16.Fejezet

A hűs londoni levegő kicsípte az arcomat, miközben eladtuk az utolsó grammnyi füvet is egy kisebb bandának. Dideregve dőltem a fekete autónak, míg vártam, hogy Houston visszatérjen. Éjszaka volt, egy sikátorban, rémisztő. Egy fiatal srác lépkedett felém az ujjait tördelve, rám szegezte halványzöld tekintetét és lágyan elmosolyodott.

 - Helló – köszönt csendesen. Beszívta alsó ajkát, mikor megszólalt. – Van füved? – vágta hozzám. Tekintetemmel őt vizslattam és majd’ megszakadt a szívem. Egy szőke, halvány zöld szemű, helyes fiú állt előttem, egy romba dőlt élettel. Lelki szemeim előtt megjelent Mike, ő is így kezdte. Tudtam, hogy ez a fiú először jár itt, még nem nyúlt soha semmilyen károsító anyaghoz.

 - Miért? – kérdeztem egyszerűen. Szemei kidülledtek és értetlenül nézett rám. – Minek teszed tönkre az életedet? Lehet, hogy nem tudok rólad sokat, pontosabban semmit, de nincs olyan élet helyzet, amikor csak a kábítószerhez nyújthat menedéket. Figyelj… menj innen, és tedd rendbe magadat – tekintettem rá. Ijedten cikázott az arcomon a szeme, mikor megfordulva gyorsan szedve a lábait, elfutott.

 - Ez meg mi volt? – bökött oldalba Houston. – Elűzöl egy vásárlót? – hördült fel. – Teljesen meghibbantál? – csattant fel.

 - Amúgy sem volt már mit eladnunk, és inkább helyre tettem az életét. Miért szerinted jobb az, hogy két év múlva remegve túladagolja magát? – vontam fel a szemöldökömet. Beültem a kocsiba, ahol egy hangos ajtó csapással jeleztem azt, hogy menni készülök.

 - Bocs, de ez a munkám! Ő volt hülye, hogy idejött – dünnyögte.

 - Téged nem érdekel az, hogy naponta több száz ember hal meg drog túladagolásban? – üvöltöttem rá, kikelve magamból. Szemeim rángatóztak, míg hangom magasan csengett.

 - Nem – vont vállat, rezzenéstelen arccal.

 - Mert egy állat vagy, akit nem érdekel mások problémája igaz? Neked tökéletesen megfelel az, ha te jól el vagy, nem? – fröcsögtem felháborodva. Fejét felém fordította, acél kék szemei érzéstelenül fúródtak az enyémekbe, és sértetten felröhögött. Ujjaival felszántotta szőke haját, mikor mélyen megszólalt.

 - Persze Del, engem csak az érdekel, hogy velem mi van, nem igaz? – duruzsolta gúnyosan. – Azért dolgozom ki a belemet, azért vetem magamat ilyen munkába, hogy eltartsam magamat, nem? Kockáztatom az életemet egy kis pénzért? Ennyi erővel elmehetnék kukásnak – felelte kimérten. Hangját nem emelte meg, csak csendben magyarázott. – De tudod, az alja munkáért nem fizetnek – sziszegte meggyötörten. – Nem emlékszel? Van egy húgom, van egy haldokló anyám és egy idióta, pszichopata apám. Ugye nem érdekel engem semmi? – arcomat a szélvédő felé fordítottam, és éreztem, hogy a bűntudat lassan emészti minden egyes porcikámat. Szégyelltem magamat azért, amit mondtam. Meggondolatlanul ejtettem ki azokat a szavakat a számból.

 - Sajnálom – nyitottam ki az ajtót.

Nem szólt utánam, ott ült fejét a kormánynak döntve és néma könnyeket eresztett ki a szemein. Lábaim lassan mozogtak, és próbáltam elűzni rossz gondolataimat az elmémből. Egyszeriben, pedig felszakadt belőlem minden, térdemmel borultam a hideg aszfaltra. Fogaim hangosan koccantak össze, a fagyos szél hatására. Elterültem a betonon, senki sem nézett felém, csak elsétáltak mellettem és egy megalázó pillantás mellett elhagytak. Nem érdekelt senkit a jó létem, hisz ki akarna belekeveredni egy bonyolult ügybe. Sokkal könnyebb elmenekülni, mint szembe szállni a dolgokkal. Ez tette tönkre az országunkat, a félelem, a lustaság, amit az emberek táplálnak magukban. Pont ugyanúgy, mint azon a szeles őszi napon, amikor azt a nőt elütötték. Nem foglalkozott vele senki, és velem se fognak.

Hagytam, hogy végtagjaimon átfusson a fagy, és lassan emeljen a sötét nyugágyamba.

 - Jól vagy? – csapta meg a fülemet egy ismerős mély hang. Pilláim leragadtak, nem volt erőm felállni. – Delani? – kapott karjai közé. Remegve bújtam mellkasához, míg arcomat forró kabátjába rejtettem. Mélyen lélegeztem magamba kölnijének gyengéd illatát, mely édesen lengett körül. – Hé… itt vagy? – simogatta az arcomat. Érintésétől kirázott a hideg, és nem tudtam eltekinteni remegő lábaimtól és liftező gyomromtól. Harry volt itt.

 - I-igen – csuklott el a hangom. Tűzforró ajkait a homlokomhoz érintette és bevitt az autójába. A puha garnitúra besüppedt súlyom alatt, végtagjaim, pedig lassan kezdtek felolvadni, úgy mint a szívem. – Köszönöm – leheltem felnyitva pilláimat. Nagyokat pislogva néztem őt. Széles vállait egy szövet kabát fedte, kusza tincseit pedig egy sapka alá rejtve figyelte az utat. Az utcai fények megvilágították zöld szemeit, melyek a fény hatására még zöldebben csillogtak. Mint egy buja erdő leggyönyörűbb zuga. Káprázatosan nézett ki.

 - Mi történt? – nézett felém egy percre elszakítva a tekintetét az útról, nem sokára viszont vissza is terelte pillantását.

 - Nem tudom – ültem fel. – Nem tudom, csak az van meg, hogy a betonon fekszem… lehet, hogy a stressz és a fáradság – sóhajtottam.

 - Meglehet – túrt a hajába. – Öhm… haza viszlek rendben? – kérdezte lágyan. Bólintottam. Igazából nem tudom, hogy honnan tudta a nevemet, de nem foglalkoztam vele. Itt mindenki tud, mindent.

A lakásomhoz érve, feltépte az ajtómat és egy kedves mosoly kíséretében felkísért a tornácra.

 - Hatalmas köszönet – makogtam egy hajtincset tekergetve. – Ha nem találtál volna rám, talán meghaltam volna – fogtam meg, hideg tenyerét.

 - Nincs mit – köhintett zavartan. Megfordultam, kulcsaimmal babráltam. – Del?

 - Tessék? – pillantottam rá kíváncsian. Szívem már így is hatalmas tempót diktált.

 - Lenne kedved eljönni valahová? – túrt megint hajába. Torkomban megjelent egy hatalmas gombóc, és alig hittem a fülemnek.

 - Randira hívsz? – szaladt ki a számon.

 - Valami olyasmi… persze nem muszáj… meg minden, és ha van barátod, nem kötelező – dadogott összevissza.

 - Nem – vágtam közbe. Ijedten méregetett, de folytattam. – Persze elmegyek – nevettem fel. Egy hatalmas mosoly ült ki az arcára, ami engem is megmosolyogtatott.

 - Akkor holnap? – futott le a lépcsőn.

 - Oké – löktem be az ajtót.

Egyszerűen nem tudta levakarni az arcomról a mosolyt. Belsőm felvirágzott. Boldogan léptem be a lakásomba, amikor egy halk csörömpölést hallottam meg a hátam mögül. Ijedten néztem a hátam mögé, de csak egy lassan elforduló fekete kapucnis alakot véltem felfedezni. Szemeim kitágultak, minden mozdulatát figyeltem az idegennek. Hátra fordult, de mihelyst észrevette, hogy figyelem futásnak eredt. Eltudtam csípni kék tekintetét, de arca homályosan merengett bennem, nem tétlenkedtem sokat azonnal utána eredtem. Az utcára kiérve szemeimet végig vezettem a sötét utakon. Futott. Utána eredtem, kapucnija alól kikandikál egy szőke hajtincs, de azonnal elrejtette előlem azt. Gyorsan szelte az utcát, így nem tudtam utolérni. Lihegve kerestem követőmet, ám már messze járt.

Visszabattyogva a lakásomhoz, fáradtan csaptam fel a villanyt. Ami fogadott az egy feltúrt koszos szoba volt. A ruháim szanaszét hevertek a padlón. Sejtettem, hogy az az ember volt, aki követett, csak azt nem értettem, hogy mit keresett. Szőke hajú, kék szemű azonnal Houston ugrott be, főleg, hogy ma eléggé összekaptunk. Bízni akartam abba, hogy nem ő volt, viszont egy érzés igen is azt súgta, hogy Ő a követőm.

Kedves Olvasóim!

Jó hír megérkeztem egy újabb résszel, rossz hír viszont, hogy csak két hét múlva jön a legújjab rész. Nyolcadikos révén Január 16.-a egy nagyon nem várt dátum. Már csak egy hét és Felvételi. Teljesen be vagyok szarva és ezen semmi sem segít. Hulla fáradt vagyok és még sorolhatnám :). Viszont egy kemény felvételi után még hivatásos vagyok fivérem szalagavatójára, így a nap végén sem erőm, sem energiám nem marad közzétenni egy újabb részt. Bocsánat, de nem megy.

Jó nem vesézem ki az életemet, amúgy sem érdekel senkit :D, na de nem nyafogok a kommentek miatt, hisz pontosan tudom, hogy nincs az embernek semmire se ideje, de sajnos már két rész óta nem kaptam egy szál komit se és a pipálások is fogyatkozni kezdtek. Ennyire rossz lenne az, amit csinálok? Kérlek ha van egy aprócska szabad percetek nyomjatok egy pipát, vagy valami, mert kezdek megijedni. 

Ennek ellenére, köszönöm a feliratkozóknak, jól esett. Oké befejeztem... hagyjatok magatok után némi nyomot! 

Puszil Mindenkit Kira!

Ut.: sok sikert minden nyolcadikosnak a felvételihez! Két hét múlva "találkozunk". Nézzétek el a helyesírási hibákat :)