Még
mindig a nyitott ajtót bámultam. Szívem hevesen vert. Féltettem. Megrázva a
fejemet, végül úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem egy kicsit a gondolataimat.
Egy ballonkabátot magamra kapva indultam ki az utcára.
Barna
hajamat kisöpörtem az arcomból, és a fák lágy sziluettjétől díszített betont
kezdtem bámulni. Mélyen a gondolataimba merültem és hagytam, hogy pár könny
végig is szántsa az arcomat. A szívem egyszer csak mégis heves dobogásba
kezdett. Pulzusom az egekbe reppent és ijedten kaptam fel a fejemet, de késő
volt, mert már az aszfalt kemény anyagára zuhantam.
Felszisszenve
érintettem meg a sértett területet és kissé mérgelődve tekintettem fel. Viszont
egy csodálatosan csillogó zöld szempárba ütköztem. Homloka ráncokkal volt
díszítve, de mihelyst észrevette, hogy fellökött, kissé mérges mimikájából, egy
bocsánat kérő lágy mosolyt varázsolt. Göndör haja kuszán állt a fején és csak
kezét nyújtva segített fel.
- Elnézést, nem akartam – szabadkozott
azonnal. Ujjait a hajába vezette és egy kedves mosollyal ajándékozott meg. Egy
hatalmasat nyelve ráztam meg a fejemet.
- Semmi gond – töröltem meg a kabátomat. Csak
sután bólintva vezette megint a hajába az ujjait. Gyors léptekkel szelte a
levegőt és már el is tűnt a látókörömből.
Szívem
lassan kezdett visszaállni a régi ütemébe. Értetlenül meredtem az üres utcára,
és próbáltam rendet teremteni kusza gondolataim között. Zöld szemei előttem
virítottak, akaratlanul is, de egy aprócska mosolyféleség jelent meg a szám
sarkába. Lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy a lágy szellő, kellemes
fuvallatta megtáncoltassa a tincseimet. Mélyen magamba szívtam a levegőt, és
hagytam, hogy a testem visszaálljon a normál kerékvágásába. Végül ügyet sem
vetettem erre a kis incidensre, de mégis bennem kullogott egy roppant furcsa
szorító érzés.
Reggel
későn ébredve, keltem ki az ágyból. Kinyújtózva készítettem magamnak egy
pirítóst. Miután megreggeliztem, munkába mentem. Kíváncsi voltam, hogy hogy
telt az első napja Joshnak.
Miután
szerencsésen megérkeztem, azonnal Mr. Jones irodájába vettem az irányt. Egy
kopogás mellett már bent is voltam és barátom nyakába vetettem magamat. Viszont
mellettük még egy szőke lány is állt. Haját csavargatva nézett rám és egy
gúnyos mosoly kíséretébe helyet foglalt.
- Hogy sikerült? Egyáltalán sikerült? És te
jól vagy? – fogtam a kezeim közé tökéletes arcát. Nevetve adott egy rövid
csókot, de a hívatlan vendégünk nem nagyon bírta ki szó nélkül.
- Nem érek rá egész nap, nem kezdhetnénk,
vagyis ha még egy kicsit nyáladzani akarnátok, nagylelkűen felajánlom, hogy
kimegyek – vágta hozzám durván.
- Ki… kérlek – javította ki magát gyorsan. –
Ülj le! – suttogta a fülembe. Helyet foglaltam a helyemen és érdeklődve
figyeltem Mr. Jones acélkék szemeit.
- Szerencsére minden rendben volt – sóhajtotta
megkönnyebbülve. – De nektek – pillantott rám és a szőkére. – Ti jövő héten
kezdtek.
- Nem úgy beszéltük meg, hogy várunk egy
kicsit, míg Josh állása biztos nem lesz? – ráncoltam össze a szemöldökömet.
- Nem, mert bármikor lebukhatunk! – nézett rám
a lány.
- Igen, ahogyan mondta… Del, nem bízhatunk
semmiben. Ti vagytok azok, akikben legjobban megbízok… és tudom, hogy ti sosem
tennétek nekem keresztbe – nyelt egyet és a fiókján lévő kis fényképre
pillantott. Négyen voltak rajta. Egy nő, maga Mr. Jones és két kis gyerek. Egy
lány, Sasha és egy fiú Darrel. – Már 5 éve nem láttam őket – motyogta
megtörten. – El kellet őket vinnem innen, London túl veszélyes nekik, főleg,
hogy bármikor megtámadhatják őket, hisz az én gyermekeim – nézett ránk könnyes
szemmel. - 5 teljes éve azt, sem tudom, hogy mi van velük… azt se tudom, hogy
tudják-e ki vagyok én. Mollyt megkértem, hogy ne szóljon nekik rólam egy szót
sem. Meg kell tisztítanunk, Londont! – a mellettem ülő lány megszeppenve nézett
Joshra, aki hatalmasat nyelve rázta meg a fejét. Valamit motyogott magának és a
hajába túrva állt fel.
- Baj van? – néztem fel rá. Mr. Jones sem
értette nagyon, hogy most mi is a baja. – Josh… - de nem válaszolva rohant ki
az irodából. Álltam volna fel, de egy erőteljes hang visszarántott.
- Te maradj itt, csak rontanál a helyzetén –
morogta és utána szaladt.
- Mr. Jones ki ez? – mutattam a nyoma után.
Idegesen túrtam a hajamba és a féltékenység apró szikráját vettem észre
magamban.
- Ő… hát Kitty Wilde lenne – nézett bágyadtan
az ajtó után, amin nem rég a Kitty ment ki. Kitty… Kitty… és egyszer csak
megvilágosodtam. Hát Ő az. De akkor Josh miért nem beszélt nekem róla, mikor
megkérdeztem tőle? Tudtam, vagyis éreztem, hogy e mögött még sok titok
settenkedik. Visszahuppanva a székemre, néztem szét az enyhén szürkés árnyalatú
szobában. Az asztal pont a szoba közepén helyezkedett el, mögötte barnás
szekrények és polcok sorakoztak.
- Hány évesek voltak a képeken? – szólaltam
meg. Felkapta a fejét és az említett tárgy felé nézett.
- Darrel 2, míg Sasha 4 – mosolyodott el
szerényen. – Nem emlékeznek rám.
- Akkor most Sasha 9, míg Darrel 7… nem? –
tereltem el a témát. Bólintott. – A
feleségével tartja a kapcsolatot? – faggattam tovább. Hiába is már, hogy 2 éve
itt dolgozom, mégsem tudok róla sok mindent.
- Utoljára 1 éve beszéltem vele, de akkor már
volt egy férje – buggyant elő egy könnycsepp a szemeiből. – Szerinte elárultam
őket… - azonnal közelebb léptem hozzá és megfogtam reszkető kezeit. Jó erősen
megszorítottam őket, viszont az ajtó nyílt.
- Nézzenek oda, valaki a főnök kegyencévé akar
válni – hangja csak úgy csöpögött a gúnytól. Fejemet arra kaptam és egy bosszús
pillantást vetettem rá.
- Szerintem ez a hely már foglalt –
horkantottam fel. Josh értetlenül meredt ránk és elég furcsán méregette Mr.
Jonest. Kirántottam a kezéből a tenyeremet és visszaültem a székemre.
- Akkor érdekelne? Ilyen könnyen túl lépsz
szegény Evansen? – vonta fel a szemöldökét. – Sajnálom szegényt, mindig csak
dobják, nem de? – pillantott most barátomra.
- Kérlek, befognád? – szólt rá csöppet sem
kedvesen. Főnökünk egy szóval elküldött minket, de a feszültég még így is
érezhető volt köztem és a bizonyos Kitty között.
Az
irodámba összepakoltam a cuccaimat és bevártam Josht.
- Az exed? – kérdeztem meg kertelés nélkül.
Szemei kitágultak és kínosan felnevetve túrt göndör tincsei közé. A göndör
hajról, viszont akaratlanul is, de beugrottak azok a gyönyörű zöld szemek.
- Nem – rázta meg a fejét hitetlenkedve.
- Ez lenne az a Kitty, akiről beszéltél? –
torpantam meg.
- Nem pontosan… kérlek, erről nem beszélhetek,
már így is túl sokat tudsz – vágta el itt a témát és kézen ragadva húzott ki a
friss levegőre.
Kedves Olvasóim!
Hát szerencsére késés nélkül megérkeztem az új résszel. Nagyon remélem, hogy tetszik nektek a rész és megajándékoztok, egy komival, vagy pipával :).
Éééés már 5-en vagyunk! Úristen el sem hiszitek,hogy mennyire örültem az új feliratkozónak és talán egy kicsit elfeledtette velem azt, hogy az előző részhez nem kaptam egy kommentet sem. Kérlek titeket szépen dobjatok meg egy pipával, vagy egy rövidke kommenttel. Ha valakinek éppen nem tetszik az építő jellegű komit is írhat, a fő hogy írjatok valamit, akár egy kis szivecskét is lehet.
Jó nem kertelek itt tovább....
Puszil mindenkit Kira!
Szia Drága!
VálaszTörlésSajnálom, hogy az előző részekhez nem kommenteltem, de sokszor elolvasni is alig volt időm.
A részről...
Végre megjelent a mi göndörkénk is:3
Kitty iszonyatosan unszimpatikus, és egyre jobban érdekel, hogy mi is történt köztük Josh - al. Mr. Jonest eléggé megsajnáltam, hogy már ennyi ideje nem látta a családját, ráadásul a felesége még el is hagyta...
Szuper rész volt, várom a kövit!:3
xx, Aurora
Szervusz!
TörlésNehogy sajnálni merj itt nekem valamit! Megértem, hogy nincs időd és hát nekem sincs annyi időm, mint múlt évben. Néha még részt sem tudok írni, de szerencsére van legalább öt tartalék részem :).
Hát igen, bár elég kevés szerepet kapott. Kitty... szerintem majd választ kapsz minden kérdésre.
Egyszerűen köszönöm a kommentedet! Nagyon jól esett, imádlak!
Puszi Kira!