5. Fejezet

Szemeimet lassan felnyitva néztem körül. A kora reggeli napsugarak beterítették az egész szobámat. Lábfejemet melengette a gyenge fény. Fejemet a párnámba fúrva nyújtóztattam ki a karomat, és lustán elterülve a franciaágyamon, hunytam le a pilláimat. Viszont a kényelmes vasárnapi reggelem sajnos nem úgy sült el, ahogyan terveztem. A fülemet megcsapta az éles csengő hangja. A hirtelen zajtól megugrottam és hitetlenkedve bámultam a fehér ajtóra. Persze nem onnan jött a zaj, de akkor is.

A bézsszobám falait megfestette a reggeli fényáradat, ami egyáltalán nem jellemző Londonra. Visszadőltem az ágyamra és hagytam, hogy a hajnali zaklatóm kint várjon rám.

Nagyot sóhajtva kecmeregtem ki a meleg ágy védelmező birodalmából. A hirtelen jött hidegtől testemen végig suhant a libabőr, amitől látványosan megborzongtam. Egy kinyúlt póló volt rajtam, amivel nem nagyon foglalkozva csoszogtam az ajtóhoz. Az ajtót kinyitva Josh vigyorgott rám kedvesen.

 - Ugye nem ébresztettelek fel? – kérdezte tetetett szomorúsággal a hangjában. Mókásan rám pillantott, mire csak lemondóan megráztam a fejemet.

  - Nem – füllentettem. Csak azért sem adom meg neki az örömöt. Hisz, hogy is van? A legszebb öröm a káröröm.

Észre sem vettem, de már mögöttem állt. Testemet magához húzta, amitől egy ismerős bizsergető érzés futott rajtam át. Hátra pillantottam rá és sötét zöldes-barna szemeivel találtam magamat szemben. Haja kócosan meredt az ég felé, míg hívogatóan rózsaszín ajkai csókomra éheztek. Egy apró csókot csentem tőle, mire csak egy halk kuncogás tört fel belőle.

 - Ennyi? – méltatlankodott. Megrázta a fejét és hagyott az utamra menni.

 - Nem hagytál aludni – makacskodtam.

 - Azért egy kicsit nagyobb lelkesedésre számítottam – gondolkodott el hangosan. Beszólásán muszáj volt felnevetnem.

 - Tudod, hogy örülök neked – kacsintottam rá. Csak felnevetett, majd szemei megakadtak csupasz lábaimon.

 - Tetszik ez a pizsama, csinos – bókolt, amitől lángba borult az arcom. Erős lánynak tartom magamat, de ha egy fiú bókol nekem, azt nem bírom. A kemény lányból egy szégyenlős kislány lesz és ez ellen nem tudok mit tenni, ilyen vagyok. – Nem érzem, hogy felmelegedett volna a szoba – elmélkedett mosolyogva.

 - Ugye tudod, hogy utállak! – dobtam meg egy díszpárnával, ami a kanapémon hevert. Röhögve sétált hozzám közelebb, amitől még inkább lángba borult az arcom. Szívem hatalmas tempót diktál és éreztem, hogy az ereimben csordogáló vér lassan felizzott. Hatalmasat nyelve pillantottam fel rá.

Hatalmas mancsait a combomra vezette és végig simított rajta. A levegő a tüdőmbe rekedt, egyszerűen képtelen voltam levegőt venni. Másik kezével az arcomból távolított el egy kósza tincset és ajkaival a fülembe súgott pár szót.

 - Azért lélegezz, nem akarom, hogy összeess itt nekem – lassan formálta a szavakat. Puha ajkai csiklandozták a bőrömet és kellet, egy kis idő, hogy eljusson a tudatomig az, amit mondott.

 - Hagyjál már… - szólaltam meg halkan. Kezei a pólóm alá vándoroltak és végig simított a gerincemen. Érintése nyomán libabőröm futkosott. Nem nagyon vagyok hozzászokva az ilyesfajta érintésekhez. Lehet apácának nézni, de még szűz vagyok és nem nagyon volt barátom sem. Az életem nagy részét azzal töltöttem, hogy elérjem a céljaimat és más lányokkal ellentétben én nem kerestem annyira a fiúkat. Egyedül is tökéletesen megvoltam. Persze csak eddig.

Tekintetét nem szakította el az enyémtől. Végül kezeimet a mellkasára simítottam, amit egy fehér ing, míg vádlijait egy fekete nadrág takarta. Ajkait érzékien az enyémekre tapasztatta, és egy édes csókba forrtunk össze. A romantikus pillanatot, viszont megszakította a telefon fülsiketítő zaja. Ijedten váltam el tőle és néztem az említett kis tárgyra. Bocsánat kérően rám nézett és felvette a kis készüléket.

 - Tudom Kitty, de ne most – motyogta zavartan. A név hallatán értetlenül néztem rá. Feszengve nézett rám és tudtam, hogy mire értette, zavarok. Megilletődve ballagtam a fürdőbe és az agyam azonnal kattogni kezdett.

Ki lehet ez a Kitty? És mit akar Joshtól? Egyáltalán kellet nekem ez a szerelem? Általában ezek mind azzal végződnek, hogy az egyik fél kiszeret a másikból, így szakítanak. Az egyik boldog lesz, míg a másik a pokol aljára fogja kívánni magát. Ebből meg könnyű rájönni, hogy magam fogom alkotni a sérült felét a kapcsolatnak. Josh mindig is az a bulizós, társasági életet élő fiatal volt, míg én inkább a munkámra koncentráltam és nem kapcsolati életemre. Az könnyen megeshet, hogy barátom talál magának valakit helyettem, de, hogy én helyette? Kizárt dolog.

A kék csempére dőlve fújtam ki az eddig bent tartott levegőmet és a fogkefét a kezembe véve tisztítottam meg azokat a lepedékektől. Az arcomat áttöröltem a narancssárga törölközőmmel és a fürdőkádam szélére ülve néztem a szét a fürdőszobámban. Mindig is rendszerető voltam. Anyám tanított erre, ő is ilyen volt. Szüleim említésére könny szökött a szemembe. Rég nem láttam őket, vagyis Mike halála óta nem.

Azt feltételezték, hogy miattam halt meg a testvérem. Anya feszesen azt állította, hogy jobban kellet volna vele foglalkoznom. Apa pedig csak csendben állt és hallgatta a veszekedésünket. Nem haragszom rá, hisz annyira megviselte a hír, hogy csak már én maradtam, akit vádolhatna ezzel az egésszel. Hagytam nekik egy kis teret és talán valamikor, majd még találkozom velük, mert szörnyen hiányoznak.

A hajamat befontam és egy halvány sminkbe burkoltam az arcomat, egy cicanadrágot húztam magamra és az ajtóhoz préselődve hallgattam, hogy mi történik odakint. Tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, de most ez érdekelt legkevésbé.

 - Nem, Kitty vége mindennek! Nem érted? – hallottam meg barátom halk hangját kintről. – Igen… holnaptól kezdek – sóhajtotta szomorúan. – Nem fontos, hogy hol vagyok! – csattant, de azonnal kapcsolt és halkított a hangján. – Szia! – sóhajtotta. – Tudom és én is.

Összeszorítottam a szememet és csak remélni tudtam, hogy az az „én is” nem egy válasz volt „arra a szóra”. Hirtelen kopogástól szinte majdnem hátra estem. Felfelé pislogva rejtettem el az elő törekvő könnyeimet. Nem, nem sírunk.

 - Bent vagy? Del? – kopogott folyamatosan az ajtómon. Pontosan nem tudom, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Kérdezzek rá vagy csak felejtsem el?

 - Ühüm… - bújtam ki a fürdőszobából. – Ki volt az? – néztem felé faarccal.

 - Régi ismerős – vont vállat. Bólintva értettem egyet, ha nem akarja elmondani, nem mondja. Viszont, most az én telefonom csörrent meg. Felvéve csak valami, hülye biztosításról beszéltek így kedvesen lerázva ültem le a kanapéra. Josh kérdőn tekintett rám.

 - Ki volt az? – érdeklődött mellém ülve.

 - Csak egy régi ismerős – idéztem. Komoran bámult a szemembe, de végül megtörve elmondta, hogy kivel is beszélt.

Drága Olvasóim!

Megérkezett, hát a 5 fejezet, remélem tetszik nektek a fejezet és hagytok magatok után valami nyomot. És végre Őszi szünet, én is alig vártam, hogy végre megérkezzen, bár szarintem a szünetem is a tanulásból fog majd állni. Na, de nem panaszkodom! Kérlek írjatok komit, vagy pipáljatok és akár fel is iratkozhattok! 

Puszil Mindenkit Kira!