Epilógus

Halk csipogás. Szemeim ólomsúlyúak voltak, fájt minden végtagom, de legjobban a vállam. Egy kezet éreztem a tenyerem köré fonódni, szívem hevesen vert. Kinyitottam a szemeimet és egy hatalmas fehérség fogadott, szemeimet csípni kezdte a sok fény.

Mennyország.

Első gondolatom ez volt, viszont tekintetemet lejjebb vonszolva megpillantom a mellettem szunyókáló Josht. Nem halt meg, teljesen megnyugszom, de egy másik vészjósló gondolat azonnal vermet ás az agyamban. Hol van Harry? Miért nincs itt? Meghalt volna?

Nyöszörögve szorítottam meg Josh kezét, mire ő azonnal fel is kapta a fejét. Szemei vörösek voltak, zöldesbarna íriszei fájdalmasan csillogtak, míg alattuk három fekete vonal húzódott. Ajkai között gyengéden elhalt a nevem és már ki is rohant.

Nem sokkal ezután egy nővér és egy fehér köpenyes alak lépett be a kórterembe, a nővér megitatott velem egy kis vizet, ami szörnyen jól esett. Orromba lassan kúszott be a kórház jellegzetes illata, elfintorodtam.

 - Ms. Fosphor, hogy érzi magát? – mosolyodott el az orvos és valamilyen kis füzetecskét tartott a kezében.

 - Nem annyira jól – suttogtam, de hangom hallatán mindannyian megkönnyebbülve sóhajtottak fel.

 - Ez természetes, kisasszony. Hisz mégis csak egy hónapig kómában volt – kuncogott a nővér. Szemeim elkerekedtek az elmúlt idő hallatán. Egy hónap? Ennyi ideje fekszem itt eszméletlenül? – Nyugalom – simogatta meg a hajamat.

 - Pár vizsgálatot elvégzünk magán, aztán pihennie kell majd – lépett ki az orvos és a nővérke is.

 - Del… - Josh hangja lágyan szólalt meg. Fájdalmasan felnyögve fordultam felé. – Édes istenem – zokogott fel és az ágyamra hanyatlott. Hogy érdekelt-e az, hogy nem árult el semmit? Nem. Egyáltalán nem zavart, a fő az volt, hogy itt van velem, hogy nem hagyott el. – É-én sajnálom – csuklott el a hangja.

 - Nem baj, Josh – simogattam meg a fejét gyengéden. – Nem haragszom – sóhajtottam és visszafeküdtem az ágyamba.

Nem szóltunk egymáshoz, ő mellettem ült és kezemet szorongatta, mintha nem akarná elhinni, hogy élek. De egy aljas gondolat nem hagyott nyugodni, Harry él vagy meghalt? Mintha csak hallotta volna a gondolataimat, halkan megszólalt.

 - Él – sóhajtotta. – Harry él. De nincs itt. Elment – összeszorítottam a szemeimet, nem akartam sírni. – Del, szeret téged, de nem maradhatott. Körözik ezért elment, el kellett menekülnie. Megbocsátott neked, itt hagyott egy borítékot.

Felém nyújtotta a tárgyat, majd kilépett. Felbontottam a sárgás színű, penész szagot árasztó borítékot, amiben egy sárgáspapírra írt levél várt. Kusza betűit meglátva mosoly ült ki az arcomra.

Kedves Del!

Ezt a levelet akkor kapod meg, mikor én már réges-rég messze fogok járni. Los Angelesbe költözöm, majd pedig körbejárom egész Amerikát, ki tudja, hol fogok véglegesen megszállni.

Hogy miért írtam meg ezt a levelet? Hogy elmondjam megbocsátottam neked. Nem érdemled meg, hisz kegyetlenül hátba szúrtál és miattad az egész családom meghalt, de egyszerűen képtelen voltam rád haragudni. Akárhányszor elmormoltam magamban azt, hogy Utálom Delt, egyszerűen megjelentek előttem ártatlan íriszeid és minden elhatározottságom sírba ment.

Mert túlságosan is szeretlek.

Igen még ezek után is meghalok érted. Szörnyű volt elhagyni téged, hisz, hogy is ne lenne nehéz elhagyni a szerelmünket? Megbízom benned, annyira, hogy tudjam, sosem adod ezt a levelet az LSA kezébe. Josh elmondta, hogy te is szerettél engem és, hogy nem csak megjátszás volt ez az egész, és én hittem neki. És benned is hiszek. Ha igazán szeretsz, elfelejtesz új életet kezdesz és ezt a pár hónapot kitörlöd az életedből. Mintha meg sem történt volna. Nyertetek. London megtisztult.

Ha ennek a levélnek a végére értél egyet kérek még tőled, égesd el. Fel fogják kutatni a lakásodat nem egyszer. Kérlek, tedd meg ezt értem!

Szeretlek és szeretni is foglak mindörökre!

Harry!

A levél kiesett a kezeim közül és könnyeimmel ázott el teljesen. A betűk elmosódtak a papír darabokra mállott. Már nem egy levél hevert az ölemben, hanem egy sárgáskék massza. Szívem fájt. Annyira nem akartam ezt. Hogyan is lehetnék így boldog? Egyáltalán, hogy kérhet tőlem ilyet? Szemeim előtt elsötétült minden és rohanó léptekkel együtt elnyelt a tudatlanság...

Hello kedves Olvasóim!

Na most csak annyit fűznék hozzá, hogy bárki is olvassa ezt a részt, kérlek benneteket, hogy írjátok le véleményeteket a történetről, vagy magáról az Epilógusról, az infókat az Írói utószóban fogom közölni, ami ma este vagy holnapi nap folyamán kerül feltöltésre!

Mégegyszer köszönök Mindent!

Puszi Kira!