2015. november 14., szombat

8.Fejezet



Még mindig a nyitott ajtót bámultam. Szívem hevesen vert. Féltettem. Megrázva a fejemet, végül úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem egy kicsit a gondolataimat. Egy ballonkabátot magamra kapva indultam ki az utcára.
Barna hajamat kisöpörtem az arcomból, és a fák lágy sziluettjétől díszített betont kezdtem bámulni. Mélyen a gondolataimba merültem és hagytam, hogy pár könny végig is szántsa az arcomat. A szívem egyszer csak mégis heves dobogásba kezdett. Pulzusom az egekbe reppent és ijedten kaptam fel a fejemet, de késő volt, mert már az aszfalt kemény anyagára zuhantam.
Felszisszenve érintettem meg a sértett területet és kissé mérgelődve tekintettem fel. Viszont egy csodálatosan csillogó zöld szempárba ütköztem. Homloka ráncokkal volt díszítve, de mihelyst észrevette, hogy fellökött, kissé mérges mimikájából, egy bocsánat kérő lágy mosolyt varázsolt. Göndör haja kuszán állt a fején és csak kezét nyújtva segített fel.
 - Elnézést, nem akartam – szabadkozott azonnal. Ujjait a hajába vezette és egy kedves mosollyal ajándékozott meg. Egy hatalmasat nyelve ráztam meg a fejemet.
 - Semmi gond – töröltem meg a kabátomat. Csak sután bólintva vezette megint a hajába az ujjait. Gyors léptekkel szelte a levegőt és már el is tűnt a látókörömből.
Szívem lassan kezdett visszaállni a régi ütemébe. Értetlenül meredtem az üres utcára, és próbáltam rendet teremteni kusza gondolataim között. Zöld szemei előttem virítottak, akaratlanul is, de egy aprócska mosolyféleség jelent meg a szám sarkába. Lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy a lágy szellő, kellemes fuvallatta megtáncoltassa a tincseimet. Mélyen magamba szívtam a levegőt, és hagytam, hogy a testem visszaálljon a normál kerékvágásába. Végül ügyet sem vetettem erre a kis incidensre, de mégis bennem kullogott egy roppant furcsa szorító érzés.
Reggel későn ébredve, keltem ki az ágyból. Kinyújtózva készítettem magamnak egy pirítóst. Miután megreggeliztem, munkába mentem. Kíváncsi voltam, hogy hogy telt az első napja Joshnak.
Miután szerencsésen megérkeztem, azonnal Mr. Jones irodájába vettem az irányt. Egy kopogás mellett már bent is voltam és barátom nyakába vetettem magamat. Viszont mellettük még egy szőke lány is állt. Haját csavargatva nézett rám és egy gúnyos mosoly kíséretébe helyet foglalt.
 - Hogy sikerült? Egyáltalán sikerült? És te jól vagy? – fogtam a kezeim közé tökéletes arcát. Nevetve adott egy rövid csókot, de a hívatlan vendégünk nem nagyon bírta ki szó nélkül.
 - Nem érek rá egész nap, nem kezdhetnénk, vagyis ha még egy kicsit nyáladzani akarnátok, nagylelkűen felajánlom, hogy kimegyek – vágta hozzám durván.
 - Ki… kérlek – javította ki magát gyorsan. – Ülj le! – suttogta a fülembe. Helyet foglaltam a helyemen és érdeklődve figyeltem Mr. Jones acélkék szemeit.
 - Szerencsére minden rendben volt – sóhajtotta megkönnyebbülve. – De nektek – pillantott rám és a szőkére. – Ti jövő héten kezdtek.
 - Nem úgy beszéltük meg, hogy várunk egy kicsit, míg Josh állása biztos nem lesz? – ráncoltam össze a szemöldökömet.
 - Nem, mert bármikor lebukhatunk! – nézett rám a lány.
 - Igen, ahogyan mondta… Del, nem bízhatunk semmiben. Ti vagytok azok, akikben legjobban megbízok… és tudom, hogy ti sosem tennétek nekem keresztbe – nyelt egyet és a fiókján lévő kis fényképre pillantott. Négyen voltak rajta. Egy nő, maga Mr. Jones és két kis gyerek. Egy lány, Sasha és egy fiú Darrel. – Már 5 éve nem láttam őket – motyogta megtörten. – El kellet őket vinnem innen, London túl veszélyes nekik, főleg, hogy bármikor megtámadhatják őket, hisz az én gyermekeim – nézett ránk könnyes szemmel. - 5 teljes éve azt, sem tudom, hogy mi van velük… azt se tudom, hogy tudják-e ki vagyok én. Mollyt megkértem, hogy ne szóljon nekik rólam egy szót sem. Meg kell tisztítanunk, Londont! – a mellettem ülő lány megszeppenve nézett Joshra, aki hatalmasat nyelve rázta meg a fejét. Valamit motyogott magának és a hajába túrva állt fel.
 - Baj van? – néztem fel rá. Mr. Jones sem értette nagyon, hogy most mi is a baja. – Josh… - de nem válaszolva rohant ki az irodából. Álltam volna fel, de egy erőteljes hang visszarántott.
 - Te maradj itt, csak rontanál a helyzetén – morogta és utána szaladt.
 - Mr. Jones ki ez? – mutattam a nyoma után. Idegesen túrtam a hajamba és a féltékenység apró szikráját vettem észre magamban.
 - Ő… hát Kitty Wilde lenne – nézett bágyadtan az ajtó után, amin nem rég a Kitty ment ki. Kitty… Kitty… és egyszer csak megvilágosodtam. Hát Ő az. De akkor Josh miért nem beszélt nekem róla, mikor megkérdeztem tőle? Tudtam, vagyis éreztem, hogy e mögött még sok titok settenkedik. Visszahuppanva a székemre, néztem szét az enyhén szürkés árnyalatú szobában. Az asztal pont a szoba közepén helyezkedett el, mögötte barnás szekrények és polcok sorakoztak.
 - Hány évesek voltak a képeken? – szólaltam meg. Felkapta a fejét és az említett tárgy felé nézett.
 - Darrel 2, míg Sasha 4 – mosolyodott el szerényen. – Nem emlékeznek rám.
 - Akkor most Sasha 9, míg Darrel 7… nem? – tereltem el a témát.  Bólintott. – A feleségével tartja a kapcsolatot? – faggattam tovább. Hiába is már, hogy 2 éve itt dolgozom, mégsem tudok róla sok mindent.
 - Utoljára 1 éve beszéltem vele, de akkor már volt egy férje – buggyant elő egy könnycsepp a szemeiből. – Szerinte elárultam őket… - azonnal közelebb léptem hozzá és megfogtam reszkető kezeit. Jó erősen megszorítottam őket, viszont az ajtó nyílt.
 - Nézzenek oda, valaki a főnök kegyencévé akar válni – hangja csak úgy csöpögött a gúnytól. Fejemet arra kaptam és egy bosszús pillantást vetettem rá.
 - Szerintem ez a hely már foglalt – horkantottam fel. Josh értetlenül meredt ránk és elég furcsán méregette Mr. Jonest. Kirántottam a kezéből a tenyeremet és visszaültem a székemre.
 - Akkor érdekelne? Ilyen könnyen túl lépsz szegény Evansen? – vonta fel a szemöldökét. – Sajnálom szegényt, mindig csak dobják, nem de? – pillantott most barátomra.
 - Kérlek, befognád? – szólt rá csöppet sem kedvesen. Főnökünk egy szóval elküldött minket, de a feszültég még így is érezhető volt köztem és a bizonyos Kitty között.
Az irodámba összepakoltam a cuccaimat és bevártam Josht.
  - Az exed? – kérdeztem meg kertelés nélkül. Szemei kitágultak és kínosan felnevetve túrt göndör tincsei közé. A göndör hajról, viszont akaratlanul is, de beugrottak azok a gyönyörű zöld szemek.
 - Nem – rázta meg a fejét hitetlenkedve.
 - Ez lenne az a Kitty, akiről beszéltél? – torpantam meg.
 - Nem pontosan… kérlek, erről nem beszélhetek, már így is túl sokat tudsz – vágta el itt a témát és kézen ragadva húzott ki a friss levegőre.



Kedves Olvasóim!
Hát szerencsére késés nélkül megérkeztem az új résszel. Nagyon remélem, hogy tetszik nektek a rész és megajándékoztok, egy komival, vagy pipával :).
Éééés már 5-en vagyunk! Úristen el sem hiszitek,hogy mennyire örültem az új feliratkozónak és talán egy kicsit elfeledtette velem azt, hogy az előző részhez nem kaptam egy kommentet sem. Kérlek titeket szépen dobjatok meg egy pipával, vagy egy rövidke kommenttel. Ha valakinek éppen nem tetszik az építő jellegű komit is írhat, a fő hogy írjatok valamit, akár egy kis szivecskét is lehet. 
Jó nem kertelek itt tovább....
Puszil mindenkit Kira!








2 megjegyzés:

  1. Szia Drága!
    Sajnálom, hogy az előző részekhez nem kommenteltem, de sokszor elolvasni is alig volt időm.
    A részről...
    Végre megjelent a mi göndörkénk is:3
    Kitty iszonyatosan unszimpatikus, és egyre jobban érdekel, hogy mi is történt köztük Josh - al. Mr. Jonest eléggé megsajnáltam, hogy már ennyi ideje nem látta a családját, ráadásul a felesége még el is hagyta...
    Szuper rész volt, várom a kövit!:3
    xx, Aurora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz!
      Nehogy sajnálni merj itt nekem valamit! Megértem, hogy nincs időd és hát nekem sincs annyi időm, mint múlt évben. Néha még részt sem tudok írni, de szerencsére van legalább öt tartalék részem :).
      Hát igen, bár elég kevés szerepet kapott. Kitty... szerintem majd választ kapsz minden kérdésre.
      Egyszerűen köszönöm a kommentedet! Nagyon jól esett, imádlak!
      Puszi Kira!

      Törlés