2015. november 28., szombat

10. Fejezet


Kint álltam a hidegben, egy szál pulóverben és csak bambultam ki a fejemből. Fogvacogva foglaltam helyet az egyik kis lépcsőfokon. A város még most is, nyüzsgött az emberektől, ami számomra roppantul meglepő volt. Ők mikor alszanak? Vagy számukra nem szükséges egy kis pihenés?
Az esti lágy szellő a képembe fújta a büdös, kipufogó gáztól fűtött levegőt, mire köhécselve keltem fel a betonról. Mikor felálltam egy éjfekete Audi száguldott be a kis sikátorba, ijedtemben megbújtam az egyik fal mögött és némán figyeltem az eseményeket.
A fekete szépségből egy pufók, szeplős öregember szállt ki. Kopasz fejét alig díszítette egy-egy fehér vagy szürke hajszál, de még azok is ritkán helyezkedtek el egymástól. Szeplős fehér arcát, ráncok fedték és hófehér porcelánhoz hasonló fogai néha kivillantak, ahogy valakihez beszélt a telefonon. Testét egy fekete szövetkabát fedte, mely egészen a térde hajlatáig lenyúlt. Lábain egy szépen vasalt méregdrága selyem nadrág volt.
Nagyot nyelve néztem fel a szeméig, zöld íriszei csillogtak a sötétben, és roppantul emlékeztettek, arra a fiúéra, akivel nem rég „találkoztam” a múltkori incidens alkalmával.
 - Greg! – hangja mély volt, és rekedtes. Figyelmet követelő.
 - Jó estét Kirk – Greg hangja szokatlanul mézes-mázos volt. És ekkor tudatosult bennem, hogy ez a pufók ember nem más, mint maga Kirk Styles. Egyre több kérdés rajzolódott ki bennem. Ki ez a Greg egyáltalán?
 - Mit csinálsz? – hallottam meg Houston hangját mögülem.
 - Semmit… csak kiszellőztettem a fejemet – néztem rá. Szájában egy szál cigarettát tartott.
 - Rémisztő mi? – ült le az előbbi helyemre. Értetlenül meredtem rá és nem sokkal utána én is helyet foglaltam mellette.
 - Mi?
 - Hát Kirk Styles itt életnagyságban… eddig csak újságokba láttad most meg már a maffiájában vagy benne – magyarázta el gondolatmenetét. – Furcsa vagy – jelentette ki, összeráncolt szemöldökkel.
 - Miért? – hangom halkan csengett, alig lehetett hallani az este nagy zajában.
 - Ki akarna csatlakozni a maffiához? Főleg egy lány – rázta meg a fejét. – Annyi mindent csinálhatnál, miért pont ezt választottad? – értetlenkedett. Mélyet lélegezve gondoltam ki valami értelmes választ.
 - Londonban csak így lehet megélni – vontam vállat hanyagul, viszont belül tomboltam. Ha már most gyanakodnak mi lesz később? – És te miért is? – néztem rá.
 - Ha nem tudsz semmit, akkor csak a maffia adhat állást. És sajnos baromira szükségem van a pénzre – fújta ki a füstöt a szájából. – Az anyám haldoklik, apám meg egy alkoholista pöcs, nincs ki etesse a húgomat – lehelte szomorúan.
 - Sajnálom – pillantottam rá együttérzően. Tehetetlenül felnevetett és egy cigit nyújtott. – Nem dohányzom – ellenkeztem azonnal.
 - Mindenki sajnál, de pont ez nem kellene, utálom, ha sajnálnak. Irritálnak a sajnálkozó és együttérző pillantások – morogta. – Kértem, hogy sajnáljanak? Szerintem nem – csattant rám. Ijedten megráztam a fejemet, mire vonásai ellágyultak. Szőke hajába túrt és egy mélyet szippantott a cigijéből. – Nem is tudom, hogy miért mondom el ezt egy idegennek – röhögött fel értetlenül. Elmosolyodva nevettem fel én is, furcsa volt, hogy egy idegen így megnyílt előttem.
 - Mikor lehet hazamenni?
 - Amikor akarsz, ha elvégezted a munkádat húzhatsz is haza – vont vállat. Felüdülve álltam fel.
 - Te? Te nem jössz?
 - Én még nem vagyok kész mindennel – nézett rám. – Ha van valami kérdésed nyugodtan fordulj hozzám – mosolyodott el.
Mikor beértem a kis bár szerűségbe, leakasztottam a kabátomat és már mentem is haza. Egész haza felé vezető úton kattogott az agyam. Már elkezdődött minden rossz.  Houston megnyílt előttem nekem meg majd le kell őt buktatnom? Mikor ő megbízott bennem? Lassan ballagtam haza felé. Lakásomhoz érve azonnal az ágyra vetettem magamat és nem kellet sokat várnom arra, hogy elaludjak.
Reggel kómás fejjel kászálódtam ki az ágyamból. A konyhába kászálódva egy bögre kávé várt rám. Értetlenül néztem az előttem elhelyezkedő tárgyat, mikor valaki hátulról átkarolt. Kellemes illata azonnal bekúszott az orrjáratomba, és megfeszült izmaim ellazultak.
- Jó reggelt – susogta a fülembe.
- Neked is – kuncogtam fel. Szemeim azonnal a lábához vándoroltak, ahol is egy seb díszelgett. – Jól vagy?
- Még fáj, de azért jobb, mint volt – kapott a kezébe s felültetett a pultra. Ajkai éhesen tapadtak az enyéimre és érzéki csókba forrtunk össze. Kezei kíváncsian fedezték fel a testemet, mire egy kis nyögés féle szakadt fel belőlem. Nevetve vált el tőlem és belekortyolt a kávémba.
 - Hé, az az enyém volt! – ugrottam le a pultról. Göndör fürtjei ma is csodálatosan helyezkedtek el a feje tetején. Nevetve túrtam közéjük és húztam magamhoz még egy csókra. Nyelve akaratosan tört utat magának és azonnal táncba hívta az enyémet is. – Nehéz lesz – szakadt fel belőlem csak úgy. Értetlenül meredt rám és helyet foglaltunk a kanapén. – Egyszerűen már az első napomon is egy barátot szerzek, aztán még őket buktassam le? – hajtottam a fejemet az vállára.
 - De akkor is meg kell tennünk ezek bűnözők.
 - De volt okuk arra, hogy erre az útra térjenek – ellenkeztem makacsul.
 - Sajnálom, van más út is – horkantott fel. – Ennyire megbabonázott volna Houston? – hangjából csak úgy csöpögött a gúny.
 - Nem csak megnyílt előttem, és ez bizalomra vall - néztem rá.
 - Vagy csak arra, hogy az ágyába akar csalni – nevetett fel erőltetetten. Féltékeny. Nevetve bújtam hozzá és egy csókot nyomtam duzzadt ajkaira. – Tudod pontosan, hogy téged szeretlek – nevettem fel. Mire belőle is kitört a nevetés. – Láttam Kirket.
 - Tudom Ő is látott téged, meg is említette, hogy „egy csinos lány mit keres a maffiában”.
 - Ezt bóknak veszem – elmélkedtem. – De Greg… öhm ő kicsoda? – néztem fel rá.
 - Mondjuk, úgy hogy Styles bal keze, nélküle semmire sem megy. Minden ügyét ő végzi el. Egyben viszont Styles legjobb barátja is, viszont ha őt kiiktatnánk, akkor a maffia nagyobb része romba is dőlne, onnan meg nem lenne nehéz leleplezni az egész maffiát – gondolkozott el hangosan. – De ez most nem számít – hagyta félben az ügyet. De engem ez egyáltalán nem állított le. Az agyamban millió kérdés halmozódott fel és nem tudom, hogy valaha kapok e rájuk választ.


Ahoy Kedveseim!

Bevallom, kicsit rosszul esett, hogy nem kaptam komit, de az új feliratkozó minden gondomat kárpótolta! Igazából itt lenne a 10. fejezet, annyira nem vagyok vele megelégedve, de remélem azért nektek tetszeni fog. 

 Remélem megajándékoztok egy komival, vagy pipával csak kérlek hozzátok a tudtomra, hogy azért valaki lappang erre felé.

Puszil mindenkit Kira!


6 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Sajnálom,hogy eddig nem írtam komit,de nem csak neked zűrös a mostani tanév,egyik doga a másik után....a lényeg,hogy most a két utóbbi fejezetet egyszerre olvastam el. Dupla élvezet:D Azt tudom mondani mint eddig,nagyon tetszik a történet és örülök,hogy végre elkezdődött ez a maffia dolog is. Persze még mindig kíváncsi vagyok egy csomó dologra,de tudom,hogy idővel választ fogok kapni a kérdéseimre. :)
    U.I.:Azt hiszem még az előző bejegyzésednél írtad,de ha érdekel én is nagyon karácsonyi lázban égek.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Úristen agyon köszönöm, hogy írtrál nagyon jól esett, hogy szántál rá egy kis időt. Igen majd választ kaptok a kérdésekre. Imádlak!
      Puszi Kira!

      Törlés
  2. Szia drága!
    Sajnálom, hogy az előzőnél kihagytam a kommentelést, de igazából azt a részt is most olvastam el, ugyanis eddig időm se volt.
    Rettentően imádtam a részt:3
    Mivel megjelent Kirk, ezért remélem (nagyon nagyon remélem) hogy nem sokára Harry is megjelenik:3
    Del - t még mindig imádom. Josh - t kevésbé, bár az cuki volt, hogy féltékenykedett :DD
    De attól még #teamHarry :D :3
    xx, Aurora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ahogy mondtam, nem baj, hogy nem írtál komit, nekem tökéletesen elég az, ha elolvasod. Igen pontosan tudom, hogy senkinek sincs ideje, többek közt nekem se.
      Harry jójó tudom, már kicsit elhúztam, de megigérem lassacskán ő is bekerül a történetben. Mindent a maga idejében :D. Imádás van!
      Puszi Kira!

      Törlés
  3. Szia!
    Nagyon jó rész lett és úgy alapjában az egész történet nagyon tetszik! :) Nagyon várom a következőt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz!
      Istenem szerintem nem tudod, hogy mennyire örültem a komidnak :DD. Jaj nagyon aranyos vagy és örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a rész. Köszönöm, hogy írtál! A rész szombaton jön.
      Puszi Kira!

      Törlés