriszei közül én tükröződöm vissza. Szívem hevesen vert és alig akartam hinni a szememnek.

 - Bocsánat – túrt a hajába, ami most is megmosolyogtatott. Párszor láttam, de már tudtam, hogy mindig a hajába túr, ha zavarban érzi magát.

 - Én sajnálom nem figyeltem – leheltem megbabonázva. És nem jutott eszembe se Josh se a mellettem álló szőkeség csak Ő. Rózsaszín ajkai egy mosolyra görbültek és értetlenül nézett a mellettem álló Houstonra.

 - Sajnálom Harry – szívem hevesen vert, mikor meghallottam a nevét. Harry. – Nem figyeltünk… - magyarázkodott.

 - Nincs baj – lépett egyet előre. – És maga, mit keres itt? – nézett felém. Torkom kiszáradt és nem tudtam egy értelmes szót sem kinyögni.

 - Itt dolgozik – válaszolt helyettem Houston. Tekintete az értetlenséget sugallta.

 - Értem, örvendtem a szerencsének – bólintott egyet. Mikor elhaladt mellettem, viszont puha tenyere megérintette az enyémet. Pillangóim felébredtek és eszeveszett csapkodásba kezdtek. Utána pillantottam és zöld szemeibe ütköztem. Pirulva hajtottam le a fejemet és éreztem, hogy kezdett minden érzékszervem a régi kerékvágásba visszaállni. De az agyamból sehogy sem lehetett volna kiűzni azt a két zöld szempárt.

Kedves Olvasóim!

Úristenem... el sem hiszitek mennyire jól esett az a három komment, amit tőletek kaptam! Nagyon szépen köszönöm és az új feliratkozónak is köszönök mindent. 

Tudom, hogy rövid lett a rész, és sajnálom, de sok dolog történt ezen a héten és remélem megértitek, hogy miért nem tellet többre :) Remélem azért elnyeri a tetszéseteket a rövidke rész és hagytok magatok után valami nyomot (komi, pipa). 

Nagyon köszönök még egyszer mindent. Imádlak titeket! 

Puszil mindenkit Kira! 

Ut.: Ha van kedvetek nézzetek be az új történetembe Elfolytott érzelmek[Shawn Mendes AU]