9. Fejezet

A sötét szürke égbolt, mihelyst kiléptünk ránk szakadt.

 - Ez most komoly? – nézett fel hitetlenkedve az égre. – Pont most? – ráncolta össze a szemöldökét és felhúzta a kapucniját. Elmosolyodva követtem a példáját. A lakásához érve levettük az ázott ruháinkat és az asztalnál ülve megebédeltünk.

 - Mostantól nem fogsz jönni munkába? – néztem rá.

 - Túl kockázatos… - nyelt egy nagyot. – Csak néha fogunk találkozni Mr. Jonesszal – tájékoztatott.

***

Ma kezdem el a munkámat. Hatalmasat nyelve néztem fel az égre és szippantottam magamba a friss levegőt. Az utcán állva vártam, hogy Josh megérkezzen. Féltem. Egyszerűen nem akartam belegondolni abba, hogy mi van akkor, ha valaki lebuktat minket.

 - Del… - ragadta meg valaki a kezemet, mire ijedtemben felsikkantottam. – Nyugi lesz ennél rosszabb is – morogta. Fekete pulóver és egy edző nadrág volt rajta, én sem vittem túlzásba az öltözködésemet egy farmerdzseki és egy cicanadrág fedte a testemet. Kezeinket összekulcsolta és mélyen a szemembe bámulva megcsókolt. – Minden rendben lesz – nyugtatott meg.

Lassan indultunk el, de mégis roppantul gyorsan értünk egy sötét sikátor féleséghez. Egy kissé lerobbant bár világított és pár gyerek a cigarettáját szívva tekintettek ránk.

 - Kit hoztál Steewens? – egy rekedtes hang csapta meg a fülemet. Tekintetemet a hang irányába kaptam és egy őszülő férfi nézett rám. – Ki ez a szépség? – fogta kezei közé az arcomat.

 - A testvérem – mondta barátom. A férfi lehelete bűzlött az alkoholtól és a sokféle fű keverékétől. Repedezett ajkait egy hangos nevetés hagyta el.

 - A testvéred mi?  - lépett hozzám közelebb. – Mi a faszért hoztad ide Steewens? Csak nem csatlakozni akar? – nevetett jóízűen.

 - De – szólaltam meg.

 - Igen? Csatlakozni akarsz az alvilághoz? – hajolt közelebb. – Bátor kis ribanc vagy te – elmélkedett. – Egyáltalán tudod mi az az alvilág? – helyezett valami hideg tárgyat a nyakamhoz. Josh ijedten nézett rám, de nem tett semmit. Viszont én megtartottam a hidegvéremet és érzelem mentesen álltam a tekintetét. – Steewens, azt hiszed, hogy ez egy családi vállalkozás? – vezette a fegyvert Joshra. – Hmm? Nem lenne kedved elhozni az anyukádat vagy netalántán az apukádat? – ordított a képébe.

 - Greg nyugi, csak kell a pénz – emelte fel a kezeit.

 - Kell a pénz mi? Akkor menjél kukásnak, de nekem ne hozz ilyen kis kurvákat ide! – kiabált teli torokból. – Mi vagy te… hmm? Egy kibaszott zsaru? – helyezte a fegyvert barátom fejéhez. Hatalmasat nyelve néztem rá, nem szólaltam meg. Kibiztosította a fegyvert és a ravaszra helyezte az ujját. – Na, elvitte a cica a nyelvedet?

 - Nem vagyok zsaru, és ő se az – mutatott felém. – Erős lány megállja ő a helyét… mi van Ninával ő is csaj – ellenkezett Josh. A fegyvert leejtette és térdével Josh ágyékába rúgott. Fájdalmában felordított, viszont egy könnyet sem ejtett.

 - Ki a fasz vagy Josh? – fogta meg a kezét a hátához szorítva egyre feljebb emelte azt.

 - Josh Steewens vagyok – nyögte ki.

 - Oh Josh Steewens ugye? – sziszegte. – Nem vagy zsaru, ahogyan a kis csitri sem?

 - Nem – felvette a fegyvert a földről és Josh lábához szegezte.

 - Nem?

 - Kibaszottul nem! – csattant fel, de fegyver eldördült. Barátom felkiáltott a fájdalmában és elterült a földön.

 - És most sem? – nevetett fel, ahogyan az ezüst fegyvert elvette a lábától. A csöve vörös volt a vértől.

 - Nem érti, hogy nem? – kiáltottam fel. Rám nézett és konokul elmosolyodott.

 - Nem – törölte le a vért az ingujjával. – Megnézzük mire vagy jó – pillantott felém. – Segítsétek fel, sajnálom Steewens ezt meg kellet tennem – nyögött fel barátomra nézve. – Majd gyertek be – vont vállat és belépett a bárba.

 - Úristen jól vagy? – futottam oda hozzá könnyeimmel küszködve. – Úristen – néztem meg a lábát. A talpában ott volt a golyó. – Ezt ki kéne venni… - nézetem az egyre nagyobbodó piros foltra.

 - Menj arrébb – térdelt le egy ember és egy csipeszt előhúzva egy mozdulattal kihúzta a golyót.

 - Baszd meg! – nyögte ki fájdalmasan.

 - Nyugi haver, rendben leszel –kortyolt bele a vodkába, amit nem sokkal ezután a sebre öntött. Josh elgyengülve kiáltott fel, de überelte magát, amiért felnézetem rá.

A bárba besegítettem és tekintetemmel Greget kerestem. Az egyik asztalnál ült és egy újságot olvasgatott. Odamentem hozzá és mellette helyet foglaltam. Minden félelmemet jól elástam magamban és bátran néztem fel rá.

 - Először is mit akarsz te itt? – nem nézett fel rám.

 - Pénzt.

 - Tessék – dobott nekem egy zacskónyi füvet. – Látod az ott Houston – mutatott egy 20-as éveiben járó emberre. – Vele kell ezt eladnotok ma este, ha nem sikerül az a golyó, ami a testvéred lábában volt a te fejedben lesz, érthető? – emelte fel végül a fejét. Csak bólintottam, és elindultam az említett Houston felé. Elé dobtam a tasakot, mire csak elmosolyodva kapott a kezem után.

 - Örvendek a szerencsének – villantotta meg ezer wattos mosolyát. – Houston lennék.

 - Delani – néztem rá. Kék fakó íriszei nem mutattak semmilyen érzést a külvilág felé. Körbe nézve a kis bárban elállt a lélegzetem. Az egész egy lepukkant kis bár volt. A falak szürke színben „tündököltek”, míg pár helyen a vakolat is leesett róla. A fal mentén húzódott az asztal, ami körül kis székek helyezkedtek el. Eléggé rémisztő volt.

 - Nem jössz Any? – kérdezte. Szemöldököm felszaladt és értetlenül meredtem rá. Fogai ki-ki villantak, kócos szőkés barna haja, meg rendezetlenül állt a feje tetején.

 - Ne becézgess – sziszegtem. Miután kiértünk a sötét sikátor fogadott megint, egy fekete régi kocsiba szálltunk be. A kormány elé az említett személy ült, míg én az anyós ülésen foglaltam helyet. Gyorsan vezetett, a szabályokat be sem tartva kanyargott egy helyre, ahol is végül megálltunk.

A fák lomha zajától kirázott a hideg. Egy sötét utcában álltunk meg, alig jártak errefelé emberek csak néha egy pár fiatal. A kocsinak a motorháztetőjére ültem, és vártam, hogy történjen valami. Végül egy csoport füves fiatal állt meg előttünk. Ruháik bűzlöttek az alkoholtól és homályos tekintettel meredtek ránk.

 - Hé, cica mennyi egy menet? – kacsintott rám egy fekete gyerek.

 - Mit akartok? – suttogtam.

 - Szerinted? Mennyi az anyag Houston? – fordultak a mellettem álló emberhez.

 - 25 font – húzta elő az „anyagot”.

 - Hé, haver olcsóbban nem megy? – kaparászták elő a pénzüket. – Ugyanannyi gramm amennyi szokott? – értetlenkedett a fekete.

 - Ja – nézett rájuk érzelem mentesen Houston. Végül beadták a derekukat és kifizették az anyag árát. Szörnyű érzés kerülgetett, belülről marcangolt. Nem tehetem azt, amit annyira elítélek, nem? Vagy igen? Nem tudom. – Tessék – dobott az ölembe egy kis zacskót. – Add el – indult meg ő is. Értetlenül helyeztem a kis tasakot a zsebembe és neki indultam a sötét utcának. Megálltam az egyik saroknál és vártam.

 - Mennyi? – nézett az órájára. Szemei csillogva mértek végül.

 - Nem vagyok ribanc! – sziszegtem.

 - 10 font egy óra? – méregetett.

 - Kapd be! – löktem fel. Hogy lehet ennyi idióta ember, ha kint állok, akkor azonnal annak néznek?

 - Van árud? – lépett mellém egy lány. Öltözékéből ítélve pont az, akinek engem néztek előbb. Arcát egy erős smink fedte, míg vörös loknijait hagyta, hogy szabadon a vállaira omoljanak.

 - Ja – vettem elő a kis zacsit. Szemei felcsillantak, amikor a kezemben lévő dologra nézett. A tenyerembe nyomta a pénzt és már el is tűnt. Visszaérve a kocsihoz egy kósza könny szökött ki a szememből, hát akkor elkezdődött.

 - Meg van? – nézett rám Houston.

 - Igen…

Sziasztok!

Hát itt lenne a 9. fejezet! Remélem tetszik, majd nektek a rész. 

Élvezzétek ki a hétvégét és ajándékozzatok meg pár komival :) Elmondhatjátok, hogy eddig milyen a suli és, hogy várjátok e már a Karácsonyt, mert én már teljesen Karácsonyi lázban égek, így november 21-én. És persze a szünetet is várom, mert ez a suli az összes élet erőmet elszívja. Na de nem fecsegek itt tovább:

Kérlek írjátok le a véleményeteket, és persze nagyon köszönöm az előző részhez érkezett Komit! Imádlak titeket :D

Puszil Mindenkit Kira!